korrupció
Többmilliós korrupció miatt négy évre ítélte a rendőrség korábbi csúcsvezetőjét a bíróság
Befolyással üzérkedés miatt jogerősen négy év fogházbüntetésre és 24 millió forint vagyonelkobzásra ítélte Ármós Sándor dandártábornokot, volt Pest megyei főkapitányt a Fővárosi Ítélőtábla – tudta meg a PestiSrácok.hu. A volt főrendőrt pár éve a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai többmillió forint értékű valuta átvétele közben értek tetten, ezután indítottak ellene nyílt eljárást.Korrupció gyanújával tartóztatták le a volt román minisztert
A bukaresti törvényszék szombaton este csúszópénz elfogadása gyanújával előzetes letartóztatásba helyezte Sorina Pintea volt román egészségügyi minisztert.Leleplező cikksorozatunk hatására elvették a Szegedi Ítélőtáblától a Szeviép-ügyet
A Pécsi Ítélőtáblát jelölte ki a Szeviép-ügy harmadfokú eljárására a Kúria – erről szerdán a legfőbb bírói fórum sajtótitkársága számolt be közleményben. Mint ismert, a PestiSrácok.hu leleplező cikksorozatát követően borult a bili, hiszen nem sokkal az ítélet kihirdetése után a PestiSrácok.hu több részből álló cikksorozatot közölt arról, hogy összeférhetetlenség merülhet fel a Szeviép-perben felmentő ítéletet hozott bírói tanács tagjainál. A tényfeltáró cikkeket követően január közepén az Országos Bírósági Hivatal elnöke teljes körű tényfeltáró vizsgálatot rendelt el, amelynek eredményeképp a Pécsi Ítélőtáblához került a Szeviép-ügy harmadfokú eljárása.Orbánt csak a lóvé érdekli…?
Nyilvánosságra kerültek a politikusok vagyonnyilatkozatai. Meglepő módon – ja, nem – ezen csámcsog nemcsak a sajtó, de úgy nagyjából mindenki, akinek amúgy is véleménye van a világról, meg az is, akinek amúgy nincs. Természetesen mindenki a maga beállítottságának megfelelően foglalkozik a kérdéssel, emel ki bizonyos elemeket. A kormánypárti sajtó Gyurcsány Ferenc továbbra is feltartóztathatatlan vagyongyarapodását firtatja, Hadházy Ákos költséges hobbijának (magánrepülőzés) fedezetét keresi és nem találja, vagy a jobbikos Steinmetz Ádám több, mint 60 db ingatlanát ecseteli. Az orbanofób – bocsánat, független – sajtó ezzel szemben Orbán Viktor megtakarításainak felélésén, Rogán Antal vagyontárgyainak értékesítésén, Lázár János anyagi helyzetén, stb. rugózik.A Momentum eddig lapított, most már fontos nekik a kispesti korrupciós ügy felgöngyölítése
A Momentum megtalálta Kránitz Krisztián kispesti képviselő a spanyolországi Alicante közelében található, a párt szerint körülbelül 60 millió forint értékű villáját, amelyről elsőként a Magyar Nemzet számolt be. A Momentumnak most már fontos a kispesti zűrzavar feltárása – az önkormányzati választások előtt valahogy csöndben voltak. Az különösen érdekes, hogy videót is készítettek, mintha az ő érdemük lenne a leleplezés. Az esetről a 24.hu számolt be.A Transparency jogi főigazgatója szerint Magyarország folyamatos lejtmenetben van
“Magyarországon a korrupció elleni teljesítmény alacsony szintje együtt áll a jogállamiság gyatra teljesítményével és a versenyképesség szinte folyamatos romlásával" – mondta Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója a Magyar Narancsnak adott csütörtöki interjújában.A balliberális képviselők takargatják Baranyi Krisztina üzletét a parkolási csalás nagymesterével
Nem támogatta a parkolási káosszal kapcsolatos vizsgálóbizottság felállítását a IX. kerület képviselő-testületének balliberális többsége. Noha sorra lepleződnek le a ferencvárosi vagyonkezelő gyanús ügyei – a propagandaígéretek ellenére Baranyi csókosaival feltöltött gazdasági pozíciók, a parkolási káosz miatt elvesző tízmilliók, Kupper András, a parkolási mutyikirály befészkelése, a közbeszerzési törvénybe sehogy sem beleférő parkolási szoftver, adatvédelmi problémák, a baloldali képviselők jó partnerei mindebben Baranyi Krisztinának. Szerintük nem gond, ha sok pénz úszik el, és megnyugtatja őket, ha a Baranyi-slepp által megszállt vagyonkezelő parkolási igazgatója rendszeresen beszámol a gazdálkodási adatokról.Budai Gyula a börtönbizniszről: Üzletággá fejlesztették az elítéltek kártérítését a balliberális ügyvédek
Rátelepedtek és üzletággá fejlesztették a fogvatartottak és elítéltek kártérítési rendszerét a balliberális körökhöz és a Soros-hálózat által finanszírozott ügyvédi irodák – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Ez egy haszonszerzésre irányuló üzletág, amelyben az ügyvéd és a fogvatartott egymásra talált – hangsúlyozta a politikus.Ajánljuk még

















