„Felszabadulásról”, felesleges pártokról ír Tóta W – ma 99 éve „kiáltották ki” a Tanácsköztársaságot
A szavaknak erejük van. Az ellenzék hírhedt, ismert publicistája március 20-án „felszabadulást” követelt, a kis pártok félrelökését, forradalmi összefogást vizionálva. Tudjuk, mit jelent a „felszabadulás” Magyarországnak, és azt is, mit jelentett azoknak a százezreknek, akiket megerőszakoltak vagy a Gulágra vittek. De a talán szándékon kívüli időzítés is félelmetes. Éppen 99 éve, 1919. március 21-én „kiáltották ki” a Tanácsköztársaságot, amely a dúlás, vörösterror után végromlásba vitte hazánkat. A lázadás akkor „jól sikerült".
MEZŐ GÁBOR - PESTISRÁCOK.HU
Pontosan 99 évvel ezelőtt, 1919. március 21-én „kiáltották ki” a Tanácsköztársaságot. Tudjuk, mi következett.
Magyarország szétdúlása, túszszedés, vörösterror, Kun Béláék bukása, szégyenteljes Bécsbe menekülése, fehérterror, majd Trianon.
Jött a Horthy-korszak, a második világháború, majd a „felszabadulás” és Rákosi. Álljunk csak meg: „felszabadulás”.
Kilencvenkilenc évvel a Tanácsköztársaság, közel harminc évvel a rendszerváltozás után az egyik vezető ellenzéki portálon publikáló homunculus – ha valaki, ő biztosan rászolgál erre a jelzőre, nem most, nem ezzel írta ki magát az írástudók közül – ismét forradalmat akar, lázadást, „Most verd be jól a patkószeget” című pamfletjében (amelyet Dózsa György parasztlázadásával illusztráltak) a „felszabadulást” emlegeti.
Az időzítés remek, a cikket március 20-án jelentette meg az ellenzéki portál, a szerző mindössze egyetlen napot tévedett, ettől függetlenül nem kerülheti el, hogy ne gondoljunk neves elődeire, mondjuk a Népszava egykori publicistájára, Schwartz/Pogány/Pepper Józsefre, aki (legalább) háromszor váltott nevet élete során, de végig maradt, aki volt: internacionalista bomlasztó.
A megjelentetés ideje talán nem szándékos, de ettől még ijesztő. A kommunizmus nem csupán elvtársaiban, de szóhasználatában is velünk maradt.
Húz-e vajon vöröskokárdát a díszes társaság?
A homunculus cikkét nem olvastam végig, vannak szerzők – jobb és baloldalon egyaránt – akiknek írásaiba legfeljebb, ha belepillantok, tovább nem megyek, mert tudom, miről fognak írni, és már előre viszolygok. Ő éppen ilyen. Az elejébe belenéztem, maga Pogány sem írhatta volna meg harcosabban. (Vagy a stílusához igazodva: harcosabban!!!)
Az írást olvasva csodálkoznék, ha a szerző ma (szerdán) nem húzna otthon, a tükör előtt vörös kokárdát, ahogyan Demszky Gábor és mondjuk Kőbányai János tette 1972. március 21-én, amikor maoista csoportjukkal előre bejelentetten mentek „tüntetni” a szerintük nyilván túl puha Kádár-diktatúra ellen. Cikkem itt.
Ki tudja, a mostani forradalmi időktől megmámorosodva talán még Demszykék is elgondolkodnak azon, hogy előhúzzák a fiókból a régi ereklyét.
Mondjuk az a Majtényi László, akiről hétfőn írtam cikket, miután ismét – sokadjára – autokráciát emlegetett. Az állambiztonság szerint ő is a maoista csoporthoz tartozott, az iratok szerint a vöröskokárdás tüntetéssel is egyetértett ('72-ben, négy évvel Csehszlovákia szégyenteljes lerohanása után), bár arra okosan nem ment el. Aztán elszegődött jogtanácsosnak a szigorúan védett MAHART-hoz.
Ezekről a lázadókról és demokratákról eszembe jut most Balázs Péter, a néhány napos állítólagos miniszterelnök-jelölt, akiről szintén ezen a portálon írtam meg, hogy a hírhedt MNVK-2. emberének tartotta az állambiztonság. „Tapasztalataink szerint a katonai társszerv felvette és márciustól intenzíven foglalkoztatja dr. Balázs Péter kereskedelmi tanácsos elvtársat” – írták a jelentésben Bajnai Gordon későbbi külügyminiszteréről, aki cikkem után az Atv.hu baráti műsorában, a máskor kőkemény, ezúttal azonban a keresztkérdéseit otthon felejtő Rónai Egonnak magyarázkodott.
Bár az egykori Balázs elvtárs kormányfő-jelölt végül nem lett, azért a megálmodott „árnyékkormánynak” nevezett V18 arcának éppen jó.
Miért is ne? Nálunk tényleg minden lehetséges. (Még az is, hogy egy másik egykori ügynöknek tiszta lelkiismerete legyen). Pedig ő aztán tényleg végiglépkedte a Kádár-diktatúra külügyes, impexes szamárlétráját.
Inkább térjünk vissza a „felszabaduláshoz”. „Vegyük előre a nevetséges kis fiszfasz pártokat. Nem kell már udvariaskodni, ők sem teszik egymással, a választókkal meg pláne. Ide tartozik a Momentum, az Együtt és az LMP. Bokros Lajos még ide is kevés. Ezeknek a pártoknak nulla esélyük van egyéni mandátumot nyerni, nincs széles e hazában olyan körzet, ahol labdába rúghatnának. Tehát minden egyes képviselőjelöltjük a probléma része, nem a megoldásé.
Egyikükre sincs szükség.”
Nincs rájuk szükség, nein, nein, nein! – írja a pamflet szerzője. Lefordítva: aki nem áll be a Gyurcsány Ferenc és a Jobbik mellé, az áruló! Ledarálni, leszalámizni őket. Ismerős?
A (legalább) háromszor kivéreztetett szociáldemokrata párt
A kommunisták először 1919-ben nyírták ki a szociáldemokrata pártot, létrehozták a Tanácsköztársaságot, végigdúlták, teljesen sebezhetővé tették az országot, majd elmenekültek. Később a szociáldemokraták itthon politizáltak, amíg a kommunisták egy része kominternesként a világ egyéb részein kavart, mások pedig illegálisan művelték Magyarországon azt, amiben igazán jók: szervezkedtek, bomlasztottak.
Másodszor éppen a homunculus által említett „felszabadulás” után darálták le a szocdemeket, a megvehetőket megvásárolták, a bátrabbakat elüldözték, lejáratták (köztünk történelmünk egyik legegyenesebb politikusát, Kéthly Annát).
Harmadszor pedig a rendszerváltás hajnalán készítették ki őket, külön tervük volt a lejáratásukra, az ékverésre, a bomlasztásra (ismét) – sikerült.
Valódi, erős szociáldemokrata párt azóta sincs Magyarországon. Nem.
Homunculusok vannak, akik „felszabadulást” emlegetnek a parasztlázadást megidéző kép alatt a Tanácsköztársaság felbuggyanásának 99. évfordulóján. Vagy ennyire egyszerűek vagy ennyire aljasok. Nem tudom, melyik a félelmetesebb.
Csak egyszer, egyszer tanulnánk a történelmünkből. Cikkeim a Tanácsköztársaságról és annak antihőseiről:
Pogány József, a komintern-ügynök.
Szabó Ervin és az ő eltervezett merénylete.
A háromszor meggyalázott mártírcsalád.
A szerző kutató, újságíró.
Fotók: Wikipedia.hu
