koronavírus
Trump felajánlotta Putyinnak, hogy orvosi berendezéseket küld Oroszországba
Orvosi berendezések Oroszországba küldését ajánlotta fel a Covid-19-járvány elleni küzdelemhez Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali kollégájának, Vlagyimir Putyinnak csütörtöki telefonbeszélgetésük során. Erről csütörtök este a Kreml sajtóosztálya adott ki tájékoztatást, amely szerint a két vezető felköszöntötte egymást a fasizmus elleni győzelem 75. évfordulója alkalmából, és megállapodott abban, hogy Moszkva és Washington erősíteni fogja a koordinációt a Covid-19-pandémia elleni küzdelemben.Szentkirályi Alexandra: Sosem büntettük a budapestieket!
A kormány az intézkedések végrehajtása során párbeszédre törekszik a városvezetőkkel. Épp ezért nagyon várják, hogy Karácsony Gergely avassa be a döntéshozókat abba, hogy milyen módon képzeli el a lazítások bevezetését a fővárosban – mondta el Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi szabályozások május 18-ig érvényben maradnak.Európát most nem vasfüggöny osztja ketté, hanem a járvány
A számok egyértelművé teszik, hogy Európa gazdagabb nyugati fele jobban szenved a koronavírus-járványtól, mint a keleti. Ennek okait nehéz feltárni, de érdemes elolvasni a világsajtó két ellentétes pólusáról érkezett elemzéseket. A liberális világelit egyik vezető újságja, a brit The Guardian és az orosz Russia Today meglátásait ismertetjük a témában. Tény az, hogy a járvány sokkal kevesebb áldozattal jár a „lesajnált” keleten, mint a „fejlett” nyugaton.Brit kormány: Már lehet gondolkodni a következő védekezési szakaszról
A brit kormány szerint már el lehet kezdeni a gondolkodást az új koronavírus okozta járvány elleni védekezés következő szakaszáról, de továbbra is nagyfokú óvatosságra van szükség, mivel a vírus még nem tekinthető legyőzöttnek.Dobrev szerint a kormányzás összeomlott – talán azt képzelte, hogy ő van hatalmon?
Dobrev Klára olyannyira elképzelte, hogy ő van hatalmon, hogy egy, az ATV-nek adott interjújában azt mondta: összeomlott a kormányzás Magyarországon. Dobrev szerint a tesztelés ügyében a kormány ugyanúgy kapkod, mint korábban az ágyfelszabadítás ügyében. Azt nem említette, hogy amúgy minden rendben van az országban a járványhelyzet ellenére is.Brüsszel járvány idején is inkább a migránsjogokkal foglalkozik – A határzárak ellen lázítanak a liberálisok
Az Európai Unióban a koronavírus-járványtól függetlenül minden menedékkérőnek joga van kérelmének egyéni elbírálására és teljes hozzáférésre a menekültügyi eljáráshoz – jelentette ki Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyekért felelős tagja az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi szakbizottságának csütörtöki videotanácskozásán.Megtorpant az új fertőzöttek számának csökkenése Belgiumban
Megtorpant Belgiumban a koronavírusban megfertőződöttek és elhunytak számának a hét eleje óta tapasztalható csökkenése a csütörtökön bejelentett adatok szerint. Hollandia egy hete közel azonos számú új fertőzöttről számol be, Luxemburg a járvány további lassulásáról adott hírt csütörtökön.Hollik: Karácsony vállalja a felelősséget a Pesti úti idősotthonban történtekért!
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint itt az ideje, hogy Karácsony Gergely főpolgármester vállalja a felelősséget azért, ami a Pesti úti idősotthonban történt a koronavírus-járvány alatt. Hollik István csütörtöki, a nagyobbik kormánypárt Facebook-oldalára feltöltött videójában felidézte: Karácsony Gergely múlt kedden, a népjóléti bizottság ülésén még "váltig állította", hogy végig volt orvosi jelenlét a Pesti úti idősotthonban.Ajánljuk még

















