koronavírus
Európai Parlament: a vakcinaútlevél nem működhet útiokmányként és nem lehet a szabad mozgás feltétele
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadta a koronavírus elleni beoltottságot igazoló dokumentumról kezdődő tárgyalásokra vonatkozó álláspontját, amelyben a képviselők leszögezték, hogy a járvány ideje alatt használni tervezett igazolványnak megkülönböztetés nélkül kell biztosítania a szabad mozgást Európában – tájékoztatott az Európai Parlament csütörtökön.Szijjártó: csütörtökön újabb 400 ezer oltóanyag érkezik Kínából
Újabb 400 ezer oltóanyag érkezik csütörtökön Kínából – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek. Szijjártó Péter közölte: már 1,7 millió oltóanyag érkezett Kínából, ami hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország Európa "élmezőnyébe", egészen pontosan a második helyre került az átoltottság tekintetében.Romániában is megjelent az egyik indiai koronavírusmutáns
Romániában is megjelent a koronavírus egyik indiai mutánsa, amely viszont nem azonos az Indiában jelenleg súlyos járványhelyzetet okozó vírusvariánssal – közölte csütörtökön a bukaresti egészségügyi minisztérium. A B.1.617.2-es jelzésű indiai vírusmutánst egy Romániába április 13-án érkezett, a Brassó megyei Botfaluban dolgozó indiai munkáscsoport egyik 26 éves tagjánál mutatta ki egy sepsiszentgyörgyi laboratórium.WHO: a vakcinák kevesebb, mint egy százaléka jutott az alacsony jövedelmű országoknak
Globálisan több mint egymilliárd adag oltóanyagot használtak már fel a koronavírus ellen, ennek azonban mindössze 0,3 százaléka jutott az alacsony jövedelmű országoknak – közölte csütörtökön Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.Müller Cecília: a védettség kialakulásához mind a két vakcinát fel kell venni
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint 2584 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt huszonnégy óra során, ezzel a járvány kezdete óta összesen 776 983 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 186, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 358 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 503 697 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 245 928 főre csökkent. 5554 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 662-en vannak lélegeztetőgépen. A járvány harmadik hulláma már tetőzött, de a brit vírusmutáns továbbra is terjed, ezért a védelmi intézkedések betartása változatlanul fontos. A szakemberek szerint a kór terjedését oltással lehet megfékezni, ezért folyamatosan zajlik hazánkban az oltás. A magyar lakosság harminckilenc százaléka már megkapta az oltást, szemben az uniós huszonkét százalékos átlaggal. A járványügyi helyzet miatt minden nap friss információkkal jelentkezik az operatív törzs.Kormányinfó: pénteken meglehet a négymillió beoltott
Ha csütörtök, akkor Kormányinfó! Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter élő sajtótájékoztatót tartott, ahol beszámoltak a legfrissebb intézkedésekről és a járvány jelenlegi állapotáról. Korábban bejelentették, hogy négymillió beoltott személynél indul meg a további enyhítés, aminek következtében a védettségi igazolással rendelkezők különböző, eddig nélkülözött szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A koronavírus tájékoztatási oldal szerint mára virradóra a beoltottak száma meghaladta a 3 millió 870 ezer főt. Gulyás Gergely csütörtökön ismertette, milyen enyhítések várhatóak akkor, ha átlépjük az ötmillió beoltottat.Várhatóan júniustól lehet oltani az EU-ban a 12–15 éves korosztályt a Pfizer-vakcinával
Várhatóan június elejétől lehet majd használni az Európai Unióban a 12–15 éves korosztályban az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcinát – mondta a német cég vezérigazgatója egy csütörtökön ismertetett nyilatkozatában.Már csak egy kicsi választ el a négymillió beoltottól – Itt vannak a mai járványadatok
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 3 870 222 fő, közülük 1 822 655 fő már a második oltását is megkapta. 2584 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 776 983 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 186, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 358 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 503 697 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 245 928 főre csökkent. 5554 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 662-en vannak lélegeztetőgépen – közölte csütörtökön a koronavirus.gov.hu.Meghosszabbíthatják a féléveket az egyetemeken
Az éjszaka folyamán megjelent a Magyar Közlöny 2021. évi 71. száma, amelyből többek között kiderült, hogy az új kormányrendeletek értelmében a felsőoktatási intézményeknek lehetőségük lesz eltérni a félév, illetve a tanév hosszára meghatározott oktatásszervezési feladattól. A rendelet a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény alapján hozták meg.Ajánljuk még

















