kim dzsong un
Donald Trump: Az Egyesült Államok egyelőre nem emeli a kínai importáruk vámját
Donald Trump amerikai elnök szombaton Oszakában megerősítette a Hszinhua kínai állami hírügynökség korábbi értesülését, és elmondta, hogy nem emeli a kínai importáruk vámját, amíg zajlanak az újrakezdett kereskedelmi tárgyalások a felek között.Trump rövid találkozóra hívta meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe
Rövid találkozóra hívta meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe szombaton Donald Trump amerikai elnök.Sajtóhír szerint a CIA informátora volt Kim Dzsong Un meggyilkolt féltestvére
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) informátora volt Kim Dzsong Un féltestvére, Kim Dzsong Nam, akit két évvel ezelőtt gyilkoltak meg Malajziában - értesült a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap.Trump szerint semmi baj nincs az észak-koreai rakétakilövésekkel
Donald Trump amerikai elnök nem tartja a bizalommal való visszaélésnek azt, hogy Észak-Korea az elmúlt napokban újabb kísérleteket hajtott végre rövid hatótávolságú rakétákkal. Trump a Politico című lapban pénteken megjelent interjúban beszélt erről. Kisebbítette az újabb észak-koreai rakétakilövéseket jelentőségét, "nagyon normális dolgoknak" nevezve őket.Észak-Korea azt állítja, rakéta-sorozatvetőket és harctéri ballisztikus rakétákat tesztelt
Észak-Korea rakéta-sorozatvetőivel és célra vezethető, harctéri ballisztikus rakétáival "csapásmérő gyakorlatot" tartott szombat reggel - jelentette az ország állami médiája vasárnap hajnalban, csaknem egy nappal a gyakorlatot követően. Szakértők szerint a rakétagyakorlat szemmel láthatóan gondosan megtervezett lépés volt, nyomásgyakorlás annak érdekében, hogy az Egyesült Államok legyen rugalmasabb Phenjannal nukleáris tárgyalásaikon, de nem olyan súlyos, hogy miatta Washington megszakítsa ezeket a tárgyalásokat.Atommentesítésről tárgyalt Putyinnal Kim Dzsong Un, de jut ideje a delfináriumra is
Megvalósítható a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Vlagyivosztokban a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel lefolytatott csütörtöki tárgyalásai után. Az észak-koreai vendég a médiában megszellőztetett tervek szerint szombatig marad Vlagyivosztokban, ahol idejét magánprogramokkal, egyebek között a Russzkij-szigeten található delfinárium meglátogatásával fogja eltölteni.Putyin: Kim Dzsong Un látogatása segíthet megoldást találni a rendezésre a Koreai-félszigeten
Kim Dzsong Un oroszországi látogatása segíthet Moszkvának és Phenjannak megérteni azt, hogy miként lehetne elérni a rendezést a Koreai-félszigeten - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök, amikor csütörtökön Vlagyivosztokban fogadta az észak-koreai vezetőt.Hivatalos: csütörtökön találkozik Kim Dzsong Un és Vlagyimir Putyin
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető "hamarosan" Oroszországba látogat, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzon - erősítette meg a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden a Kreml erre vonatkozó korábbi közléseit.A Kreml nem árulja el, hol találkozik Putyin és Kim Dzsong Un
Moszkva biztonsági okokból nem nevezi meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető előkészületben lévő találkozójának időpontját és helyszínét - jelentette ki a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában. Dmitrij Peszkov nem válaszolt a csúcs részleteire vonatkozó egyéb kérdésekre sem, ezekről későbbre ígért tájékoztatást; csak annyit árult el, hogy a találkozó garantáltan Oroszország területén lesz, valamint hogy a két vezető a kétoldalú viszony mellett át fogja tekinteni a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésének és a regionális együttműködésnek a kérdéseit.Ajánljuk még