körmend
Márki-Zay már nagyon beleélte magát a kormányzásba: leállítaná Paks 2 építését, amúgy pedig Dobrev esélytelen vele szemben
Márki-Zay Péter élő videóban jelentkezett Körmendről, hogy mindenki láthassa: ő most épp egy demonstráló zöldaktivistával vitatkozik a környezetvédelemről. A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) miniszterelnök-jelöltje szóba hozta Paks 2-t és a vele kapcsolatos terveit, miszerint ő legszívesebben le is állítaná az egész erőmű építését. MZP annyira beleélte magát a miniszterelnökségbe, hogy közölte: az nem kérdés, hogy lesz-e Dobrev-kormány, "mert vagy Márki-Zay vagy pedig Orbán-kormány lesz". És ez még nem minden.Vádat emeltek a gyermekpornográf képeket tároló és gyártó férfi ellen Körmenden
Gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat a Körmendi Járási Ügyészség egy körmendi férfi ellen, akinek számítógépén több, mint ezerötszáz gyermekpornográf tartalmú képet és videót találtak – közölte szerdán a Vas Megyei Főügyészség.Varga Mihály: Kiemelkedő a gyógyszeripar szerepe Magyarországon
A magyar gazdaságban a gyógyszeripar a bruttó hazai össztermék (GDP) 6 százalékát adja, az ágazat árbevételében 38 százalék a hozzáadott érték aránya – jelentette ki Varga Mihály pénteken, Körmenden, az Egis Gyógyszergyár Zrt. 5 milliárd forintos beruházással megvalósult új üzemcsarnokának avatóján.A kommunista hatalom propaganda helyszínén fórumozik a "felszabadító" jobbikos vasi jelölt
Nemesmedvesre, a kommunista "felszabadítás" vagyis ma már tudjuk, hatalomátvétel egykori jelképének számító falu közepén álló tankhoz hirdetett utcafórumot, ráadásul éppen április 4-re Bana Tibor, a Jobbik körmendi körzetének országgyűlési képviselőjelöltje - értesítette portálunkat egy megdöbbent olvasónk. A fórumot hirdető plakátról is kaptunk egy fotót, amelyet több helyen kiragasztottak a környéken. De rátaláltunk a politikai hirdetésre Bana Tibor Facebook-oldalán is. Megjegyzésként Bana azt írta mellé: "a választókerület legkisebb településén, Nemesmedvesen tartok utcafórumot a tank előtt, ahol Szabadítsuk fel hazánkat! címmel sajtótájékoztatóm is lesz". Ez az utalás már csak azért is hatalmas pofátlanság, mert a kommunisták "felszabadításának" köszönhetően lett Nemesmedves Vas megye legkisebb települése, miután a kollektív bűnösség jegyében 45 után gyakorlatilag az egész német lakosságot kitelepítették.A DK és a meztelen valóság: nudista-naturista elnök Gyurcsányék körmendi jelöltje
"Az első „találkozás” után eszünkbe sem jutott volna textiles helyre menni. Megfogott bennünket a hely feelingje, az emberek viselkedése, a dolgozók hozzáállása, a természetesség. Mi szinte azonnal elfogadtuk a mezítelenséget, élveztük a napfényt, s vártuk a következő nyarat" - az idézet a balatonberényi naturisták baráti körének honlapján olvasható a bemutatkozó sorok között. Aki pedig lejegyezte, nem más, mint Balogh Tibor, a Demokratikus Koalíció Vas megyei elnökségi tagja, a baloldal körmendi országgyűlési képviselőjelöltje. Január óta, mert tudják, ez az a körzet, ahol már egyszer cserélt jelöltet Gyurcsány pártja.Megszólalt a jobbikos jelöltre buzdító volt DK-s - Egyéni érdekek és pozícióharc zúzza szét Gyurcsány pártját?
Sokáig senki sem tudta, ki az a Nagy Gábor, hiszen főként csak a Vas megyei kistelepülésen, Kondorfán és Körmend környékén ismerték a volt DK-s politikust, aki küzdött azért, amiben hitt. Aztán egy hete - talán meggondolatlanul - leírt egy mondatot a Facebookon, ami lavinát indított el. Ma már országszerte tudják a Nagy Gábor nevet hallva, hogy ő volt az, aki a nagy nyilvánosság előtt szembe mert fordulni a pártjával és arra buzdított, hogy a jobbikos jelöltet támogassák. A politikus a PestiSrácok.hu-nak többek között arról is beszélt, hogy nagy baj van a Vas megyei szervezetben, de abban bízik, a DK hamar megérti, hogy a belharcok sehova nem vezetnek.DK produkció Vas megyében: motorfűrészes sörnyitás, lakodalmas nótázás DK módra (Videókkal!)
Politikai paródiára kezd emlékeztetni a Demokratikus Koalíció Vas megyei hanyatlása. Kilépések, másik városi alapszervezetbe való átigazolások után, létszámuk annyira lecsökkent, hogy lassan nincs aki képviselje. Miután tizenegyen léptek át a szombathelyi pártvezetéstől elhatárolódva a körmendi alapszervezetbe, három hónappal a választás előtt lecserélték a már korábban kiválasztott közös baloldali jelöltet egy olyan szombathelyi képviselőre, akit nem is ismernek a körmendiek. Ehhez képest valóban csak hab a tortán, hogy Gyurcsány pártjának korábbi körmendi választókerületi elnöke, Nagy Gábor nyilvánosan a jobbikos jelölt támogatására biztatott. Kerestük a legfrissebb DK botrányt kirobbantó Nagyot, de nem akart nyilatkozni. Valaki viszont küldött róla egy parádés videót szerkesztőségünknek.Jobbikos jelölt támogatására buzdít a DK volt választókerületi elnöke Körmenden (Frissítve nyilatkozatokkal!)
Teljes a káosz az ellenzéki oldalon Vas megyében, amihez helyi forrásaink szerint a baloldal emblematikus irányadó alakjának, Czeglédy Csabának a letartóztatás miatti távolléte is hozzájárul. A Demokratikus Koalíció emberei a belharcok során vándorolnak a választókerületek között. A körmedi tuti közös baloldali jelöltet, Mecseki Csaba kámi polgármestert is lecserélték egy szombathelyi képviselőre. Most pedig Nagy Gábor, a Gyurcsány-párt volt körmendi elnöke fordult szembe a párttal. Szerdán a közösségi portálon arra buzdította a DK támogatóit, hogy a sajátjuk helyett, a Jobbik jelöltjére szavazzanak, mert csak így győzheti le a Fidesz jelöltje. Csak mellesleg: a kormánypárt körmendi jelöltje az egyik legerősebb, legtámogatottabb embere a Fidesznek, V. Németh Zsolt államtitkár általában 60 százalék körüli eredménnyel szokta hozni a választókerületet.Ajánljuk még