Pesti Srácok

Jobbikos jelölt támogatására buzdít a DK volt választókerületi elnöke Körmenden (Frissítve nyilatkozatokkal!)

Jobbikos jelölt támogatására buzdít a DK volt választókerületi elnöke Körmenden (Frissítve nyilatkozatokkal!)

Teljes a káosz az ellenzéki oldalon Vas megyében, amihez helyi forrásaink szerint a baloldal emblematikus irányadó alakjának, Czeglédy Csabának a letartóztatás miatti távolléte is hozzájárul. A Demokratikus Koalíció emberei a belharcok során vándorolnak a választókerületek között. A körmedi tuti közös baloldali jelöltet, Mecseki Csaba kámi polgármestert is lecserélték egy szombathelyi képviselőre. Most pedig Nagy Gábor, a Gyurcsány-párt volt körmendi elnöke fordult szembe a párttal. Szerdán a közösségi portálon arra buzdította a DK támogatóit, hogy a sajátjuk helyett, a Jobbik jelöltjére szavazzanak, mert csak így győzheti le a Fidesz jelöltje. Csak mellesleg: a kormánypárt körmendi jelöltje az egyik legerősebb, legtámogatottabb embere a Fidesznek, V. Németh Zsolt államtitkár általában 60 százalék körüli eredménnyel szokta hozni a választókerületet.

Nagy Gábor komoly pozíciót foglalt el korábban a Vas megyei DK-ban, és a párt elnökségével, sőt Gyurcsány Ferenccel is kiváló kapcsolatot ápolt. Hosszú ideig a Vas megyei 3-as számú, azaz körmendi választókerületének elnöke volt, négy éve 2014-ben őt indította a baloldal Kondorfán polgármesterjelöltként.

Nagy Gábor hivatalos oldala a Facebookon, DK-s fejléccel

Ne tudni pontosan mikor következhetett be a vállalkozónál a pálfordulás. Novemberben még a Demokratikus Koalíció bejegyzéseit terjesztette, utoljára Vadai Ágnes fórum-meghívóját. Mondjuk ekkor még Mecseki Csaba, Kám polgármestere volt a baloldal közös jelöltje cím várományosa, aki viszonylag széleskörű támogatottságot tudhat magáénak Vas megyében a baloldali pártok, politikusok körében. Hogy pontosan mi történt, senki sem tudja, az okot nem hozták nyilvánosságra, de Mecsekit lecserélték egy bizonyos Balogh Tiborra, aki korábban a szombathelyi DK elnökségi tagja volt, majd Kelemen Krisztián önkormányzati képviselővel együtt átültek a DK körmendi alapszervezetének elnökségébe. Ez azért is érdekes, mert Kelemen azóta is Szombathelyen önkormányzati képviselő, a de a pártmunkát már Körmenden végzi.

PestiSracok facebook image
Nagy Gábor korábban jól állt Gyurcsány pártjában, polgármesterjelölt is lehetett

2017 júniusában, nem sokkal az után, hogy Czeglédy Csabát letartóztatták, Kelemen elhatárolódott a szombathelyi DK-soktól, elsőként attól a Szuhai Viktor elnöktől, akiről korábban mi is megírtuk, hogy ezer szállal kötődik Czeglédy bűnszervezetéhez, hiszen a bűncselekményben érintett egyik iskolaszövetkezetben, a Student Pro-ban dolgozott.

Kelemen Krisztián szombathelyi önkormányzati képviselő Czeglédy letartóztatása után elhatárolódott a szombathelyi DK vezetéstől - Fotó: friss.hu

Kelemen a Facebook oldalán akkor ezt írta:

Szóval a csodaváró, cél érdekében összefogásra törekvő baloldal körmendi országgyűlési képviselőjelöltje a másik szombathelyi gyurcsányista, Balogh Tibor, akiről Körmenden csak elvétve néhányan tudják, hogy egyáltalán kicsoda.

Nagy Gáborban, a körmendi választókerület korábbi DK elnökénél talán ezzel telt be a pohár. Szerdán a követezőket posztolta az interneten:

Bejegyzését nem kis felháborodás követte a közösségi portálon. Az egyik baloldali csoportban hosszas értekezésben magyarázták, hogy az ilyen "nagy Gábor féle megnyilvánulások" veszélyeztetik a baloldal egységét és esélyét.

Majd azt is megjegyzi, hogy "dékásként azt tanácsolja, hogy szavazz a Jobbikra? érted, dékásként!?". A hozzászólások között komoly csörte indult el, melyben megszólalt a korábban már említett szombathelyi képviselő, de körmendi DK politikus Kelemen Krisztián is. Kérdőre vonta Nagy Gábort, felidézve, ő mennyit segítette, támogatta, és hangsúlyozta, hogy most nem szabad bántani a DK-t, mert nagyon fontos az egység, hisz óriási a tét.

Amikor a Vas megyei Dk-ban még legalább látszatra egység volt....

A többi kommentből kiderül, vannak, akik úgy gondolják, Nagy Gábor nem először "hibázott". Szerinte azonban nem "hátulról kellene b@szogatni és akkor ez a bejegyzése sem történt volna meg". Miután valaki megjegyezte, van megoldás arra, hogy "rosszízű nyilatkozata miatt ne lehessen mutogatni a DK-ra", a kritikus posztot a volt vk elnök törölte.

Kommentekben estek egymásnak a DK-sok a Facebookon

Megkerestük Nagy Gábort, aki egyelőre nem akart nyilatkozni. Balogh Tibor, a jelenlegi körmendi DK-MSZP jelölt annyit mondott, hogy nem ismeri Nagy Gábort, ami szerinte lehet, hogy nem is baj. Hallott az érthetetlen Facebook posztról, és nem is igazán tudja, mit gondoljon erről. Nagy Gábor állítólag évek óta nem aktív a helyi DK-ban.

Kérdésünkre, hogy esetleg elképzelhető-e hogy a végén majd visszalép a jobbikos jelölt javára, nemmel válaszolt.

A vezető képmontázson Gyurcsány Ferenc és Nagy Gábor látható.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.