kövér lászló
Ami épül, le akarják rombolni, ami szép, azt be akarják mocskolni - mondja Kövér László a baloldalról (PS-interjú)
Figyelnünk kell, hogy mivé fejlődik az az áttekinthetetlen fortyogás, ami a Jobbikkal kiegészült baloldalon zajlik, s a fél szemünk periférikus látómezejét mindig rajtuk kell tartanunk. Ugyanakkor foglalkozni nem velük kell, hanem az országgal és magunkkal, nehogy elveszítsük a képességünket arra, hogy megértsük az emberek problémáit - mondta Kövér László a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban. Arra a kérdésünkre, hogy mi maradt meg a rendszerváltó Fidesz forradalmi hevületéből, az Országgyűlés elnöke azt felelte: ha a ’48-as hagyomány a független és polgári Magyarország megteremtését jelenti, akkor a Fidesz ma is ennek a forradalmi hagyománynak az eltökélt folytatója. Kövér egy másik ponton visszakérdezett és válaszolt: "Mi a különbség Fekete-Győr András és Kovács László között? Semmi. Mindkettő életfilozófiája, hogy tanuljunk meg kicsik lenni!”. Elmondta azt is, hogy szerinte nem a kormányon múlott, hogy nem sikerült megvédeni az olimpiai pályázatot. Szóba került az újabban Brüsszelből is támogatott Soros-hálózat, amire a házelnök megjegyezte: már rég kinevelték, vagy megvásárolták az embereiket a brüsszeli bürokráciában, ahogyan Washingtonban és rengeteg más országban. Kövér Lászlótól megkérdeztük azt is, mi a véleménye Simicska pálfordulásáról. Azt mondta: "az a tény, hogy ő azért fordult velünk szembe, mert a miniszterelnök nem rendelte alá a kormány döntéseit magánérdekeknek, elég jól bizonyítja, hogy a Fidesz-KDNP számára a legfontosabb az ország érdeke." Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.