kormányátalakítás
Komoly befektetési lehetőség a magyar vállalatok számára Vietnam, az indokínai térség gazdasági éllovasa
Bár a pandémia okozta recesszió az ázsiai országok gazdaságait is megtépázta, az indokínai térségben kimagasló teljesítményt nyújt Vietnam, amely 2,9 százalékos GDP-növekedésével felülmúlta immár az összes ázsiai riválisát, és évi hatszázalékos gazdasági növekedéssel számol. Vietnam kormánya április elején jelentősen átalakult, az új miniszterelnök, Pham Minh Chinh székfoglaló beszédében a korrupció, a pazarlás visszaszorításának folytatását jelölte meg egyebek mellett célként. Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít a kapcsolatok fejlesztésének Vietnammal, amely a magyar kötött segélyhitelezési program egyik kiemelt relációja Délkelet-Ázsiában. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a PestiSrácok.hu megkeresésére azt közölte: a magyar vállalatok számára kiemelkedő lehetőségeket a vízipar, az információs és kommunikációs technológiák, a vegyipar, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az egészségügy területe rejt, a cégek sikerén keresztül pedig Vietnam fejlődéséből hazánk is profitálhat. Nemi erőszak és parlamenti orgiák miatt leváltottak több ausztrál kormánytagot
Az ausztrál kormányt és parlamentet megrengető szexbotrányok hatására átalakította kabinetjét hétfőn Scott Morrison miniszterelnök, és létrehozott egy bizottságot a nemek közötti egyenlőség biztosítására, a nők nagyobb támogatására. Morrison leváltotta Christian Porter igazságügyi minisztert, aki elismerte, hogy 33 éve, még tizenévesként megerőszakolt egy 16 éves lányt. A lány feljelentette Portert, de azóta meghalt, és a rendőrség nem indítványozott vádemelést Porter ellen. A kormányfő leváltotta Linda Reynolds védelmi minisztert is, akit azzal vádoltak meg, hogy nem segítette kellőképpen azt a fiatal kormányzati alkalmazottat, aki nemi erőszakkal vádolt meg egy idősebb kollégát. Állítása szerint az eset a miniszter dolgozószobájában történt két éve. Reynolds hazugsággal vádolta a fiatal alkalmazottat, de miután ez nyilvánosságra került, kénytelen volt bocsánatot kérni és kártérítést fizetni. A nemi erőszak vádján kívül kipattant egy további, az ország vezető köreit érintő szexbotrány is: a helyi médiában megjelentek olyan videofelvételek, amelyek tanúsága szerint a kormánypárt több alkalmazottja a parlament irodáit használta intim együttlétekre, orgiákra. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.