kormány
A kormány a járvány miatti veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdeményezi
A járvány elleni további hatékony védekezés és gyors reagálóképesség érdekében a kormány a járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályának meghosszabbítását kezdeményezi az Országgyűlésnél 2022. január 1-jéig, erről a kormány keddi ülésén született döntés – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden.A baloldali Idea Intézet szerint is erősödött a Fidesz
Nagy bajban vannak a baloldali ujjszámolgatók, ugyanis még a baloldallal szemszögéből rendre nagyon optimistán mérő Idea Intézet szerint is erősödött a kormánykoalíció, így pedig a két oldal között még náluk is hibahatár-közelségben van a két nagy tömb. A 24.hu által közölt felmérés szerint a hat együttműködő ellenzéki párt közös listája a teljes, választókorú népességen belül egy százalékponttal vezet a Fidesz–KDNP előtt. Az ellenzék 37, a kormánypárt pedig 36 százalékon áll. Azonban ez nem azt jelenti, hogy a biztos szavazóknál is ez a megoszlás, sőt a biztos szavazók körében még a baloldalnak jellemzően kedvező eredményt "jósló" Idea szerint is a kormánypártok az erősebbek.Online is kitölthető a nemzeti konzultáció
Már online is kitölthető a nemzeti konzultációs kérdőív - közölte a kormány Facebook-oldalán. A kabinet azt kéri az emberektől, hogy mondják el a véleményüket a koronavírus-járvány utáni életről, valamint a gazdaság újraindításáról, a migrációról, és a 200 ezer forintos minimálbérről is megkérdezik az embereket.Kővel dobálta meg a Fidesz irodáját egy férfi a IX. kerületben - elkeseredett volt, amiért nem segít rajta az önkormányzat
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt személyi sérülés, amikor egy férfi kövekkel dobálta meg a ferencvárosi Fidesz-irodát ma reggel. Mint kiderült, a férfi azért húzta fel magát, mert nem volt jogosult álláskeresési járadékra. Az ügy már csak azért is érdekes, mert a IX. kerületben nem a kormánypárt van hatalmon, tehát a szociális ellátással kapcsolatban érdemben segíteni a baloldali vezetésű önkormányzatnak van hatásköre, nem pedig a Fidesznek. Ennek ellenére a balliberális polgármester, Baranyi Krisztina segítség helyett a kormányt okolta.Országgyűlés: az ellenzék nem szavazta meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását
Megtartotta a tavaszi ülésszezon első ülését az Országgyűlés, melynek első feléről ebben a cikkben beszámoltunk már. Kocsis Máté a Facebook-oldalán közzétett fényképhez azt írta, hogy a baloldal semmit sem változott: most sem szavazták meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását, ha rajtuk múlik, február 22-én éjféltől megszűnt volna: az ágazati bértámogatás, a hitelmoratórium, az adó- és járulékcsökkentés, a bérleti díj-elengedés, a háziorvosok béremelése, az otthonfelújítási támogatás, de megszűnt volna a védekezés valamennyi szabálya is. Ott folytatják, ahol abbahagyták - nem támogatják a járvány elleni védekezést és bizonytalanságot keltenek az oltásokkal kapcsolatban. Reménytelenek – tette hozzá.Karácsony újévi köszöntője: a várost nem lehet legyőzni! A kormány gonosz! Szegény ő!
Újévi köszöntőt tett közzé Karácsony Gergely, aki - hasonlóan a tavalyi utolsó akciójához – ezúttal sem bírta ki gyűlölködés nélkül. Az eszmefuttatás első másfél perce egyébként egészen jól sikerült, a főpolgármester ugyanis arról beszélt, hogy a járványra senki nem számított, mint ahogyan azt sem lehetett előre látni, hogy a koronavírus mekkora kárt okozott Magyarország és Budapest számára. Ezután köszönetet mondott az egészségügyi és a BKV-dolgozóknak, és nem feledkezett meg a hulladékszállítókról sem. Aztán egy éles váltással hirtelen visszatért az igazán egyedi Karácsony-stílushoz, amelynek egyik fő eleme a kormány szidalmazásán kívül önmaga sajnáltatása. Ez utóbbit szerintünk kifejezetten mesteri szintre fejlesztette már az elmúlt időszakban, ráadásul arra is képes, hogy az önsajnálatról szóló monológot basset hound kutyákra hajazó arccal mondja el.Jobbközép kormánykoalíció körvonalazódik Romániában
A romániai választók több mint fele a jobbközép pártokra voksolt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig jelentősen meggyengült, így egy jobbközép kormánykoalíció megalakulása körvonalazódik – vonta le a következtetést hétfő este Klaus Iohannis államfő a vasárnapi parlamenti választásokat követően.Megújult a kormányzati portál
Megújult a kormány hivatalos internetes oldala. A frissítéskor azt is figyelembe vették, hogy a hírolvasás egyre inkább mobil eszközökön történik; az új portál jóval áttekinthetőbb és egyúttal nagyobb teret ad a képi tartalmaknak és videóknak – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.Ajánljuk még