kroó zita
Skót duda – Fekete-Győr Andrást csak az zavarja, ha a sajtó az ő privát életét leplezi le, ha a kormányon lévőkét, az nem (Videó)
Évekkel ezelőtt még számos love story kezdődött a metrón egy szemezéssel, ennek az időszaknak azonban vége. Legalábbis Londonban, ahol egy nő megbámulása a tömegközlekedési eszközökön zaklatásnak minősül – erről is szó volt a Skót duda e heti epizódjában, de Gav Duncan és Kroó Zita kitértek Fekete-Győr András és Bajnai Gordon légyottjára is, amire a sajtó is felfigyelt. Ezen pedig kiakadt a Momentum volt elnöke, ugyanis nem érti, hogy hogyan derülhetett ki a privát találka. A rollermosó politikus titkosszolgálati módszereket említ, azonban azzal már semmi baja, hogy a baloldali sajtó mindig ott terem, ahol épp a miniszterelnök vagy a külügyminiszter nyaral, esetleg Mészáros Lőrinc lazít. Végezetül Hadházy Ákos újabb tarhálásáról esett szó, aki a karmelitás akciója miatt pénzbüntetést kapott és bár milliós fizetéssel büszkélkedhet, mégis inkább a nép egyszerű gyermekeivel fizettetné ki a szabályok megsértéséért kirótt százezreket. Skót duda – Úgy tűnik, már a "szőrös babák", azaz a kutyák sem tudnak olyan jól felkészíteni a szülői életre, mint az élethű játékbabák (Videó)
Sokszor tapasztaljuk, hogy fiatalok a szülővé válás előtt kutyát vesznek annak érdekében, hogy elkezdjék elsajátítani a felelősségvállalást, de úgy tűnik, van, akinek a "szőrös babák" sem elégítik ki a vágyait. Egy londoni pár összesen 13 darab műbabát vett annak érdekében, hogy igaziként gondozhassák őket. Pelenkázzák, sétáltatják, dajkálják a játékokat, de ennek ellenére sajátot is szeretnének. Csakhogy egy műbaba sosem lesz olyan, mint egy igazi, hiszen a gyerekek random sírnak, rosszalkodnak, nemcsak akkor, amikor ilyet játszunk velük. Erről is beszélgetett Gav Duncan és Kroó Zita az e heti Skót dudában, ahogyan szó volt Ursula von der Leyen azon kijelentéséről is, hogy meg kellene könnyíteni a migrációt. Na persze az Európai Bizottság elnökének könnyű, hiszen ő sosem fog a való életben találkozni ezekkel az emberekkel, mert ő már egy egészen más szinten mozog. Az átlagember életét viszont tönkreteszi. Elgondolkodtató lassan az is, hogy kontinenst kellene cserélnünk. Végezetül egy kis Karácsony Gergely, akinek tanácsadói nem világosították fel kellően a főpolgármestert arról, hogy pontosan mit is jelent az autómentes nap. Ezért akarva-akaratlanul, de legitimizálta a kocsikázást még ezen a napon is. Demográfiai különkiadás: Az, hogy vannak fiatalok, akik nem akarnak gyereket vállalni, az a szüleik csődje (VIDEÓ!)
