közlekedési baleset
Halálos balesetet szenvedett ma délelőtt a magyar miniszterelnök konvoját felvezető egyik német motoros rendőr Stuttgartban
Súlyos, halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt Stuttgartban, amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnök konvoja rendőri kísérettel a repülőtérre hajtott. Egy 69 éves német asszony figyelmen kívül hagyta a rendőri jelzéseket és elgázolta a konvojt felvezető két motoros rendőrt. A súlyosan megsérült rendőröket kórházba szállították, ám az idősebb motoros ott belehalt a sérüléseibe. A baleset a repülőtértől mintegy 8 kilométerre történt.Több szlovák párt is lemondásra szólította fel a balesetező szélsőjobbos Andrej Dankót
Andrej Dankot nyugodt szívvel nevezhetjük a szlovák Jakab Péternek, mármint a volt Jobbik-elnök korai inkarnációjának, mikor még úgy érezte divatos szélsőjobbos ideológiákkal házalni. Danko azonban nem állt le a soviniszta szólamokkal, és a szélsőséges SNS vezetőjeként továbbra sem áll tőle távol a magyarellenes retorika. Legalábbis jóval közelebb áll hozzá, mint a felelősségteljes vezetés, a napokban ugyanis rendőrségi eljárás indult ellene, miután autójával letarolt egy oszlopot, majd meglépett a helyszínről, természetesen a gyors távozásnak semmi köze ahhoz, hogy attól tartott, nem járna jól, ha megfújná a szondát. Ugyan, ki állítana olyat, hogy egy szlovák politikus részegen vezet.Amikor a Tisztelt Bíróság és az emberek igazságérzete egybeesik
Az a hihetetlen, különös, valószínűtlen, elképzelhetetlen dolog esett meg, hogy a Szeretve Tisztelt Független Magyar Bíróság döntése egy közfelháborodást kiváltó ügyben egybeesik az emberek igazságérzetével. Miután az Igen Tisztelt Bíróságot végül is az emberek tartják, ez igen szép ebben az elkövetők jogaira kalibrált világban.Amerikai katonai járművek ütköztek össze Németországban
Súlyos közlekedési baleset történt a bajorországi Amberg közelében az A6-os autópályán hétfőn, nem sokkal dél előtt. Az amerikai hadsereg több szállítójárműve összeütközött, hét katona megsérült. Az autópályát a mentési idejére, több órára lezárták.Házfalnak csapódott furgonjával egy embercsempész Forráskúton
Házfalnak csapódott egy határsértőket szállító furgon szerdára virradóra Forráskúton – közölte szerdán a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Közlekedési balesetben életét veszítette Páter Attila, Mohács rendőrkapitánya
Páter Attila, a Mohácsi Rendőrkapitányság megbízott vezetője veszítette életét abban a közlekedési balesetben, amely pénteken következett be a Pécset elkerülő főúton. Az alezredes munkába indult, amikor karambolozott. Egy éve látta el feladatait Mohácson, korábban tizenhat éven át vezette a Pécsi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályát.Meghalt egy kamionsofőr az M1-esen, Győr mellett
Halálos kamionbaleset volt kedden hajnalban az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető szakaszán, Győr előtt – tette közzé a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon. A sztrádán a szemle és a műszaki mentés ideje alatt csak a leállósávon, rendőri irányítás mellett halad a forgalom.Ajánljuk még

















