kommunista
Milliárdos vagyonok, floridai ingatlanok és kőkemény uszítás: így mulatnak a szegény emberek nagy baloldali gyámolítói
Régi, fájdalmasan beigazolódott igazság, hogy az igazi kommunista mindig az ellenkezőjét teszi annak, amit fennhangon hirdet. Egyenlőségről, testvériségről, közös tulajdonról hadovál, de elitistaként halmozza azokat a fránya burzsoá javakat, még a testvérét is eladná néhány rubelért, az egyenlőséget pedig hírből sem ismeri, csupán azt szereti, ha minden ellenfelét egyenlő erővel tudja megtaposni. A szavak azonban mindig csillognak, a hevület szinte őszintének tűnik, aztán lehullik a máz, de ők akkor is tagadnak, miközben a király meztelen. És talpig vörös.Gyurcsány, az undor maga
Van annak egy sajátos bája, amikor Gyurcsány Ferenc beszél rombolásról. És tudom, tudom, lassan nincs semmi sportértéke annak, ha az ember Ferivel hozakodik elő. Hiszen mindannyian látjuk, hogy ott áll a cselekvések hátterében, alakít, befolyásol, üzérkedik. De komolyan, mi a szenzációérték abban, ha megállapítjuk, a Nap süt?Frankón nem hagyjuk, hogy a baloldal diktatúrát építsen ki!
Nagy általánosságban nem szeretek már komoly átkozódásokat elereszteni. Nem mindenkinek áll jól, Bayer pedig olyan hatásosan és kellemesen űzi, hogy szerintem kár nem kizárólag neki meghagyni a prófétai üvöltözéseket. Vannak azonban néha esetek, amikor kikívánkozik az emberből, hogy ő is odavágjon. Ha máshogy nem, hát verbálisan. Kikívánkozik belőle, mert azt látja, ahogy teljesen nyíltan tervezgetik a komcsik, hogy ők bizony nagy ívben fittyet hánynak majd a demokratikus szabályrendszerre. Egészen egyszerűen azért, mert nekik nem tetszik, aztán jól van.Hol volt a Föld S. Péter nevű komcsi bértollnok 2006 őszén, és miért van még mindig itt?
Vannak a hazai újságírásnak olyan vadhajtásai, akik bár jelentéktelen alakok, mégis képesek arra, hogy egy-egy undorító cikkel a jóérzésű embernek is az egekbe repítsék a vérnyomását. Így tett pénteken reggel a Föld S. Péter nevű "újságíró", aki olyan mellszélességgel állt ki a 2006-os rendőri túlkapások mellett, hogy azért jobb helyeken börtön járna.Komcsik a Fideszben?
Nem fogok újdonságot mondani: a politikában régóta bevett gyakorlat az ún. narratívaépítés. Vagyis, amikor egy adott politikai erő az általa vallott elveket, törekvéseket, és még inkább, a számára politikailag hasznos, vagy annak vélt üzeneteket igyekszik minél szélesebb társadalmi körben elterjeszteni. Elérni, hogy azok beépüljenek a közvélekedésbe, áthassák az emberek mindennapi, tudatos és tudat alatti gondolatait.Mennyi ideje van hátra az MSZP-nek és a Jobbiknak?
A közvélemény-kutatások szerint legfeljebb néhány hónap. A szocialisták Párbeszédestől sem érik el a parlamenti bejutási küszöböt. Ez nem is meglepő egy olyan párttól, amelynek Bangóné a legismertebb arca, Mesterházy Attila a legokosabb politikusa és amelynek a Burány Sándora a Párbeszéd frakciójában ül. No és hiányzik az intellektuális ereje az MSZP frakcióból. A pártelnökük pedig képtelen olyat mondani, amit ne mondhatna el bárki más is. A Jobbik új vezetője pedig olyan párton belüli leszámolást mutat be a maga szerény eszközeivel, amely egyszerre emlékeztet a hosszú kések éjszakájára és a sztálini tisztogatásokra.Mi lesz Észak-Koreával, ha Kim Dzsongun valóban meghal?
Körülbelül egy hónapja folynak találgatások a harmincas évei közepén lévő Kim Dzsongun haláláról, romló egészségi állapotáról. Észak-Korea véres kezű kommunista diktátora, hivatalosan a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője, folytatta apja, Kim Dzsongil és nagyapja, Kim Ir Szen útját, politikai ellenfeleit, köztük több rokonát is kivégeztette, ezért is lenne azonnal politikai és vezetési válság a kommunista országban, ha valóban meghal Kim Dzsongun. Fia még csak hétéves, nem reális, hogy ő vegye át a hatalmat, arra sincs túl nagy esély, hogy valamelyik tábornok kerüljön a legfelsőbb vezető pozíciójába, mert a Kim-dinasztia imádatára kondicionált lakosság nem biztos, hogy elfogadná. Ott van azonban Kim Dzsongun húga, aki az elmúlt években egyre jobban tört elő és meghatározó szerepe van a kommunista államban. Az ő gyenge pontja a neme, az ázsiai országban ugyanis a nőknek nincs akkora tekintélyük, azonban talán még így is a trónörökösök közül ő a legesélyesebb. Kim Jodzsong azonban még talán rosszabb és gonoszabb elődeinél is. De át kell-e egyáltalán adnia Kim Dzsongunnak a stafétabotot? Szombaton ugyanis az észak-koreai állami média három hét után először képeket közölt a vezetőről, amint az átadott egy gyárat. Áttekintés.Komoly műtéten eshetett át az észak-koreai diktátor
Műtéten esett át Kim Dzsong Un az amerikai és a dél-koreai média egybehangzó keddi jelentései szerint, a CNN hírtelevízió pedig egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető "komoly veszélyben" van a meg nem nevezett beavatkozás után, és az Egyesült Államokban vizsgálják az ezzel kapcsolatos hírszerzési információkat. Hivatalos forrásból ezeket a híreket nem erősítették meg sem Washingtonban, sem Szöulban.Ajánljuk még