Pesti Srácok

koronavírus-járvány

Merkely Béla a Plebejus Polbeatben: Ha jól halad az oltás, májusra lecsenghet a járvány – Négy pont, amivel megelőztük a világ nagy részét (videó)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2021 március 14.
Valóban a tűréshatára szélére érkezett az egészségügy a harmadik hullám miatt? - kérdeztük a Plebejus Polbeatben Merkely Béla professzort, a Semmelweis Egyetem rektorát, aki azt felelte: valóban nagyon nehéz a helyzet, de összeomlástól nem kell tartani, mert az orvosok és ápolók be vannak oltva és mindenki teszi a dolgát. A most fertőző brit mutáns valóban nagyon agresszíven terjed, de nem veszélyesebb a korábbiaknál, s ha a magyarok fegyelmezettek maradnak, ismét fogunk tudni nyaralni, hiszen a számítások szerint és az oltásnak köszönhetően május közepére lecsenghet ez a hullám, ami jó eséllyel az utolsó lesz – mondta el Merkely professzor Stefka István és Huth Gergely kérdéseire válaszolva. Pontokba szedve elmagyarázta azt is, Magyarország miért áll jól a koronavírus elleni védekezésben, s kifejtette, milyen tapasztalatai vannak a Szputnyik vakcinával, amit ő és édesapja is megkapott. A védekezés egyik kulcsembere azt is hozzátette: azt támogatja, hogy változzon az eljárásrend és a második oltásokra félretett vakcinákat is adják be az embereknek, hiszen már egy adag oltóanyag is 85 százalékos védettséget adhat, a kórházba kerüléstől és a haláltól pedig már önmagában is nagy bizonyossággal megvéd. Merkely üzent a "tízmillió virológusnak és oltásszakértőnek is": ne próbáljunk okosabbnak lenni, hiszen a felfutó fertőzések idején a legfontosabb, hogy bármelyik vakcinát mihamarabb megkapjuk.

Orbán Viktor: A Magyarországon elérhető vakcinák mindegyik, eddig megismert mutációval szemben megvédenek

SSSzalai Szilárd Forró drót 2021 március 14.
Két dolgot kell figyelnünk: a folyamatosan emelkedő esetszámokat, és a vakcinákat – jelentette ki rendhagyó módon vasárnap délelőtt adott interjújában a kormányfő. Orbán Viktor elmondta: a legnehezebb hét következhet a járványban, azonban az egészségügyi kapacitások így is bírni fogják. A kormányfő kifejtette: az orosz és kínai időben, míg az unió által szétosztott vakcinák nem érkeznek, vagy lassan jönnek. A miniszterelnök jelezte: az operatív törzs döntése értelmében a késlekedve regisztráló időseket előre veszik a sorban. Orbán Viktor kifejtette: amelyik ország nem rendelt keleti vakcinát, az nem tud mit csinálni. Elmondta: igaza van az osztrák kancellárnak, mert valami nem stimmel, hozzátéve, hogy nem lakosságarányosan osztják el a vakcinákat. A kormányfő elmondta, most két vita van Brüsszelben: mit rontottak el a bürokraták, akiknek a szerződésekkel kellene bizonyítaniuk, hogy jól tárgyaltak. A másik vitában pedig a pénzről van szó, Orbán Viktor ugyanakkor aláhúzta: ha többet kértek volna a nyugati vakcinákért, akkor azt is kifizettük volna. Az erdőkertesi botrányról azt mondta a kormányfő, egyszerre kell küzdeni a baloldallal és a járvánnyal. Amikor emberek élete forog kockán, akkor morálisan vállalhatatlan mélypont, hogy egyesek politikát csinálnak a járványból – hangsúlyozta a kormányfő. A miniszterelnök ismételten kitért arra, hogy az oltásellenes kampányt be kell fejezni, és az eszement orvosoknak is abba kell hagynia az oltásellenes kampányt, hozzátéve: a Magyarországon elérhető ötféle vakcina minden eddig megismert mutációval szemben megvéd.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.