kunhalmi Ágnes
Lackner-ügy – Ha élne, Benny Hill is megirigyelné az MSZP utánozhatatlan humorát
Bizonyosan más mesterséget választott volna a szép emlékű Benny Hill, ha megérte volna, hogy szembesüljön az MSZP vezető tisztségviselőinek utánozhatatlan humorával. Legutóbb a párt ökle, alelnöke és egyben udvari bolondja, Komjáthi Imre mondta azt egy interjúban: egyáltalán nem biztos, hogy Lackner Csaba, a kispesti szoci korrupciós botrány kulcsfigurája beszél bekokózva azokon a hang- és képfelvételeken, amelyekről minden épeszű ember egy pillanat alatt megállapítja, hogy a videókon Lackner Csaba szerepel. Komjáthi úgy vélekedett, hogy a hírek szerint a visszaosztások haszonélvezőjeként Gajda Péternek sincs felelőssége a történtekben. Lehet, hogy a polgármester észre sem vette, amikor hárommillió forintot csúsztattak a zsebébe, vagy ha igen, tréfának is vélhette, hiszen – mint tudjuk – a humor kizárólagosan baloldali műfaj. Humorfronton az MSZP előnye behozhatatlan, ami annak is köszönhető, hogy a párt csatársorát Komjáthi mellett olyan világklasszisok is erősítik, mint a kurva erős képek mestere, Bangóné Borbély Ildikó, aki botcsinálta biológusként patkányozta le néhány millió honfitársunkat, vagy a semmilyen ajtótól meg nem rettenő Kunhalmi Ágnes, aki szerint a kispesti szoci botrányra az egyetlen gyógyír, hogy Lacknert el kell viselni, és kész. Mindannyiunk szerencséjére az MSZP-ben mindennek van következménye, Ja, nem. Végre Gajdának is leesett: az MSZP még mindig védi Lacknert
Ha bizonyíthatóan Lackner Csaba van a nyilvánosságra került felvételeken, akkor távoznia kell – mondta Gajda Péter kispesti polgármester a Népszavának. Bár az első, kokainozós, a közpénz ellopásának módozatairól szóló videó már több, mint egy hete robbant, Gajda állítja, hogy még nem érte el politikustársát és nem tudta kérdőre vonni a nyilvánosságra került felvételek miatt. Emellett persze azonnal a Fideszre mutogat, mivel szerinte egyértelmű, hogy a rivális párttól jönnek a felvételek, és azért, mert Kispesten jól mennek a dolgok. Ezzel szemben egy nappal korábban a Hír TV-nek még azt mondta: nem hajlandó vizsgálatot sem indítani. Kunhalmi Ágnes is azt nyilatkozta a csatornának, hogy manipuláltnak tekintik a felvételt, amit többszörösen összevágtak. Fok, föt, fokföt - Ezúttal egy szó ajtófélfájának szaladt neki az MSZP-s Kunhalmi Ágnes
Újabb MSZP-s politikusnak gyűlt meg a baja a szavakkal: Medgyessy Péter útelágazódása után ezúttal a szocialista Kunhalmi Ágnes akadt el parlamenti felszólalása közben, amikor a 35 fokot nem tudta kimondani. „Fok, föt, fok, föt, fok, fok, föt, feletti” - mondta Kunhalmi Ágnes, miközben arról beszélt, hogy a változás Magyarországon Budapesten kezdődik. Az ominózus részt az alábbi felvételen megtekintheti. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.