költségvetési csalás
Spanyolországban fogták el a Zóna Taxi volt tulajdonosát, Veres Istvánt
Spanyolországban elfogták Veres Istvánt, a Zóna Taxi és a Budapest Taxi korábbi tulajdonosát – értesült a PestiSrácok.hu. Ellene június 16-án adott ki európai, majd nemzetközi elfogatóparancsot a Budai Központi Kerületi Bíróság költségvetési csalás miatt. Úgy tudjuk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) évek óta vizsgálatot folytat az üzletember magyarországi cégei tekintetében, de gyanúsításra eddig nem került sor. Veres jelenleg kiadatási őrizetben van.Híd a munka világába: öt főt gyanúsít adócsalással a botrányos romaprogram miatt a NAV
Öt gyanúsítottat hallgatott ki az Országos Roma Önkormányzathoz (ORÖ) köthető Híd a munka világába program miatt indult büntetőeljárásban a Nemzeti Adó – és Vámhivatal (NAV) - tudta meg a PestiSrácok.hu.A Kecskeméti Törvényszéken folytatódik a Czeglédy-ügy, Gyurcsány ügyvédje már tombol
A Szegedi Ítélőtábla csütörtökön közölte, hogy miután a Szegedi Törvényszék, illetve annak összes olyan bírója, aki tárgyalhatta volna a Czeglédy-ügyet, elfogultságot jelentett, a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki az eljárás folytatására. Az összesen 21 vádlottból – akiket bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással vádolnak – 7 esetében már jogerős döntés született Szegeden. Ők azok, akik beismerték a bűnösségüket és egyezséget kötöttek az ügyészséggel. Rájuk másfél és három év három hónap közötti börtönbüntetéseket szabtak ki, hárman nem bocsáthatók feltételes szabadságra. Czeglédy Csaba persze máris támadja az új bíróság kijelölését – szavaiból az rajzolódik ki, hogy neki csak Szombathely felelne meg, ami viszont azért lenne abszurd, mert ő személy szerint szombathelyi önkormányzati képviselő; politikai mentora, Ipkovich György korábban a Vas Megyei Főügyészségen dolgozott, ügyvédje, Hankó Faragó Miklós is dolgozott anno a Vas Megyei Bíróságon, igazságügyi államtitkár is volt az SZDSZ színeiben. Mindkettőjüknek szerteágazó a kapcsolatrendszere a szombathelyi igazságszolgáltatásban.Több, mint ötven fiktív céget mozgató fővárosi számlagyárat számolt fel a NAV (videóval)
Több, mint ötven fiktív céget mozgató fővárosi számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A bűnszervezet mintegy négymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. A hivatal csütörtöki közleményében azt írta, hogy a több tucat, strómanok által vezetett, láncolatba szervezett budapesti céget azért hozták létre, hogy valós teljesítés nélküli számlákat állítsanak ki vevőiknek, akik így fizetendő áfájukat csökkenteni tudták.Vádat emeltek Győzike ellen autóbizniszei miatt
Vádat emelt Gáspár Győző énekes ellen a Nógrád Megyei Főügyészség – adta hírül szerdán a hirado.hu. Mint hozzátették, a médiaszemélyiségnek jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt kell bíróság elé állnia.Félmilliárdos költségvetési csalás miatt indult eljárás algyői cégvezetők ellen
Csaknem ötszázmillió forintos költségvetési csalás miatt indult eljárás két algyői cég vezetője ellen, az ügyészség indítványozta letartóztatásukat – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség. Az egyik cégvezetőt már korábban is költségvetési csalás miatt ítélték el. A gyanúsítottak most a nyomozás ideje alatt is minden létező eszközzel próbálták akadályozni az eljárást.Szorul a hurok: már a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja a kispesti szocialisták korrupciós botrányát
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt már a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytat nyomozást a kispesti szocialistákhoz köthető, az önkormányzati választások előtt nyilvánosságra került kép- és hangfelvételek ügyében – derül ki a portálunk birtokába került rendőrségi határozatból. A felvételeken korrupcióról, százmilliós vagyonokról, külföldi ingatlanokról, kerületi pénzek visszaosztásáról, Gajda Péter polgármesternek is juttatott kenőpénzről, valamint túlszámlázásokról beszél „kólának” nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben Lackner Csaba baloldali önkormányzati képviselő.Megtérítette a milliárdos adócsalással okozott kárt, ezért szabadon engedték az olasz-magyar húsmágnást, Piero Pinit
Nyolc hónap fogság után szabadon engedték a legnagyobb magyarországi vágóhíd tulajdonosát, Piero Pini olasz üzletembert – írta a 24.hu. A jobb években több, mint százmilliárd forint forgalmú kiskunfélegyházi Hungary-Meat Kft. tulajdonosát még március elején vették őrizetbe; az intézkedésről a PestiSrácok.hu számolt be elsőként. Tavasszal annyit lehetett tudni, hogy a gyanú különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, miközben húsipari berkekben egyszerűen áfacsalást emlegettek.Gyurcsányék az átláthatóságra hivatkozva mosdatják Czeglédyt
A Demokratikus Koalíció mindig is fontosnak tartotta az átláthatóságot és a tisztaságot; eszerint jártak el akkor is, amikor nyilvánosságra hozták kampányköltéseik elszámolását, és ezt a gyakorlatot követik, amikor transzparenssé teszik Czeglédy Csaba ügyvédi irodájának (eddig) három, ellenzéki vezetésű fővárosi önkormányzatot érintő szerződéseit – kamuzta vasárnap kiadott közleményében Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.Ajánljuk még
