Csütörtökön kezdődik Budapesten az ötödik Demográfiai Csúcs, ezért fiatal szülőket kérdeztünk arról, hogy szerintük vajon miért várnak a mai fiatalok akár negyvenéves korukig azzal, hogy családot alapítsanak és hogyan lehet ezen a tendencián változtatni. A PestiSrácok.hu korábbi vloggere, Vincze Emília szerint a nők körében is fontos szempont lett a karrier és a továbbtanulás, de nem elhanyagolható tény, hogy a párkapcsolatok sem olyan stabilak és tartósak, mint régen, erre pedig nem mernek építkezni az emberek. Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese azon az állásponton van, hogy a mi generációnk az áldozatvállalásról leszokott, mindent amit szeretne, azonnal akar magának és ez a legfontosabb, ezért tesz meg mindent. Az, hogy hosszú távra is tervezzenek, már úgymond kiment a divatból. Kulifai ugyanakkor hozzátette, hogy az, hogy a mai fiatalok akarnak vagy sem gyereket vállalni, az a szüleik csődje, ugyanis nagyon sok rossz házasság is van, a fiatalok pedig ebből merítenek és akár ezért is ódzkodhatnak is a gyerekvállalástól. Skót duda – Mit szólnak majd a muszlimok, ha rájönnek, hogy egy transznőt rejt a hidzsáb? (VIDEÓ)
Becsöngettek az iskolákban, ezért becsöngettek a Momentumnál is, hiszen ott folytatják a tüntetéseket, ahol abbahagyták. Tóth Endre országgyűlési képviselő, miután már unja magát a Karmelita kolostornál – hiszen vakon tudja már szétszerelni a kordonokat –, újabban a Belügyminisztérium előtti placcot pingálja ki. Mit sem törődve azzal, hogy a béremelés miattuk nem volt magasabb. Tóth ugyanakkor azzal sem törődik, hogy nem bosszúból bocsátottak el pedagógusokat – akiknek a nevét felfestette a hivatal elé –, hanem azért, mert nem vették fel a munkát többszöri figyelmeztetésre sem. A többi között erről is beszélgetett Gav Duncan és Kroó Zita a Skót dudában, de egy DK-s szimpatizánsról is megemlékeztek, aki fideszes szülők gyermekeit akarja látni a fronton. Érdekes, pedig mindig a baloldal mondja, hogy a kormány miatt megosztott ez az ország, de nagyon úgy tűnik, hogy a gyűlölet nem jobbról jön. Végezetül jót nevettek a műsorban azon a német férfin, aki nem simán transz, hanem ezt megspékeli azzal, hogy hidzsábot hord. Ő tehát egy transz muszlim nő, amin nem valószínű, hogy nevetnek majd a muszlim férfiak. Skót duda – A DK a tigrisszúnyogok miatt rázza a vészharangot, de a koronavírus idején azért a keleti vakcinák ellen kampányoltak (VIDEÓ!)
A Skót duda eheti epizódjában Gav Duncan és Kroó Zita arról beszélgettek, hogy az árnyékkormány szerint az Orbán-kormány titkolózik a tigrisszúnyogokkal kapcsolatban. Hiszen nem figyelmeztette az embereket micsoda veszélyben vannak, pedig már 15 ember fertőződött meg Magyarországon az influenza szerű tünetekkel járó vírussal! Bezzeg, ha a DK lenne hatalmon ez másképp lenne, mert nekik a magyarok élete számít. Mondjuk nem ezt mutatta amikor az egészségügyi szakpolitikusok, Komáromi Zoltán a koronavírus alatt a keleti vakcinák ellen szólalt fel, de ez már nyilván a múlt. Aztán Baranyi Krisztinával folyatták, aki éppen saját magát fényezi, hiszen saját maga szerint, ha nem zsarolta volna ki a kormánytól, hogy az atlétikai stadion mellett plázs és játszótér is legyen, akkor az egész mit sem érne... Annyira tetszik neki, hogy most valamibe beleszólhatott, hogy már nincs ellenvetése a stadionnal szemben, sőt a borítóképe is ez lett. Végül megtudhatjátok, hogy miért is nem olyan környezetkímélő a papírszívószál és pohár,pedig évekig azt hittük jót cselekszünk, ha ezeket a termékeket használjuk. Úgy tűnik becsapás volt az egész. Skót duda – Taxis hiénák húzták le az atlétikai vb szurkolóit, de miért nem kérdezték meg, hogy mennyi lesz a fuvar? (VIDEÓ!)
Gav Duncannek és Kroó Zitának a Skót duda című vlogban nem volt kétsége afelől, hogy Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely is elégedetten fognak mosolyogni az atlétikai vb megnyitóján, elfeledve, hogy korábban stadionstopot és tüntetést hirdettek ellene. Az örömükhöz viszont nem fér kétség, hiszen a ferencvárosi polgármester kapott a kerületébe egy milliárdokat érő stadiont, a főpolgármester pedig tulajdonképpen a kormánnyal finanszíroztatja a saját Egészséges Budapest programját. Mindeközben a taxis hiénák is megjelentek a világbajnokság körül, ugyanis benzinkutakon csapnak le a gyanútlan turistákra, akiket aztán százezrekért visznek el a belvárosba. Furcsa azonban, hogy senki nem kérdezi meg, hogy mennyi lesz a fuvar, csak beszáll, majd csodálkozik, hogy tulajdonképpen kirabolják. Végezetül szó volt a Szikra Mozgalom táboráról is, amit végül Budapesten tartottak meg, de érdeklődés hiányában -na meg az eső miatt, ami már forradalmat is mosott el a baloldalon- kevés embert vonzott, de Jámbor Andrásék szerint Kocsis Máté keze van a dologban. Hol vannak az emberjogi szervezetek, amikor az ukránokat nem akarják kiengedni az országukból? – Erről is szó volt a Skót dudában (VIDEÓ!)
