köő artúr
Nem tudtuk megoldani a középkori és kora újkori „migrációs válságot” – Honi felderítés (Videó)
Beszivárgás vagy bemenekülés a biztonságba és jólétbe a veszély elől, hazatérés helyett ottfelejtődés a háborús veszély elmúltával, láthatatlanság a hatóságok számára, adóztathatatlanság, törvényes autonómia nélkül is saját szabályok szerint élés egy idegen hatalom alatt, felszaporodás, majd gyűlölködő szembefordulás a befogadó országgal – nem, ez nem a jelenkori migrációs válság leírása, hanem a románok magyarországi megjelenésének és szaporodásának története. Aligha van még egy ilyen szerencsés nép Európában, hiszen nemcsak biztonságos életet kaptak Magyarországon az oláh pásztorok és leszármazottaik, hanem Erdélyben protestáns–katolikus versenyfutás kezdődött a román hívek becsábításáért, és ezt a felekezetek a kiművelésükkel akarták véghez vinni. A szellemi támogatást, román nyelvű könyveket, iskolákat köszönték szépen, de maradtak ortodoxok, ráadásul a román nemzeti öntudat is megszülethetett így – Erdélyben. Magyarország nemcsak a románok sokasodását biztosította, hanem szellemi értelemben is kinevelte önmaga ellenségét, hiszen a folyamatos bevándorlás miatt egyre jobban felduzzadó románság elég hamar rádöbbent, hogy neki tulajdonképpen ősellenségei a magyarok, akiket minden adódó alkalommal elkezdett irtani. A románok erdélyi többségbe kerülését, hihetetlen demográfiai sikerét és balkáni középhatalommá válását Köő Artúr történész részletezte. A „magyarosítás” legendájával igazolják a külhoni magyarság felszámolását – Honi felderítés (Videó)
Ps TV 2023 szeptember 25. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején elkövetett erőszakos magyarosítást olyan történelmi tényként kezeljük, amelyet még mi magyarok se vitatunk. Ez az a mozzanat, amelyet a szomszédos népek az általuk Trianon óta elkövetett intézményes magyarellenesség és elnyomás ellentéteként híresztelnek, mi pedig szemlesütve hallgatjuk, mintegy elfogadva a döntetlent. Pedig a dualizmus idején a tömeges elmagyarosodás csak a németeket és a zsidókat érintette, más nemzetiségeket nem igazán. Ezzel szemben, az elmúlt bő száz évben a román, a cseh(szlovák) és a jugoszláv államok magyarok óriási tömegeit asszimilálták erőszakkal, űzték el otthonukból, illetve gyilkolták le könyörtelenül. Ha volt is korábban magyarosítás, az sem magyarázatként, sem indokként nem fogadható el erre a 103 éve tartó genocídiumra. De elfogadható-e történelmi tényként? Köő Artúr történész avatott be minket a részletekbe, hogy megtörtént-e mindaz, amiről a román, cseh és szerb propaganda rémtörténeteket zengett a Trianon előtti évtizedekben a nemzetközi sajtóban? Csurka István nem jelentett senkiről – Borvendég Zsuzsanna és Köő Artúr a Polbeatben
Immáron tizenegy éve, hogy nincs közöttünk a rendszerváltozás időszakának egyik legnagyobb gondolkodója, legélesebb szemű kritikusa, Csurka István drámaíró, politikus, akinek munkásságáról nemrég jelent meg egy új életrajzi kötet, amely új megvilágításba helyezi a sokak által ellentmondásosnak tartott politikai figurát. A Csurka István – Néhány tanulmány egy életpálya megértéséhez címmel megjelent, a könyvhétre időzített tanulmánykötetből kiderül, miért választotta a Raszkolnyikov fedőnevet, mi történt beszervezése után, és hogyan élte meg a népi mozgalom egyik