közép-európa
Gerő András: Nem ért fel a nyugati döntéshozók agyáig, hogy Kelet-Európát kellő tisztelettel kell kezelni
A két világháború közül mindkettő ebben a térségben tört ki, érdekes módon ez mintha nem jutott volna el a nyugati döntéshozók agyáig a tekintetben, hogy Közép-Európát kellő tisztelettel kezeljék - mondta a Heteknek adott interjújában Gerő András történész, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója. Gerő szerint az Oroszország, Németország és Törökország közötti diplomáciai manőverezésben nincs semmi kivetnivaló, mivel az ország nyugati elkötelezettsége semmit nem változott. A történész úgy vélte, Orbán Viktor miniszterelnök és a visegrádi országok vezetőinek célja, hogy Közép-Európa az Európai Unió egyenrangú része lehessen.Tusványos 2018 - Az új Európát a nemzetállamok közösségének sziklatalapzatára kell építeni
Itt, Közép-Európában egy fenntartható Európa alternatíváját kínáljuk, a kereszténydemokrácián alapuló Európa megőrzését - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerdán, a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján. Hozzátette, a nemzetegyesítés a következő négy évben választói felhatalmazással folytatódhat, „össze fog nőni, ami összetartozik". Mint kiemelte, az egyre elmélyülő közép-európai kapcsolatok ajtaja Románia felé is nyitva áll, és reményét fejezte ki, hogy ennek az együttműködő családnak hamarosan Románia is részévé válik.Közép-európai érdek a Kínával való együttműködés
Az európai versenyképesség dinamikus bővülését segítik a közép-európai államok azzal, hogy nyílt, szabad, akadálymentes együttműködést építenek fel Kínával – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hét végén Kína, valamint 16 közép- és kelet-európai ország Szófiában rendezett miniszterelnöki csúcstalálkozója után - írja a Magyar Idők.Szijjártó: Közép-Európa és Kína szorosabb együttműködése az egész EU érdekét is szolgálja
A közép-európai országok az egész Európai Unió érdekét is szolgálják, amikor szorosabbra fűzik az együttműködésüket Kínával - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Kína, valamint 16 közép- és kelet-európai ország Szófiában rendezett miniszterelnöki csúcstalálkozója után. A tanácskozáson Magyarországot Orbán Viktor kormányfő képviselte.Közép-Európa ellenzi a bevándorlást
Közép-Európa állampolgárai egyértelműen ellenzik mind a bevándorlást, mind pedig a betelepítési kvótákat – derült ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára, tizenegy közép-európai országban készített közvélemény-kutatásából.Morawiecki: a Kárpátok ne választóvonalat, hanem hidat jelentsenek
Fontos, hogy Közép-Európában a Kárpátok ne választóvonalat, hanem hidat jelentsenek - szorgalmazta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken Varsóban azon a sajtótájékoztatón, amelyet Viorica Dancila román kormányfővel közösen tartott.Kövér: Közép-Európának együttesen kell képviselnie szabadságtörekvéseit
Ha a 21. századi világpolitikában Közép-Európa nem akar gyengének bizonyulni, ha egyenrangú szereplője kíván lenni az európai jövő alakításának, akkor szabadságtörekvéseinket együttesen kell képviselnünk - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken az Országházban.Magyar Levente: Sokakat irritál, hogy Közép-Európa egyre erősebb
Közép-Európa egyre markánsabban zárkózik fel, egyre erősebb és markáns politikai véleményeket fogalmaz meg, ami sokakban irritációt vált ki - jelentette ki Magyar Levente, a külügyi tárca parlamenti államtitkára Pozsonyban, ahol részt vett a Globsec kül- és biztonságpolitikai fórum egyik panelbeszélgetésén pénteken. Rámutatott, a Közép-Európa erősödése által kiváltott irritáció kéz a kézben jár bizonyos diszkriminatív próbálkozásokkal is.Büntetés Brüsszelből: 2021-től a mi forrásainkból támogatnák a dél-európai országokat
Az Európai Unió drasztikus változtatásra készül a közép- és kelet-európai tagországok rovására az uniós fejlesztési források átcsoportosításával. A kiszivárgott terv szerint a 2021-2027-es uniós költségvetés a dél-európai országokat támogatná a közép-európai régió kárára. Eddig csupán a GDP (egy főre jutó hazai össztermék) mértéke határozta meg a megítélt források összegét, most ezen a rendszeren akarnak alapjaiban változtatni.Ajánljuk még