kossuth tér
A Kossuth tér is készen áll a Szentatya fogadására – Exkluzív betekintést nyerhettünk
A holnapi napon érkezik meg Ferenc pápa repülőgépe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Ez lesz a negyedik alkalom Magyarország történelmében, amikor hivatalban lévő pontifex érkezik hazánkba, így bátran kijelenthetjük azt is, hogy a következő napokban történelmi eseménynek lehetünk szemtanúi. Ferenc pápa érkezése előtt még kimentünk a Kossuth térre, ahol most vasárnap – a látogatás csúcspontjaként – a Szentatya szentmisét fog celebrálni. A nemzet főterén Bocsák Rita színpadi rendezővel beszélgettünk, és így megtudtunk pár kulisszatitkot is.Kiss-Rigó László: Ez a látogatás bátorítás lesz a békére, a keresztény és európai értékeink védelmére – Mi kérdezünk
Kevesebb, mint tíz nap múlva, immáron másodszor hazánkba látogat Ferenc pápa. A katolikus többségű országok esetén a katolikus egyház vezetőjének vizitációja különös jelentőséggel bír, és talán az időzítése sem lehetne jobb, hiszen az európai kontinensen Magyarország mellett csak a Vatikán áll ki egyértelműen amellett, hogy azonnali tűzszünet kell, béketárgyalásokat kell szervezni, mert csak így juthatunk el a békére vezető útra. Magyarországon ez lesz a negyedik olyan látogatás, amikor hivatalát betöltő pontifex érkezik hazánkba. Az eddigi három alkalomról, és a most következő pápalátogatásról dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel beszélgettünk.Ábrahám Robiék a Kossuth téren tüntetnek a háború ellen
18:00-kor kezdődik az a bejelentett tüntetés, ahol Ábrahám Robi szervezésében többen is felszólalnak a háborús eszkaláció ellen és a béke mellett. A Pesti Srácok csapata részéről Jeszenszky Zsolt és Varga Ádám is a résztvevők között lesz.Ábrahám Róbert: péntek este ott leszünk a Kossuth téren
Nincs más fegyver a kezünkben, mint hogy alkotmányos jogunkkal élve hangot adjunk a nemtetszésüknek. Miközben a kényelmünkre apellálva centiről-centire, patikamérlegen kimérve elvezettek minket a III. világháború kapujába, többnyire csak az orrunk alatt mormogtunk. Nincs több idő, nincs több kényelmes szörnyülködés, cselekedni kell! Mi ott leszünk 24-én, péntek este 18:00-kor a Kossuth téren, tegyetek így ti is! Egy napon véget ér ez az őrültség, ami most rátelepedett a világra, és azokra, akik most szembe mernek menni az árral, hősként fognak emlékezni. Már ha túléljük ezt a nagy szabadságot. 17:30-kor gyülekező, 18:00-kor kezdünk!Nem volt népszerű Márki-Zayék tüntetése a kánikulában - MZP letolta az ellenzéket is
Elméletben pártfüggetlen tüntetést szerveztek szombaton 18 órára a Kossuth Lajos térre, azonban a felszólalók és a Márki-Zay-féle aláírásgyűjtési kampány nem hagyott sok helyet a kételynek, hogy kik is állhatnak a rendezvény mögött. A rendezvény mellett viszont annál inkább kérdéses, hogy kik állhattak, hiszen a nagy melegben nem volt túl népszerű a demonstráció.Ismét van magyar magabiztosság, egészséges öntudat, nemzeti büszkeség – Novák Katalin első köztársasági elnöki beszéde (videó + képgaléria)
Azért fogok dolgozni, hogy mi magyarok a meg nem értettség romantikája mellett minél többször tapasztaljuk meg a megértettség és megbecsülés komfortos érzését – hangsúlyozta Novák Katalin a Kossuth téren elhangzott beiktatási beszédében. A köztársasági elnök kiemelte: az egész világ megláthatta, hogy a magyar egy erős, független és szabadságszerető nép, ugyanakkor úgy vélte, mégis, mintha egyre kevésbé tisztelnének bennünket ezekért az elveinkért. A köztársasági elnök szerint az elmúlt évtized ereményeként a magyarok ismét emelt fővel járhatnak; "ismét van magyar magabiztosság, egészséges öntudat, nemzeti büszkeség". Novák Katalin ugyanakkor beszédével jó érzékkel kihasználta a hazai és külföldi média fokozott figyelmét arra is, hogy tíz pontba szedve megfogalmazza hazánk határozott álláspontját az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban, amelyet ilyen formán nehéz lesz továbbra is szándékosan félremagyarázni. Beszédében az életvédelemmel kapcsolatban is határozott álláspontot fogalmazott meg, ezzel vélhetően máris kivívta az abortuszpárti NGO-k ellenszenvét.Erdő Péter: ezer éve magyarság és kereszténység együtt járja a történelem útját (Galériával!)
"A Szűzanya elfogadta, hogy Szent István gondjaira bízta országát, hiszen azóta, immár ezer éve magyarság és kereszténység együtt járja a történelem útját minden kísértésen és nehézségen át, mindig megújulva és újjászületve még olyan helyzetekben is, amikor emberileg már nem látszott semmi remény" - fogalmazott a Kossuth téren elhangzott prédikációjában Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus utolsó előtti napján Erdő Péter kiemelte, az eucharisztia az egyház élő titka, "ezért égnek a gyertyák, ezért hangzanak el újra és újra a szavak családi otthonokban, fényes templomokban, börtönökben és munkatáborokban, titokban és nyilvánosan". A Kossuth téri hívők a szertartást követően a hívők a Hősök terére vonulnak, ahol vasárnap a rendezvény záróakkordjaként Ferenc pápa mutat majd be misét.Kereszténység és magyarság kézenfogva járja a történelem útját - kövesse a PS-en az eucharisztikus kongresszus gyertyás felvonulását (Élő!)
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus utolsó előtti napján a katolikus hívők a Kossuth térről kiindulva a Hősök teréhez vonulnak, ahol vasárnap Ferenc pápa mutat be ünnepi misét. A gyertyás felvonulásról a PestiSrácok.hu és a PestiTV stábja élőben is bejelentkezik 19 órától.Ajánljuk még
















