költségvetési csalás
Újra kihallgatná az ügyészség "Kágébélát"
A PestiSrácok.hu információi szerint július 19-én ismét megpróbálja kihallgatni a Jobbik EP-képviselőjét, Kovács Bélát a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A kémkedéssel is gyanúsított politikust költségvetési csalással és magánokirat-hamisítással szeretnék meggyanúsítani az ügyészek, miután az Európai Parlament (EP) ebben az ügyben is felfüggesztette Kovács mentelmi jogát. Legutóbbi kihallgatására Kovács Béla egyszerűen nem ment el.Pénteken már adócsalással is meggyanúsíthatják "Kágébélát"
A PestiSrácok.hu információi szerint péntekre gyanúsítotti kihallgatásra idézték a Jobbik EP-képviselőjét, Kovács Bélát a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. A kémkedéssel is gyanúsított politikust költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt szeretnék kihallgatni az ügyészek, miután az Európai Parlament (EP) több hete ebben az ügyben is felfüggesztette Kovács mentelmi jogát.Elrendelték az MSZP-s Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - Pártkasszába mehettek a milliárdok
Délelőtt 10 óra óta tartanak az előzetes tárgyalások a Szegedi Járásbíróságon a Czeglédy Csaba-féle iskolaszövetkezet ügyben. A NAV dél-alföldi nyomozói a keddi napon csaptak le a munkaerő közvetítéssel foglalkozó bűnszervezetre, amely Czeglédy Csabához, az MSZP és DK ügyvédjéhez, szocialista politikushoz köthető. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség ügyészei és a NAV nyomozói összesen 9 főt vettek őrizetbe és hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben. Czeglédy és társai előzetes letartóztatását elrendelte a szegedi Járásbíróság nyomozási bírája.A Biszku Bélának megkegyelmező bíró kezében Mengyi Roland és társai sorsa
Még a nyári ítélkezési szünet előtt, Július 12-én kezdi tárgyalni Mengyi Roland és hat társa büntetőperét a Fővárosi Törvényszék – értesült a PestiSrácok.hu. A fideszes országgyűlési képviselőt és társait költségvetési csalással, befolyással üzérkedéssel és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. Mengyiék ügyét az a Steiner Gábor bíró fogja tárgyalni, aki néhány éve a Biszku-ügyben hozott elképesztő ítéletével hívta fel magára a figyelmet.Vizoviczki a PS-nek: Egy forint kárt nem okoztam a költségvetésnek!
Felbujtóként, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt hét év börtönre ítélte a Hajógyári-sziget egykori urát, Vizoviczki Lászlót pénteken első fokon a Fővárosi Törvényszék. Vizoviczki több vádlott-társát is több évre ítélte a bíróság. A milliárdos vállalkozót emellett több mint 600 millió forintos vagyonelkobzással sújtották. A döntés nem jogerős, mivel a vád és a védelem is fellebbezett az ítélet ellen. A diszkópápa a PestiSrácok.hu-nak azt nyilatkozta, hogy nem elégedett a bíróság döntésével, mert álláspontja szerint „egy forint kárt nem okozott a költségvetésnek”.Hét év börtönre ítélték Vizoviczki Lászlót
Felbujtóként elkövetett, többrendbeli, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt hét év börtönre ítélte a Hajógyári-sziget egykori urát, Vizoviczki Lászlót pénteken első fokon a Fővárosi Törvényszék. Az éjszaka urát emellett több mint 600 millió forintos vagyonelkobzással sújtották. Vizoviczki több vádlott-társát is több évre ítélte a bíróság.Ügyvédje szerint Vizoviczki bizalmasa nem vett részt a több százmilliós adócsalásban
Nem igazolható, hogy a rendőrök megvesztegetésével is vádolt Vizoviczki László bizalmasának tartott negyedrendű vádlott részt vett a diszkópápa és társai terhére rótt adócsalásban– többek között erről beszélt D. Róbertné ügyvédje hétfőn megtartott perbeszédében a Fővárosi Törvényszéken. Fürjes József hangsúlyozta, mivel védence becsületesen felderítette a Vizoviczki-birodalmon belüli csalásokat, lopásokat és visszaéléseket, több vádlott érdekét is sértette, ezért bosszúból terhelő vallomásokat tettek rá. Az ügyvéd szerint ráadásul „népszerűtlen” munkája miatt védence testi épsége is súlyos veszélybe került.Adócsalással gyanúsítják a milliárdos pornógurut, Gattyán Györgyöt
Költségvetési csalással gyanúsítja a Nemzeti Adó - és Vámhivatal a milliárdos pornógurut, Gattyán Györgyöt – értesült a PestiSrácok.hu. A Docler cégcsoport egyik vállalkozását érintő eljárásban összesen hat személyt gyanúsított meg az adóhatóság, amely már be is fejezte a nyomozást és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.Egy hónapos nyomozás után kiderült, az offshore-ozó Boldvaiék nem csaltak adót
Néhány hónap alatt megszüntették azokat a költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozásokat, amiket Konti Csilla, Boldvai László volt MSZP-pénztárnok felesége és Horváth Zsolt volt fideszes országgyűlési képviselő offshore-ügyében indított a Nemzeti Adó –és Vámhivatal. Az adóhatóság a nyomozást megszüntető határozatában azzal indokolta az eljárások befejezését, hogy szerintük - az egyébként nevetségesen rövid ideig - tartó nyomozás során beszerzett adatokból arra lehet következtetni, hogy az érintettek sem adócsalást, sem más bűncselekményt nem követtek el.Ajánljuk még