Pesti Srácok

költségvetési csalás

Az újszentiváni polgármesteri hivatal egy cégtemető, de a közfoglalkoztatási programmal is trükközhettek

Magyar ugar 2020 augusztus 25.
Tömegével jelenthettek be közfoglalkoztatottnak és vehették fel az utánuk járó állami támogatásokat a Csongrád-Csanád megyei Újszentivánon, az érintettek tudta nélkül – állítja Szabó Bálint, szegedi önkormányzati képviselő, a Likvid Kontroll Kft. vezetője egy feljelentésben, aki az ügy több panaszosát képviseli az újszentiváni közfoglalkoztatási programkapcsán. Szabó okirathamisítás, személyes adatokkal való visszaélés, valamint költségvetési csalás miatt fordult a hatósághoz. Az ügy egy fiatal férfi feljelentésével kezdődött, aki azt állítja, egy éven át volt papíron közfoglalkoztatott a falujában, miközben egyébként főállásban dolgozott egy cégnél. Azt, hogy visszaélhettek az adataival és aláhamisíthatták a nevét dokumentumokon, csak nemrég tudta meg. Szabó Bálint szerint nem ő az egyetlen. A jogász feljelentése szerint négyszer annyi közfoglalkoztatottat jelenthettek le huzamos időn keresztül, mint amennyit valójában foglalkoztattak. De nem csak ez hibádzik a Szeged közeli kistelepülés önkormányzati hivatalában. A polgármesteri hivatal szerinte más bűncselekményekben is érintett lehet, ugyanis állítja: gyakorlatilag a hivatal épülete egy cégtemető. Többek között a csődbűncselekménnyel vádolt Szeviép-vezérek rokonságának is volt ide bejegyezve egy igencsak furcsa, jó eséllyel pénzkimentést szolgáló cége.
Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.