klubrádió
Már Biden is aggódik a Klubrádióért, amelyben tegnap debütált műsorvezetőként az MSZP társelnöke
„Az Egyesült Államok, amely Biden elnök alatt ismét összpontosítani kíván a demokráciára, osztja az aggályokat a magyarországi sajtószabadság visszaszorulása miatt” – írta a hvg.hu a washingtoni külügyi tárca szóvivőjére hivatkozva. Ned Price kiemelte: ha még egy független hang kiszorul a közvitából, miután a Klubrádió elveszti a frekvenciaengedélyét, az újabb csapás volna a média sokszínűségére nézve. Arra ösztökélik a magyar kormányt, hogy támogassa a nyílt sajtóviszonyokat, tartsa fenn a jogállamot és kövesse az átláthatóság elveit. A Klubrádió egyébként tegnap is nagyon sokat tett a sokszínűségért, hiszen a magyar médiatörténetben talán először fordult elő, hogy egy párt vezetője, Kunhalmi Ágnes (az MSZP társelnöke) műsorvezetőként debütált egy állítólag független médiumban. Közben a világsajtó számos fóruma a panaszkodó klubrádiósokat és a balliberális médiaelemzőket idézi, de az nem szúrta ki a szemüket, hogy Rózsa Péter, a Klubrádió kiemelt műsorvezetője posztjában „fideszes vazallusoknak” nevezte a Fővárosi Törvényszék az ügyükben döntő bíráit, akiket szerinte Rajk Lászlóhoz hasonlóan egyszer majd „meggyilkol a rezsim”. A téma a PestiTV tegnapi Polbeat Pankráció című vitaműsorában is kiemelt helyet kapott, a videón a 12. perctől.