kinevezés
A lengyel elnök kinevezte Zbigniew Raut az ország külügyminiszterének
Andrzej Duda lengyel elnök szerdán kinevezte Zbigniew Raut az ország külügyminiszterének. A 65 éves jogászprofesszor, Zbigniew Rau a lengyel alsóház külügyi bizottságának elnöki tisztségét látta el eddig, és a lemondott Jacek Czaputowiczot váltja a lengyel diplomácia élén. A konzervatív nézeteiről ismert jogász 2015 és 2019 között a lódzi vajdaságot vezette.Vidnyánszky Attila kinevezése miatt hisztériáznak a liberálisok a színművészeti egyetemen
Hangos nyafogásba kezdett a balliberális színész- és rendezői érdekcsoport a Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványi fenntartásba helyezésének újabb lépése után. Most éppen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház és a Magyar Teátrumi Társaság vezetőjének az egyetemet fenntartó alapítvány élére történő kinevezése adott okot arra, hogy farkast kiáltsanak az előadás alapján akár liberális fészekként is jellemezhető Színművészeti beszélő fejei. Zsámbéki Gábor rendező egészen odáig ment, hogy tiltakozásképpen, 41 éves szakmai pályafutás után most ezzel a kinevezéssel indokolja felmondását és kivonulását az SZFE-ről.Áder János Virág Barnabást a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé nevezte ki
Áder János köztársasági elnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökévé nevezte ki Virág Barnabást kedden Budapesten. Az erről szóló okiratot az államfő kedden adta át a Sándor-palotában.A tisztesség jutalma: Gajda Péter bizottsági elnökséget kaphat a fővárosban, ahol az összeférhetetlenséget és a vagyonnyilatkozatokat ellenőrizné
"Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani". Nos, ez az a régi szép aranyköpés, amelyet Kósáné Kovács Magda, az MSZP egykori nagyasszonya dobott be a köztudatba. De ma már inggombrepesztőeket röhögnek ezen a szocialisták és a hozzájuk hasonló szerencselovagok. Erre igen jó példa Gajda Péter, kispesti szocialista polgármester, akit most a Fővárosi Közgyűlés Ügyrendi, Nemzetiségi, Összeférhetetlenségi, és Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottság elnökének javasol Horváth Csaba, a zuglói városháza tálentuma, aki egyben az MSZP frakcióvezetője. Gajda a DK-ba átlépő volt szocialista, Szaniszló Sándor helyét veheti át. Nagy napra virradhat tehát a kispesti polgármester, aki egyre több ügyben érintett, legutóbb a Nemzeti Nyomozó Iroda is nyomozást indított hűtlen kezelés miatt a kispesti bulihuligán szoci politikusok ellen. Nem is várhatunk a Lackner-ügy, a Kránitz-féle Miszter Negyven százalék botrányai után mást, minthogy a szoruló hurokban kényelmesen pöffeszkedő Gajda Péter ellenőrizhesse az összeférhetetlenséget és a vagyonnyilatkozatokat. A kecske bendője tele lesz káposztával.Kovács Gergelyt nevezte ki Ferenc pápa a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé
A Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjét, Kovács Gergelyt nevezte ki Ferenc pápa a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé a leköszönő Jakubinyi György helyébe – közölte kedden a romániai katolikus püspöki konferencia.Varga Zs. Andrást választották a Velencei Bizottság alkotmánybírósági albizottságának alelnökévé
Varga Zs. András alkotmánybírót választották szombaton a Velencei Bizottság alkotmánybírósági albizottságának (Sub-commission for Constitutional Justice) alelnökévé – írja a Magyar Nemzet.Az Európai Tanács kinevezte az új Európai Bizottságot
Hivatalosan is kinevezte az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottságot csütörtökön a tagországok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács. Az új összetételű brüsszeli testület mandátuma 2019. december 1-jétől 2024. október 31-ig szól – tájékoztattak az írásbeli jóváhagyásról szóló esti közleményben.Hivatalosan is megerősítették Laura Codruţa Kövesi kinevezését az Európai Ügyészség élére
Megerősítette a román Laura Codruţa Kövesi kinevezését az Európai Ügyészség élére mindkét európai uniós társjogalkotó szerv, és ezzel hivatalossá vált, hogy ő lesz a hamarosan felálló intézmény első vezetője.Orbán Viktor: Trócsányi "bűne", hogy segített megvédeni az országot a migrációtól
Trócsányi László segített megvédeni Magyarországot a migrációtól, és most ezt "dörgölik az orra alá" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután előző nap az Európai Parlament jogi bizottsága összeférhetetlenséget állapított meg Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda tevékenysége között.Ajánljuk még