Pesti Srácok

kommunista bűnök

Sebes Gábor: Ungváry Krisztián és a kettős mérce – esettanulmány

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Polgárportál 2018 január 9.
Az Index internetes portál 2017. december 11-én „Megvan az állambiztonsági lista az 1990 utáni parlamenti képviselőkről” címmel ismertetést közölt Ungváry Krisztián történész új könyvéről. A közölt listán általam jól ismert személy is szerepelt. Mivel a XXII. kerületi önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójának a vezetője vagyok, felelősséget érzek a kerületi közélet tisztasága iránt. Ezért levélben kerestem meg Ungváry Krisztiánt, akivel egy hasonló ügyben korábban már jól együtt tudtunk működni. 2011-ben szintén Ungváry Krisztián fedte fel, hogy a volt állambiztonság alkalmazásában álló úgynevezett SZT- (szigorúan titkos, fedett állásban dolgozó hivatásos) tisztek listáján, amit Lázár János kezdeményezésére hoztak nyilvánosságra, szerepel egy XXII. kerületi önkormányzati intézmény vezetője is. Az illetőt akkor szintén a polgármester szólította fel, hogy tisztázza magát, majd miután az illető tagadott, hazudozott és vádaskodott, a képviselő-testület az indítványomra elbocsátotta. Az adatok értelmezésében Ungváry Krisztián volt a segítségemre, aki az ezt követő munkaügyi bírósági tárgyaláson is tanúskodott. Ez az egyetlen eset, amiről tudok, hogy volt állambiztonsági tisztet elbocsátottak önkormányzati állásból és mind első, mind másodfokon a munkaügyi bíróságon is megállt az indokolás. (PolgárPortál-publicisztika)