központi statisztikai hivatal
Elemzők: történelmi rekordot döntöttek a beruházások az első negyedévben
Történelmi rekordot döntöttek a beruházások az idei első negyedévben – emelték ki az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH hétfőn kiadott jelentéséből. A növekedést a magánberuházások táplálták, a költségvetési fejlesztések pedig visszaestek. Az emelkedő kamatok, a geopolitikai feszültségek, az elszálló energiaárak és beruházási költségek azonban a későbbiekben elbizonytalaníthatják a vállalatokat, az energiahatékonysági beruházások viszont még magasabb kamatok mellett is megtérülhetnek – tették hozzá.ITM: több pénzből gazdálkodhattak, többet is vásároltak a magyar családok
Több pénzből gazdálkodhattak, többet is vásároltak a magyar családok; 2020 februárja óta nem tapasztalt mértékben, közel tíz százalékkal nőtt idén februárban a hazai boltok forgalma – kommentálta a Központi Statisztikai Hivatal szerdán közölt adatait az Innovációs és Technológiai Minisztérium.A KSH elnökhelyettese szerint globális jelenség a magas infláció
A magas infláció nem egyedi, országspecifikus, hanem globális jelenség – így kommentálta Windisch László, a KSH elnökhelyettese a pénteken megjelent statisztikai adatot. Felidézte: idén januárban 7,9 százalékkal emelkedett az átlagos fogyasztói kosárba tartozó termékek és szolgáltatások árszínvonala az egy évvel korábbi árakhoz képest.Négy hónap után novemberben újra pozitív a külkereskedelem egyenlege
Négy hónap után novemberben újra pozitív a külkereskedelmi termékforgalom egyenlege – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Októberhez viszonyítva a kivitel értéke 7,8, a behozatalé 4 százalékkal nőtt. 2021. novemberben az export euróban számított értéke 7,7, az importé 14 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál, míg a termék-külkereskedelmi egyenleg 526 millió euróval romlott. Az export euróértéke 17, az importé 20 százalékkal magasabb volt a 2019. novemberinél.Akár húsz százalékkal is növekedhet jövőre a fizikai dolgozók fizetése
Az ismét jelentősen gyorsuló bérfelzárkózást a járvány előtti időszakhoz képest is súlyosbodó munkaerőhiány és a minimálbérek jelentős emelése is segíti: tizenöt, de több esetben húsz százalékkal is emelkedhet jövőre a fizikai munkakörökben dolgozók keresete a Magyar Nemzet beszámolója szerint.Varga Mihály: a magyar a második leggyorsabban növekvő gazdaság az EU-ban
A harmadik negyedév 6,1 százalékos növekedése azt mutatja, hogy továbbra is dinamikus pályán maradt a gazdaság – mondta Varga Mihály kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatait kommentálva, amiről a PestiSrácok.hu is beszámolt. Szerdán a videóüzenet második részét is megjelentette közösségi oldalán, ahol elmondta: az EU egyik leggyorsabban újraindított gazdasága a magyar – hiába próbálkozott Tordai Bence és Potocskáné Kőrösi Anita ezt cáfolni.Varga Mihály: dinamikus növekedési pályán maradt a gazdaság (Videó!)
A harmadik negyedév 6,1 százalékos növekedése azt mutatja, hogy továbbra is dinamikus pályán maradt a gazdaság – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatait kommentálva a közösségi oldalára felkerült videóüzenetében kedden.Csökkentek a jövedelmi egyenlőtlenségek 2010 óta
A járvány ellenére tovább nőtt a háztartások jövedelme tavaly, és javult a jövedelemszerkezet is, vagyis tovább nőtt a munkavégzésből származó jövedelem aránya – írta a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva a pénteki Magyar Nemzet. A Háztartások életszínvonala 2020 című kiadvány szerint bár tavaly a családok egy részét hátrányosan érintették a leállások, de összességében a szegénységgel vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatával érintettek száma 1,3 millióval csökkent 2010 óta – áll a cikkben.Az idősek világnapján jelentette be a magyar kormányfő a nyugdíjprémiumot
Magyarországon több mint kétmillió hatvan évnél idősebb ember él; számuk 1993 óta múlja felül a tizenöt éven aluliakét. Az ENSZ-közgyűlés 1991-ben október elsejét az idősek világnapjává nyilvánította. A magyar kormányfő a világnap alkalmából jelentette be péntek reggeli rádióinterjúja során, hogy a gazdasági növekedésnek köszönhetően hazánkban novemberben minden nyugdíjas nyolcvanezer forint prémiumot kap.Ajánljuk még

