Vajon azért nem láthatjuk az észak-koreai vezető Kim Dzsongun munkatársainak arcát a közös képeken, mert szégyellik, hogy neki dolgoznak vagy azért nem, mert félnek a titkosszolgálatoktól, hogy lenyomozzák őket, esetleg a személyiségi jogok miatt? Erről is szó volt a Skót duda legújabb epizódjában, amelyben Gav Duncan és Kroó Zita arról is beszélgettek, hogy a 18 és 60 év közötti ukrán állampolgárok akkor sem hagyhatják el az országukat, ha már nincs háború. De hol vannak ilyenkor az emberjogi szervezetek, a Társaság a Szabadságjogokért vagy épp az Amnesty International? Hiszen ez a személyi szabadság korlátozása, ráadásul az ukrán diplomaták szíve se húz vissza a lerombolt országba, ezért le akarják cserélni őket, de a húszból csak egy tért haza. Kiürül az ország és senki nem megy majd vissza? Mindeközben az MSZP még mindig a balatoni szabadstrandokért harcol, mintha nem tudnák, hogy a déli parton se szeri, se száma a ezeknek, de azért az északin is találunk ilyen helyet. Figyelmen kívül hagyják persze azt is, hogy ahol mégis fizetős az azért van, mert az bevételi forrást jelent az önkormányzatnak. Innentől kezdve az önkormányzatokra és nem a kormányra kellene mutogatni. Skót duda – Putyin már nemet mondott a nemátalakító műtétekre, de mikor jönnek elő ezzel a muszlimok Nyugat-Európában? (Videó)
Manapság már egyre több az úgynevezett projektházasság, amikor nem a szíve után megy az ember, hanem az agya után, de ezek a jónak tűnő tervek többször dőlnek dugába, mint azok a házasságok, amelyek érzelmi alapúak. A Skótduda legújabb epizódjában erről is beszélgetett Gav Duncan és Kroó Zita, a konklúzió pedig az lett, hogy ez olyan, mintha az ember étterem helyett egy automatából venné ki az ételt. Kaja mind a kettő, mégis óriási a különbség. Ezen kívül szó volt még a liberálisok körében nagy port kavaró legújabb döntésről is, miszerint Oroszországban megtiltották a nemátalakító műtéteket, azt viszont nem, hogy valaki elmenjen egy másik országba és ott csináltassa meg. A muszlim közösség viszont inkább konzervatív, mint liberális Gav szerint, ezért várható, hogy egyszer ők is megálljt parancsolnak ennek az őrületnek. Mindeközben a Libri előtt a gyerekeknek szóló LMBTQ-tartalmú könyveket –amiket a könyvesboltban a törvényeknek megfelelően lefóliáztak – ingyen osztogatják, amiből látszik, hogy nem nem az a lényeg, hogy pénzt csináljanak belőle, hanem az, hogy eljusson az emberekhez az érzékenyítés. Már akkor is Orbán Viktorról szólt a TikTok, amikor még ott sem volt – erről is szó volt a Skót dudában (VIDEÓ!)
Minden normális ember boldog attól, ha egy padot nemzeti színekbe öltöztetnek, kivéve a liberálisokat, mert ők újra átfestették a ferencvárosi utcabútort, ezúttal fekete-piros kockásra. A Skótduda legújabb adásában Gav Duncan és Kroó Zita a pad kálváriájáról is beszélgetett, aminek feltehetően még mindig nincs vége, mindenesetre a festékboltos biztosan jól jár. Mindeközben kiderült, hogy a Balaton vize egyre sósabb a humán behatások miatt, amit ötven év múlva már érezni is lehet, de felmerül a kérdés, hogy mit számít ez egy olyan helyzetben, amikor lassan atomháború lesz a világban. A cikkekből sajnos az nem derült ki, hogy mit lehet a sósság ellen tenni? Esetleg ne lehessen mosogatógépet használni ebben a térségben? Vagy ne építkezzünk közel a parthoz? Mindenesetre már sokszor temettük a Balatont, ami képes a folyamatos megújulásra. A miniszterelnök pedig a TikTokon hasít és a laza stílust képviseli, kérdés, hogy ebben is utánozni fogja-e az ellenzék és persze fog-e reagálni a felvetésekre egy olyan platformon, ahol eddig ugyan nem volt fent, de sokat van ott szó róla. Mindenesetre Gavnek is lenne kérdése Orbán Viktorhoz, el is árulta, hogy mi lenne az. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.