vezéralakja a rendszerváltás időszakát. Borvendég Zsuzsanna a könyv bemutatóján felidézte: a Színművészeti Főiskolára járó Csurka erőteljes habitusa predesztinálta egyfajta vezéregyéniség szerepkörre, amely az 1956-os események idején csúcsosodott ki – ez vezetett végül a beszervezéséhez is. Erről és a rendszerváltás időszakáról, valamint a népi mozgalom fellángolásáról, bukásáról és továbbéléséről beszélgetett Szalai Szilárd Borvendég Zsuzsanna és Köő Artúr történészekkel a Polbeatben az R56 Szabadságharcos Sörözőben. Kinek jelentett Csurka? – Borvendég Zsuzsanna és Köő Artúr a Polbeatben
Immáron tizenegy éve, hogy nincs közöttünk a rendszerváltozás időszakának egyik legnagyobb gondolkodója, legélesebb szemű kritikusa, Csurka István drámaíró, politikus, akinek munkásságáról nemrég jelent meg egy új életrajzi kötet, amely új megvilágításba helyezi a sokak által ellentmondásosnak tartott politikai figurát. A Csurka István – Néhány tanulmány egy életpálya megértéséhez címmel megjelent, a könyvhétre időzített tanulmánykötetből kiderül, miért választotta a Raszkolnyikov fedőnevet, mi történt beszervezése után, és hogyan élte meg a népi mozgalom egyik vezéralakja a rendszerváltás időszakát. Borvendég Zsuzsanna a könyv bemutatóján felidézte: a Színművészeti Főiskolára járó Csurka erőteljes habitusa predesztinálta egyfajta vezéregyéniség szerepkörre, amely az 1956-os események idején csúcsosodott ki – ez vezetett végül a beszervezéséhez is. Erről és a rendszerváltás időszakáról, valamint a népi mozgalom fellángolásáról, bukásáról és továbbéléséről beszélget Szalai Szilárd Borvendég Zsuzsanna és Köő Artúr történészekkel a Polbeatben, csütörtökön 19 órától az R56 Szabadságharcos Sörözőben. Köő Artúr a PS-nek: Azt a kérdést kell feltenni a baloldallal kapcsolatban, hogy vajon miért lövetnek mindig – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Bár a kommunizmusnak többféle árnyalata létezett – marxista, anarchista, szociáldemokrata –, 1956 példája azt mutatja, hogy egy szociáldemokrata is radikálizálódhat, ha nem lát más kiutat a hatalom megtartására. Ezt tette Marosán György az 1956-os forradalmat vérbe fojtó megtorlások idején, amikor kiadta a parancsot: "Mától kezdve lövünk!" – emlékeztet Köő Artúr, a Magyarságkutató Intézet történésze. Ez megismétlődött 2006-ban is, amikor egy magát szintén szociáldemokratának, liberálisnak mondó hatalom rálőtt az emberekre. Talán, ha lett volna valamilyen formában elszámoltatás a rendszerváltoztatáskor, akkor elejét lehetett volna venni az ismétlődésnek – veti fel Köő Artúr. Csakhogy a történelemben nincs ha... Sortüzekről, decemberi megtorlásokról, át nem adott és átadott kitüntetésekől, elmaradt elszámoltatásról és égbekiáltó párhuzamokról beszélget, kérdez Ferkó Dániel. Részletek a videóban! "Isten áldja Hadházy Ákost!" – Korózs Lajos még saját magát is alulmúlta – Köő Artúr a Karanténvlogban
