költségvetési csalás
"Volt egy-két újraélesztés" - Így drogoztak a Hajógyári-szigeten
„Volt egy-két újraélesztés”– többek között erről beszélt írásban tett, hétfőn a bíróságon is ismertetett vallomásában az a korábban a Hajógyári-szigeten egészségügyi dolgozóként tevékenykedő férfi, akit még évekkel ezelőtt a költségvetési csalással és főrendőrök megvesztegetésével vádolt diszkócsászár, Vizoviczki László ügyében hallgattak ki tanúként az ügyészségen. Noha a bíróság részletesen nem foglalkozott a férfi elmondásaival, a PestiSrácok.hu által korábban megszerzett és közzétett, szintén egészségügyi szakemberek vallomásaiból kirajzolódik, miként folyt a drogfogyasztás az éjszaka császára diszkóiban.Csempészcigi okozza a vesztét a Cinóber-gyilkosságban felmentett Brazilnak?
Befejezte az 1990-es években az olajszőkítési botrányairól elhíresült cég, az Energol Rt. volt igazgatójával és három társával szemben az üzletszerűen, bűnszövetségben, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt két évvel ezelőtt indított nyomozást a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A korábban a kecskeméti maffiaperben is érintett, a Cinóber-gyilkosságban felbujtóként vádolt, majd felmentett F. Attila és bűntársai a gyanú szerint több tonna ukrán vágott dohányt csempésztek Magyarországról Angliába. Ha bűnösnek találják őket, a négy férfire akár tízéves szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.Bőröndnyi fekete pénz, átvert külföldiek, lefizetett rendőrök - Kitálalt Vizoviczki volt bizalmasa
Külföldi turisták lehúzásáról, kilóra megvett belvárosi rendőrökről és illegális úton szerzett pénzekről beszélt Vizoviczki László volt bizalmasa, Varga István tanúként egykori főnöke szerdai tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. A diszkópápa jobbkeze arról is említést tett, hogy Vizoviczki egyik könyvelője rettegett a lebukástól, mivel pontosan tudta, óriási bevételeik vannak, az adóhatóság felé azonban semmit nem fizetnek. De az éjszaka ura is megtörte a hallgatást és észrevételében visszautasította egykori bizalmasa vádjait. Szerinte a tanú szavaiból semmi nem igaz, hiszen állítása szerint nemhogy adót nem csalt, hanem cégei több milliárd forintot fizettek be az állam kasszájába.Ajánljuk még