kovács péter
Mi kérdezünk – Kovács Péter: nem hülyék az emberek, a baloldalnak nemcsak a kampányidőszakban kell a piacon hangoskodni, hanem dolgozni is kellene a kerületért
Kovács Péter, a Fidesz XVI. kerületi polgármestere immár 2006 óta vezeti a kerületet és a Mi kérdezünk című műsorunkban beszélt az elmúlt tizennyolc év tapasztalatairól, a befektetett energiáról és munkáról, valamint az előtte álló tervekről. Kovács Péter immár negyedik ciklusának végén jár a Kertvárosban, de újabb energiákat mozgósítva, rengeteg ötlettel és tervvel készül a következő megmérettetésre. A polgármester visszaemlékezett a legsötétebb Gyurcsány-korszak időszakára, amikor 2006 és 2010 között kellett irányítania a kerületet, hatalmas ellenszélben és kormányzati támogatás nélkül, ám mégis sikereket elérve. Kovács felsorolta az elmúlt tizennyolc eredményeit, a földutak leaszfaltozását, a fejlődő, nemcsak szavakban a zöldítést célul kitűző önkormányzat munkáját, és a baloldal kerékkötő tevékenysége is szóba került. Az eredmények pedig önmagukért beszélnek. A kerület polgármesterének célja a rend, tisztaság, egy osztrák kisváros példája, amelyet nemcsak szavakkal, hanem tettekkel érnek el. Végül nem maradhatott el a Fővárosi Közgyűlésen eltöltött hosszú évek tapasztalata sem, hiszen Kovács Péter a XVI. kerületet képviseli ennek a ciklusnak a végéig, innentől azonban csak a kerületre koncentrál majd. A Fővárosi Közgyűlésben 2019 óta a baloldal van többségben, Karácsony Gergely diktatórikus városvezetése, a csődközeli állapot, a mutogatások pedig feladták a leckét a kormánypárti frakciónak, hiszen nehéz a baloldali széllel szemben dolgozni és eredményeket elérni. Amikor már túlcsordult az émelyítő baloldali álszentség a Fővárosi Közgyűlésben, jobbról érkezett a józanító pofon
Az egy dolog, hogy a baloldal csúnyán túltolta a biciklit a pedofilozásban, hiszen mindennel foglalkoznak, csak a gyermekvédelemmel nem sikerül, de a könnyes szemű és rendkívül álságos performanszok most sem fejeződtek be, a Fővárosi Közgyűlésben külön lendületet kapott Karácsony Gergely és baráti köre. A kellemetlen kérdések természetesen mintha el sem hangoztak volna, így a főpolgármester szerint a Lánchíd-botrány és Vig Mórék számlagyára simán kamuügy, ennyivel el is intézte. Wintermantel Zsolt, a Fidesz budapesti frakcióvezetője és Kovács Péter tételesen rámutatott az ellenzék kettős beszédére, de ezek, mintha csak leperegtek volna a baloldali képviselőkről, akiknek nagyobb hányada színielőadást tartott. Ebből a csapatból is kiemelkedett az a DK-s Kiss László, aki óbudai polgármesterként folyamatosan súlyos vádak alá kerül, ám sosem tisztáz semmit, sosem válaszol a kérdésekre, most mégis a felelősségvállalásról és a bocsánatkérésről tartott kiselőadást. Wintermantel Zsolt ezt rendkívül álszentnek nevezte egy olyan párt tagjától, amelynek soraiban elítélt bűnöző ül. Wintermantel mindezt ótvaros politikának nevezete, amikor a bocsánatkérés és az arra való felkérés teljesen őszintétlen. Természetesen nem maradhatott ki Niedermüller Péter sem, aki egyből a Katolikus Egyházat pécézte ki, általánosságban bűnösnek mondva ki őket a pedofil bűncselekmények miatt. A bohózat netovábbja volt az a jelenetsor is, amikor a Jámbor András-féle kommunista Szikra mozgalom tagjai álltak ki a jobboldalt pedofilsimogatónak nevező üzenetekkel, mindezt azt követően, hogy az ő munkatársának, Dobos Krisztinának a lakásán több mint száz pedofil tartalmú videót találtak, ezek a felvételek pedig a munkatárs élettársának laptopjáról kerültek elő. A PestiSrácok.hu stábja most sem járt sikerrel, amikor Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert igyekezett megkérdezni arról, hogy miért nem emlékeztek meg február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról. Nézzétek meg videónkat, megéri! A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint „ótvaros politikát” csinál a baloldal Budapesten, Karácsonyék elhajtották a bicskei áldozatokat
A kegyelmi ügy és a bicskei gyermekotthonban történt bántalmazási botrány uralta a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésnapját is. Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője hosszasan sorolta fel, hogy hányan, hányszor hunytak szemet a baloldali városvezetés alatt a bicskei gyermekotthon igazgatója körül terjedő gyanú felett, majd kijelentette, Karácsony Gergelyék már korábban is segíthettek volna az áldozatoknak, ők azonban ehelyett elhessegették a felelősséget. A kellemetlen kérdésekre mindig cinizmussal reagáló Karácsony tőle szokatlan módon erre válaszolni sem tudott, Wintermantel felszólalása alatt felváltva süllyedt látványos apátiába, majd kezdett ideges mozgolódásba. Válaszadás helyett a baloldali polgármesterek próbálták meg a mundér becsületét védeni, nem különösebben sikeresen. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.