kim dzsongun
Mi lesz Észak-Koreával, ha Kim Dzsongun valóban meghal?
Körülbelül egy hónapja folynak találgatások a harmincas évei közepén lévő Kim Dzsongun haláláról, romló egészségi állapotáról. Észak-Korea véres kezű kommunista diktátora, hivatalosan a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője, folytatta apja, Kim Dzsongil és nagyapja, Kim Ir Szen útját, politikai ellenfeleit, köztük több rokonát is kivégeztette, ezért is lenne azonnal politikai és vezetési válság a kommunista országban, ha valóban meghal Kim Dzsongun. Fia még csak hétéves, nem reális, hogy ő vegye át a hatalmat, arra sincs túl nagy esély, hogy valamelyik tábornok kerüljön a legfelsőbb vezető pozíciójába, mert a Kim-dinasztia imádatára kondicionált lakosság nem biztos, hogy elfogadná. Ott van azonban Kim Dzsongun húga, aki az elmúlt években egyre jobban tört elő és meghatározó szerepe van a kommunista államban. Az ő gyenge pontja a neme, az ázsiai országban ugyanis a nőknek nincs akkora tekintélyük, azonban talán még így is a trónörökösök közül ő a legesélyesebb. Kim Jodzsong azonban még talán rosszabb és gonoszabb elődeinél is. De át kell-e egyáltalán adnia Kim Dzsongunnak a stafétabotot? Szombaton ugyanis az észak-koreai állami média három hét után először képeket közölt a vezetőről, amint az átadott egy gyárat. Áttekintés.