kun béla
Legyilkolt rendőrök és munkások: Amikor Kun Béláék a Népszava ellen uszították a tömeget
Száz éve,1919 februárján a bolsevikok által felheccelt tömeg megtámadta a szociáldemokrata Népszava szerkesztőségét, majd miután az ablakokból "ismeretlenek" rálőttek a tüntetőket kísérő rendőrökre és népőrökre (ketten azonnal meghaltak), tűzharc támadt, amelynek még több halálos áldozata volt. Kun, Szamuely és a többi tűzgyújtogató közben otthon lapult. A rendőrség később letartóztatta őket, Károlyi azt követelte, hogy politikai foglyokként kezeljék őket. Néhány hét múlva jött a vörös terror.„Felszabadulásról”, felesleges pártokról ír Tóta W – ma 99 éve „kiáltották ki” a Tanácsköztársaságot
A szavaknak erejük van. Az ellenzék hírhedt, ismert publicistája március 20-án „felszabadulást” követelt, a kis pártok félrelökését, forradalmi összefogást vizionálva. Tudjuk, mit jelent a „felszabadulás” Magyarországnak, és azt is, mit jelentett azoknak a százezreknek, akiket megerőszakoltak vagy a Gulágra vittek. De a talán szándékon kívüli időzítés is félelmetes. Éppen 99 éve, 1919. március 21-én „kiáltották ki” a Tanácsköztársaságot, amely a dúlás, vörösterror után végromlásba vitte hazánkat. A lázadás akkor „jól sikerült".Már megint hazudnak: történelemből egyes a ballib sajtónak
Napok óta azon örömködik az ellenzéki sajtó, hogy tévesen olyan személyeknek is küldött nemzeti konzultációs ívet a kormány, akik már elhunytak. A hétvége szenzációja volt többek között a Magyar Nemzet, a 444.hu és az Index portálokon, hogy Kun Béla véleményét is kikérné a miniszterelnök a Soros-tervről. A PestiSrácok.hu hivatalos forrásból megtudta, ez nem igaz, az egész csupán egy a sok álhír közül. A kormány nem küldhetett és nem is küldött Kun Béla nevére levelet.Ajánljuk még