korrupció
Kiakadt a volt német pénzügyminiszter Zelenszkijre: Egy oligarcha uralkodik Ukrajnában, határtalan a korrupció
Oskar Lafontaine volt német pénzügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak elmondta: „Ukrajnában most egy oligarcha uralkodik, amely egyre inkább külső támogatásokból él. Egy olyan állam, amelyben határtalan a korrupció és nincsenek valódi demokratikus struktúrák. Ukrajnában betiltották a független pártokat és a tömegmédiát, a demokrácia és a függetlenség megteremtése pedig hosszú időbe telik.”Reynders biztosként leginkább saját gazdagodásához való jogát egyengette, kiderült, hogy hogyan csinálta
Didier Reynders neve mindenkinek ismerős lehet, aki figyelemmel követi a Magyarországnak járó uniós források visszatartásával kapcsolatban. Jogérvényesülésért felelős uniós biztosként ugyanis részben az ő nevéhez kötődik, hogy a "jogállamisági összeférhetetlenség" miatt nem kapjuk meg a nekünk járó milliárdokat. Most azonban kiderülni látszik, hogy Reynders a jó kommunista módszer szerint megint másokat, ezúttal minket vádolt azzal, amit ő követett el.Óriási várakozás előzi meg Vizoviczki László korrupt rendőreinek másodfokú ítéletét a Fővárosi Ítélőtáblán (videó)
Végkifejletéhez érhet december 12-én az éjszaka császárának mondott Vizoviczki László korrupt rendőreinek pere. Vizoviczki már évekkel ezelőtt beismerte, hogy havonta fizetett nekik, de azt tagadta, hogy ezzel megvette volna a tiszteket. Azt állította: a vádlottak zsarolták őt. Az éjszakai élet egykori ura már a büntetéséből is szabadulhatott. A lefizetett rendőrök első fokon súlyos ítéleteket kaptak, ám a hadbíró nem tartóztatta le őket. A táblabíróság csütörtökön akár jóvá is hagyhatja az ítéletet, ami ekkor jogerőssé válik. Letartóztatások várhatók.Az agyhalottak kora
Valljuk be, néhány évtizede, vagy akár csak néhány éve nem gondoltuk volna, hogy lábon ki lehet hordani undorítóbbnál undorítóbb leleplezéseket és erkölcsi megsemmisüléseket a politikában. Az már egy nagyon furcsa jel volt, amikor Karácsony Gergely híres zuglói hangfelvétele úgy állta ki a próbát, hogy a gyávaság, sunyiság és becstelenség főpolgármesteri tisztséget ért 2019-ben, sőt, az "elásás" csupán poénként maradt meg az évek során az emlékezetben. Azóta csak úgy záporoznak az egymásról készült hangfelvételek, és jegyezzük meg, ezek az aljasságok elsősorban a baloldalhoz köthetőek, akik egymást hallgatják le, veszik fel és mószerolják be. Az erkölcsi szint és a vállalhatatlanság határa elképesztően csökken, következmények nincsenek, pedig egy normális közegben el kellene bujdosni az ilyen esetek nyilvánosságra kerülését követően. Manapság pedig dicséret is jár a hasonló leleplezések után.Napi abszurd: Hónapokkal a letartóztatása után méltóztatott lemondani mandátumáról Czeglédy Gergő, miközben a DK-s polgármester a börtönből irányítja a kerületet
Október 25-én lemondott képviselői mandátumáról Czeglédy Gergő, aki jelenleg korrupció vádjával letartóztatásban van – jelezte a Kutya Párt. A lemondását első napirendi pontként tárgyalják az óbudai képviselő-testület következő ülésén - írja a 444.Skót duda: milliókért ücsörög a tiszás EP képviselő, mégis inkább a postások munkájára fáj a foga (VIDEÓ)
Előbukkant barlangjából Jakab Péter, aki azzal dicsekszik a közösségi médiában, hogy sarokba állította Polt Péter legfőbb ügyészt egy bizottsági ülésen a korrupcióval kapcsolatban. A krumplikirály csak azt felejti el, hogy az emberek tisztában vannak vele, hogy a politika része a világ minden táján a korrupció, ezzel választást eddig sem lehetett nyerni. Főleg akkor nem, ha a mélyen tisztelt ellenzék csak beszél erről, bizonyítani nem tudják. Erről is szó volt az eheti Skót dudában, de kitértünk az eddig a rezsicsökkentést támadó tiszás EP képvsielőre, aki azért panaszkodik, mert bántja őt a magyar média és egyébként is sokat kell ülnie a munkája során. Ő inkább postás lenne, aki jön-megy hatalmas batyujával és valljuk be a nap végén nem kaviárt eszeget és martinit iszogat jókedvében, vastag pénztárcával. Végül a politikusok tökét vettük elő, ugyanis amíg Magyar Péter faragja és vakarja, addig az agrárminiszter termeszti. Micsoda humorzsákok ezek az öltönyös figurák, de vajon miért osztja meg a legtöbb politikus a magánéletét, a tökfaragását, a palacsintasütési technikáját a közösségi médiában?Elvtárs, segítsd a lebukottakat! Avagy a börtönből üzenget a DK korrupciós ügybe keveredett polgármestere (videó)
Vörös Segély néven volt ismert a két világháború között a lebukott magyar kommunistákat megsegítő szervezet. Azóta sok víz folyt le a Dunán, ám a baloldal törvénysértés miatt elmarasztalt tagjai ma is összezárnak. Új Vörös Segélyt - még - nem indítottak, ám rendre politikai elítéltnek tartják magukat, illetve politikai okokból meghurcoltaknak. Mint Óbuda - Békásmegyer korrupció meg alapozott gyanúja miatt letartóztatásban lévő polgármestere, Kiss László. Aki a börtönből üzenget szolidárisan a meghurcolt elvtársainak. Szólásszabadság van, tehát teheti.GEOrgPOLITIKA – Lassan összeomlik az ukrán front és elképesztő a korrupció a hadseregben
Az ukrán vezérkar egyre „nehezebb helyzetről” beszélt az ország keleti részén. Állítólag két ember meghalt egy orosz támadásban Kupjanszkban. A korrupció továbbra is hasít Ukrajnában. Az egyik védelmi utánpótlási hivatal munkatársainál 1,1 millió eurót találtak készpénzben és 11 luxusautót is lefoglaltak.Marad letartóztatásban Kiss László alpolgármestere is
Két hónappal meghosszabbította a III. kerületi alpolgármester letartóztatását a bíróság – tudta meg a Magyar Nemzet. Czeglédy június óta van rács mögött, miután a nyomozó hatóság százmilliós vesztegetéssel gyanúsítja az óbudai korrupciós botrányban. A polgármester, Kiss László szintén le van tartóztatva, őt is kenőpénz átvételével gyanúsítják.Ajánljuk még

















