„Tűrünk, amikor kell, és visszaütünk, amikor lehet” – A Terror Házában mutatják be a Vitézy László filmrendező életművéről szóló kötetetFDFerkó Dániel Magyar ugar 2022 november 21. Kamerájával tűpontosan mutatta be és leplezte le a szocializmus, a kádári diktatúra embert és lelket megnyomorító közegét. Vitézy László filmes pályája egyben annak a története, hogy a mindent egy lapra feltevő lázadás és a mártírként hőssé válás mellett más eszköz is van a diktatúra ellen. Mindig az adott keretek adta lehetőségek közt, de állhatatosan bírálta a kommunizmust. Szerdán mutatják be a Terror Háza Múzeumban Medgyessy Éva Kamerapárbaj című kötetét, amelyből megismerhető a Balázs Béla-díjas, Sára–Csoóri-életműdíjjal kitüntetett filmrendező életműve. A könyvbemutatóra mindenkit szeretettel várnak, az eseményre regisztrálni kell a [email protected] címen.
Magyarországon és Európán már csak az ima segíthet? – Bemutatták Schmidt Mária könyvét az ukrajnai háborúról Magyar ugar 2022 október 14. Az orosz–ukrán háború valójában egy jóval tágabb geostratégiai eseménysor, az amerikai–kínai dominanciaharc és az annak keretében az erőforrásokért zajló versenyfutás része, amelyben mi kétségbeejtően jelentéktelen tényező vagyunk – nagyjából ez a nem túl szívderítő következtetés derült ki Schmidt Mária Látlelet az orosz–ukrán háborúról című könyvének bemutatóján, amelynek házigazdája kollégánk, Ferkó Dániel volt. Bármennyire is szeretnénk ebben magánvéleményt megfogalmazni és főleg magánérdeket érvényesíteni, azt a minket maga alá gyűrt birodalom meg sem kérdezi. Nagyon okosan és óvatosan kell ilyen keretek közt kitalálni a saját mozgásunkat, hogy megmaradjunk – derült ki. A helyzet súlyosságára tekintettel a könyv szerzője mindenki figyelmébe ajánlotta az imát, egyrészt az elsődleges hatása miatt, másrészt annak igazolására, hogy Európának még maradt valamije a régi önmagából.
Ha okosak leszünk, nem kell újraélni a múlt katasztrófáit – Bemutatták Matolcsy György új könyvét Magyar ugar 2022 szeptember 21. Már mindenki érzi a bőrén a válságos időket, amelyekből egyelőre a kiút sem látszik, sokkal inkább a körülmények romlására lehet számítani. Ebben a helyzetben is időszerűnek tűnik Matolcsy György jegybankelnök új könyve, amely az elmúlt három évben megjelent rövid írásaiból tevődik össze, tehát még a kiváló gazdasági környezet és konjunktúra idején kezdett el megszületni. Az egyelőre angol nyelven megjelent kötetet a kecskeméti Neumann János Egyetemen mutatták be, ahol maga a szerző tartott előadást.
Bemutatták Schmidt Mária új esszékötetétPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 9. Bemutatták Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész új, Korszakhatáron címet viselő esszékötetét szerdán, Budapesten, a Terror Háza Múzeumban. Baczoni Dorottya, a kötet szerkesztője, a XXI. Század Intézet igazgatója méltatásában elmondta, hogy a kötet Schmidt Mária 2018 és 2022 között megjelent írásainak válogatása.
A Polgárok Házában is bemutatják Stefka István legújabb könyvétPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 június 1. Stefka István a Médiaháborúról – Túléltem, mások belehaltak című könyvét június másodikán, csütörtökön, tizennyolc órától mutatják be a Polgárok Házában. A könyv személyes történeteken keresztül eleveníti fel az elmúlt harminckét év médiaátalakulását és azt, hogy hogyan működött annak idején a politikavezérelt magyar sajtó. A könyvbemutató után Alexa Károly, az MTI volt vezérigazgatója, Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója tart kerekasztal-beszélgetést, ahol ismertetik a médiaharcokat és a magyar sajtó jelenlegi helyzetét. A bemutató végén a közönségnek is lesz lehetősége kérdéseket feltenni. A könyv a helyszínen kedvezményesen megvásárolható.
„Hazánk valódi úttörővé vált az európai reneszánsz megteremtésében!” (Videók!)PPestiSrácok.hu Vesztegzár 2022 május 19. Molnár Tamás profetikus éleslátással írta le, hogyan szállta meg az Egyesült Államok kulturális értelemben Európát – hangsúlyozta Békés Márton az Európa zárójelben című könyv bemutatóján. Hidvéghi Balázs pedig kiemelte, hogy a nyugat-európai elit napjainkban hipnotizált módon követi az amerikai mintákat, amit alátámaszt az az elképesztő látlelet is, hogy a politikusok és a bürokraták két egyre kevésbé megkülönböztethető csoportot alkotnak – ahogyan erre Molnár Tamás már több évtizede rávilágított.
Hidvéghi Balázs: nem adjuk fel identitásunkatPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 18. Az identitás, a hagyományok és az értékek megőrzésének fontosságát hangsúlyozta Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP) képviselő a Terror Háza Múzeumban tartott beszélgetésen, szerdán, Budapesten.
Varga Mihály: a versenyképesség a gazdaságpolitika központi kérdésePPestiSrácok.hu Eco 2022 május 13. A versenyképesség a gazdaságpolitika egyik központi kérdése, ugyanakkor a helyes út kijelölése, és főképp az úton maradás a folyamatosan változó világgazdasági helyzetben nehéz feladat – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, Budapesten, Csath Magdolna Versenyképességi mozaik című könyvének bemutatóján.
Varga Mihály: az ország újjáépítése a polgári oldal feladata lettPPestiSrácok.hu Eco 2022 május 9. Az ország újjáépítése a szocializmus gyilkos pusztítása után a polgári oldal feladata lett – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Cinkotai János A Tripolisztól a Fehér Házig című könyvének – a szerző jelenlétében tartott – bemutatóján, Budapesten hétfőn.
A szociáldemokrácia hanyatlásának okairól beszélgettek Galló Béla – Mi lett veled szociáldemokrácia? című kötete kapcsán rendezett könyvbemutatónPPestiSrácok.hu Vesztegzár 2022 április 19. Galló Béla politológus, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa a Mi lett veled szociáldemokrácia? című könyvének megjelenése kapcsán szervezett könyvbemutatót az intézet. A laudációt Békés Márton tartotta, aki kiemelte, hogy az utóbbi években a globalizáció következtében alakult ki a társadalmakat leginkább megosztó törésvonal, ebből adódóan pedig a konfliktus is azok között feszül, akik belső, hazai megoldásokban gondolkodnak és akik külső, mintakövető módon teszik ezt. A rendezvény kerekasztal-beszélgetése során Baczoni Dorottya moderálása mellett Schmidt Mária és Mikecz Dániel vitatták meg a könyv legfontosabb megállapításait a kötet szerzőjével, Galló Bélával.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.