Ha péntek este 20 óra, akkor nem maradhat el a Karanténvlog a Pesti TV-ben, ahol Szabó Gergő és állandó vendégei beszélgetnek a hét legmeghökkentőbb belpolitikai eseményeiről. Szalai Szilárd és Dezse Balázs ismét a fedélzeten volt és elsőként a Horthy Miklós körül kialakult hazug és gyűlölködő bolsevik reneszánszról esett szó a műsorban, ahol Köő Artúr, a Magyarságkutató Intézet történésze volt a vendég. Artúr tisztába tette a srácokkal együtt a kommunista történetírás legnagyobb hazugságait Horthy Miklóssal kapcsolatban, majd természetesen a belpolitika kapott főszerepet a műsorban. Lassan senki sem csodálkozik, hogy a Gyurcsány házaspár akár a csillagot is letagadná az égről, ha akár 1 százalékos népszerűségnövekedést remélhetne a lépésről. Dobrev Klára most képes volt azt mondani, hogy Orbán Viktornak fogalma sincs a kormányzásról, és mindezt a 2010 előtti korszak tudatában jelentette ki nagy magabiztossággal. A Karantén egy Somogy megyei gyűlölködő DK-st is megtalált, aki munkásőr stílusban hergelt és ígért, de a fő fogás ismét Márki-Zay Péter volt, aki egy jobboldaliakat levadászni kívánó gyurcsányista alkotmányjogászra és Róna Péterre, a kétes múltú baloldali köztársasági elnökjelöltre támaszkodva böfögte tovább ostobaságait és sértéseit. Végül Korózs Lajost is megénekelte a Karantén csapata, aki Hadházy Ákost istenítette, majd a biztonság kedvéért páros lábbal beleszállt a határon túli magyarokba is. Nézzétek most is a Karantént! Világszerte együtt dobbant a magyarság szíve az Összetartozás Napján, Trianon azonban továbbra sem jelent semmit a baloldalnak – Köő Artúr a Karanténvlogban
A péntek esti Karanténvlogban természetesen központi szerepet kapott a trianoni békediktátum 101. évfordulója. Szabó Gergő és vendégei a nemzetcsonkítás borzasztó hagyatékát Köő Artúr történésszel vitatták meg, ám Dezse Balázs és Szalai Szilárd is egyetértett abban, hogy hiába próbálták elpusztítani a magyarságot, nem tudtak minket megtörni. Pusztán a létezésünk gyűlöletet váltott ki a környezetünkben élő népekből, a nagyhatalmakból, ezért ástak egy sírt, a magyarság azonban nem feküdt bele, hanem kínok és keservek közepette, de megharcolt az életéért. A műsorban a 2020-ban indult Összetartozás Tüze sorozat folytatásába csatlakoztak be a srácok, hiszen 20 óra 21-kor világszerte felgyulladtak a tüzek, amelyeket a Kárpát-medencében és a Föld minden kontinensén hazájukat szerető magyar emberek gyújtottak. A nemzet tehát nem adta fel, sőt, összetartozása és ereje ismét növekszik, erre kell vigyáznunk a jövőben is. A Vereckei-hágót követően az Egyesült Államokban található Georgia állam magyar közössége is megszólalt a műsorban, amely ugyancsak az esemény részese volt. Sajnos a külső ellenség mellett a magyarságnak mindig meg kellett küzdenie a belső kártevőkkel is: erre igen jó példa a Gyurcsány–Dobrev-klán, amely teljes pályás letámadást indított a magyarság ellen, egyetlen céljuk a hatalom megszerzése most is. A hazudozó és magas lóról beszélő Dobrev természetesen komoly muníciót nyújtott a srácoknak, akik nehezen hagyták abba az "elemzést", azonban tovább kellett lépniük, mert a szoci társelnök Kunhalmi értelmetlen szóvirágai következtek, aki se füle, se farka mondataival komoly derültséget keltett, miközben persze demokratikus keretekről, diktatúráról hadovált. Végül az álságos és hazug Jobbik egyik feltörekvő jelöltje zárta a műsort, aki a mutyi ellen küzd, miközben nem akar lemondani egyik tisztségéről sem, hiába áll fenn az összeférhetetlenség az esetében. Bort isznak, vizet prédikálnak, de a szélsőjobb és a szélsőbal manapság megint összeért, ahogy Köő Artúr is megjegyezte a műsorban. Nézzétek a Karanténvlogot, most sem érdemes kihagyni! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.