kovács attila
Alapjogokért Központ: Magyarország jár az élen a nemzeti érdekek védelmében
Az Alapjogokért Központ szerint Magyarország jár az élen a nemzeti érdekek védelmében az Európa jövőjéről szóló vitában. Kovács István, a jogi elemző intézet stratégiai igazgatója csütörtöki, budapesti workshopján felidézte: az Európai Bizottság (EB) által kezdeményezett párbeszédsorozaton az állampolgárok kifejthetik, hogy milyen irányba forduljon az Európai Unió. Álláspontja szerint a kezdeményezés célja, hogy bizonyítékot és alapot teremtsen az unió föderalista irányba történő fordításához.Alapjogokért Központ: az EU a lakossággal fizettetné meg a zöld dzsihád költségeit
Veszélyezteti az EU a magyar rezsicsökkentést, az Európában egyedülállóan alacsony lakossági energiaárakat – mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az intézet workshopján, csütörtökön, Budapesten.Heves viták, fontos kérdések határozzák majd meg az elkövetkezendő időszakot Európában
Milyen viszonya kell legyen az uniónak, mint intézményrendszernek a területén zajló világeseményekhez? Az eucharisztikus kongresszus apropóján erről és az afrikai fejlesztéspolitikáról is kérdezték Hölvényi Györgyöt, az Európai Néppárt kereszténydemokrata képviselőjét, az Európai Parlament fejlesztéspolitikai bizottságának tagját a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában. Az európai politikai ősz az átlagosnál magasabb hőmérsékletet hoz majd. Nemcsak a klímaváltozás érzékelteti hatását, hanem a politikai feszültség növekedése is – erről Kovács Attilával, az Alapjogokért Központ európai projektjének vezetőjével beszélgettek.Alapjogokért Központ: politikai feszültség várható ősszel az unióban
Az európai politikai ősz az átlagosnál magasabb hőmérsékletet hoz majd. Nemcsak a klímaváltozás érzékelteti hatását, a politikai feszültség növekedése is – erről beszélgettek Kovács Attilával, az Alapjogokért Központ európai projektjének vezetőjével a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.Alapjogokért Központ: a 2022-es választás fogja meghatározni az unió és Magyarország viszonyát
Őszi politikai évadnyitó workshopját tartotta az Alapjogokért Központ, amelynek témája az volt, hogy mi várható még Magyarország és az uniós intézmények viszonyában. Kovács István stratégiai igazgató szerint a 2022-es választás fogja meghatározni az Európai Unió és Magyarország kapcsolatát, de szó volt a helyreállítási alap ki nem fizetéséről, a Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin ügyében indult OLAF-vizsgálatról, a német választások kimeneteléről és Manfred Weber esetleges EP-elnökségéről is.Alapjogokért Központ: a gyermekvédelmi népszavazás „megelőző csapás”
„Megelőző csapásnak” nevezte a kormány gyermekvédelemről szóló népszavazási kezdeményezését az Alapjogokért Központ igazgatója egy budapesti workshopon, mert szerinte az LMBTQ-propaganda Nyugaton már annyira elharapódzott, hogy a gyerekek jogait veszélyezteti. Szánthó Miklós üdvözölte a kezdeményezést és mindenkit arra buzdított, hogy szavazzon a „genderideológia ellen”.Alapjogokért Központ: az Európai Kutatási Tanács a nyílt társadalom agendáját terjeszti
Az Alapjogokért Központ szerint az Európai Kutatási Tanács (EKT) finanszírozási gyakorlatának célja, hogy a nyílt társadalom – köztük a migráció és a genderlobbi – agendáját a tudományos szférán túlmenően is kiterjessze. Erről Kovács István stratégiai igazgató és Kovács Attila, a jogi elemző intézet uniós projektvezetője beszélt szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón, amelyen a központ legújabb, A nyílt társadalom ideológiája tudományos köntösben című elemzését ismertették.Alapjogokért Központ: a jogállamisági jelentés egy kísérlet az Európai Bizottság hatáskörének kibővítésére
Kovács Attila, az Alapjogokért Központ projektvezetője kedd reggel az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy a múlt héten beterjesztett jogállamisági jelentésnek bár nincs jogi kötőereje, az mégis az Európai Bizottság hatáskörének burkolt bővítését szolgálja.Az Alapjogokért Központ szerint Vera Jourová átlépett egy határvonalat
Mint ismert az Európai Bizottság cseh alelnöke nemrégiben a német liberális sajtóban támadta a magyar kormányt, az interjúban többek között azt állította, hogy Magyarországon nincs szabad sajtó, és a miniszterelnök egy "beteg demokráciát" épít. Az Alapjogokért Központ projektvezetője szerint a cseh uniós biztos átlépett egy határvonalat, amikor a magyar demokráciát minősítette.Ajánljuk még