Pesti Srácok

kunhalmi Ágnes

Lehet, hogy felrobbanna a Fegyőr-féle hazugságvizsgáló? A Momentum elnöke szerint Pikó András a példa az átláthatóságra – Ozsváth Kálmán a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 március 27.
Fegyőrnek már hazugságvizsgálóra van szüksége, hogy bizonygassa eszement nézeteit, de mi enélkül is tudjuk róla, hogy nem mond igazat. Szabó Gergő és állandó vendégei, Dezse Balázs, valamint Szalai Szilárd ezen a héten sem kapott pihenőt az ellenzéktől, a péntek esti Karanténvlogban pedig Ozsváth Kálmánnal, az újpesti Fidesz önkormányzati képviselőjével beszélgettek Fegyőrék és a baloldal aktuális őrületeiről. Szerepet kapott a műsorban tehát a Momentum elnöke, aki szerint Soproni Tamás, Déri Tibor és Pikó András is az átláthatóság bajnoka. Természetesen a baloldal nagyágyúi közül ismét érkezett egy komoly versenyző: ezen a héten Kunhalmi Ágnes összeszedett gondolatait vesézték ki a srácok, a szocik társelnöke szerint ugyanis a kormány viszi bele a politikát a járványhelyzetbe. Kunhalmit az sem tántorítja el ködös zagyvaságaitól, hogy napi szinten cáfolják a szocik hazugságait, és a szélkakas-politika jegyében teljesen nyugodt arckifejezéssel jelenti ki egyik héten azt, amit az előző héten még teljesen másképp gondolt. A Karanténvlog régen foglalkozott már Jakab Péterrel és a köpönyegforgató Jobbikkal, azonban most már ez sem maradhatott el, ennek pedig jó apropót szolgáltathatott Schiffer András, aki az ATV-ben fejtette ki lesújtó véleményét a teljes ellenzékről. Végül Czinege elvtárs régi cimborája, a DK-s László Imre került terítékre, aki még arra sem volt képes, hogy pánikkeltő hazugságait fejből mondja; Újbuda polgármestere ismét leszerepelt. Nézzétek meg a Karanténvlogot, megéri!

Schiffer András szétalázta a Jobbikot és az ellenzéket – Fegyőrről hazugságvizsgáló nélkül is tudjuk, hogy nem mond igazat (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 március 26.
Schiffer András, az LMP egykori elnöke keresetlen szavakkal alázta szét az ATV-ben az ellenzéket, amikor a köpönyegforgató Jobbikról és a többi ellenzéki pártról lerántotta a hazugságoktól szakadt leplet, majd azt mondta róluk, hogy "az ég menekítse meg tőlük az országot". Nos, ezzel a Karantén is egyetért, és reméljük, az igazán hazug, agymosott baloldali propaganda és köpönyegforgatás minél kevesebb embert fertőz meg. Ma azonban a köpönyegforgatók nem maradhattak ki adásunkból, hiszen Jakab Péter, a parizerkirály most sem volt képes a neki szegezett kérdésekre egyenesen válaszolni; terelt, mutogatott, és továbbra is szeretné, ha mindenki elhinné: milliós fizetése mellett ő bizony a nép egyszerű gyermeke. Természetesen őt sem kíméltük, ahogy a nagyokat mondó, véleményét hétről hétre változtató Kunhalmi Ágnest sem, aki most attól óvja a kormányt, hogy politikát vigyen a járványhelyzetbe. Mondja ezt az egyszázalékos népszerűségnövekedésért bármire képes Kunhalmi, annak a pártnak a társelnöke, akik nap mint nap keltik a pánikot, oltásellenes és a magyar emberek lelki békéjét megzavaró, azonnal cáfolható hazugságokkal operálnak. Azért maradt még ezen kívül is csemege a Karantén számára, hiszen Fekete-Győr András hazugságvizsgáló elé akar állni, miközben Soproni Tamásról, Déri Tiborról és Pikó Andrásról azt mondja, hogy átlátható kerületi vezetők. A Momentum kapkodása és arroganciája nem ismer határokat, az újságírókat listázó és eltiltó Fegyőr minden alkalommal újabb aljasságba vagy butaságba fut bele, ahogy a pártjához csapódó Hadházy Ákos is teszi. Végül műsorunk alászállt a DK poklába is, hogy meghallgassuk Adolf Hitler egyik kései szimpatizánsát, a Mandelát Mengelével összekeverő újbudai gyurcsányista polgármestert, László Imrét, aki csak olvasni tudta a napi propagandaadagot, de így sem volt benne köszönet, hogy nem ment fejből. Tartsatok ma is velünk, nézzétek a Karantént!

Szél Bernadett kommunista trükkje: aki nem ért egyet vele és nem szereti őt, az csak a fideszes agymosás miatt gondolkodik így – Kovács Péter a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 március 13.
Ezen a héten nem volt szükség Gurmai Zita, Korózs Lajos vagy Szabó Tímea különleges szakértelmére, hiszen a halálkampányt folytató ellenzéki pártok prominens szereplői egymás után csináltak bohócot magukból. Szabó Gergő e heti vendége Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere volt, aki gyorstalpalót tartott Orwell Állatfarmjából a baloldalnak, egyfajta görbe tükröt tartva eléjük. Dezse Balázs és Szalai Szilárd pedig ugyancsak sok feladatot kapott, hiszen széles volt a paletta ezen a héten is: Gyurcsány ifjú munkásőrcsemetéi eredeti ötlettől vezérelve dudálós akciót hoztak össze, amely természetesen az oltásellenes baloldali retorika jegyében telt. A szerencsétlen, ám annál agresszívabb fiatal gyurcsányisták azért időnként elmondták, hogy ők alapvetően oltáspártiak, majd egyből meg is cáfolták magukat. Ehhez képest is mélyebbre kerültünk, hiszen Tordai Bence és Orosz Anna az ATV stúdiójában égette le magát, a baloldali televízióban azonban a műsorvezetők szembesítették szánalmas hazugságaikkal a Párbeszéd és a Momentum politikusait. Gy. Németh Erzsébet sem maradhatott ki a szórásból, ugyanis a főpolgármester-helyettes asszony cinikusan állt a főváros által a budapesti vállalkozóktól elvont pénzekhez, hiszen magyarra fordítva azt üzente: így jártatok. A mai Karanténvlogba befért Szél Bernadett perfomansza is, aki kinyilvánította, hogy aki őt nem szereti, az biztos agymosott, hiszen mindenkinek be kell fogadnia az ellenzéki propagandát. Végül a srácok megemlékeztek Kunhalmi nagybecsű mondatáról is, aki szerint amikor az ellenzék nyitásról beszélt, akkor nem a nyitásról beszélt. Itt tart tehát ma az ellenzék, a kommunista retorika visszatérőben van, persze csak akkor, ha hagyjuk! Nézzétek a Karanténvlogot!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.