kúria
Gyanús szivárogtatás - Soros-emberek épülhettek be a Kúriára
Az inkább jogászkörökben ismert verfassungsblog.de nevű német portálon publikált nemrégiben lejáratócikket Magyarországról a Soros Györgyhöz köthető Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) egyik „kutatója” – hívta fel a figyelmet csütörtöki írásában a TűzfalCsoport, kiemelve, a lejáratócikk titkos adatokat is tartalmaz, amely szivárogtatást feltételez.A Kúria átengedte a kiemelt beruházásokkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezést
A Kúria átengedte az LMP nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezését – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Csárdi Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.A Kúria kimondta: jogsértően bírságolta az autósokat Zugló baloldali önkormányzata
A Horváth Csaba vezette önkormányzat bírságolni akarta a zöldfelületen parkoló autókat, azonban a Kúria kimondta, hogy az erre vonatkozó önkormányzati rendelet jogsértő, ezért visszamenőleg megsemmisítette azt, valamint bírságot szabott ki."Példátlan botrány és nyílt sebként izzó erkölcsi bűn a Hunnia-ügy három terheltjének bebörtönzése"
"Példátlan botrány és nyílt sebként izzó erkölcsi bűn, hogy míg a 2006-os – közvetve halálos áldozatokat is követelő – karhatalmista terrort elrendelő Gyurcsány Ferenc háborítatlanul éli életét a zabrált Apró-villában, ahol a hatalom újbóli megragadására és Magyarország idegen érdekeknek történő alávetésére sző gyalázatos terveket, addig tisztességes hazafiakat, példás családapákat börtönbe hurcolnak a nemzetrontó Gyurcsány rendszer ellen – önkényesen terrorcselekménynek minősített – állítólagosan elkövetett, ellenállási akciók miatt, kényszervallatással szóra bírt emberek vallomásai és koholt bizonyítékok alapján" - írja a Kúria ítéletére reagálva a Budaházy Bizottság az Igazságtételért.Az igazságszolgáltatás abszurduma
Ez a csütörtöki nap is csak egy nap volt, épp olyan mint a többi. Reggel felkelt a nap, a felnőttek munkába vagy más fontos dolgukra mentek. Őszi szünet okán a kisgyermekek iskolába, óvodába nem. Eltelt ez a nap is. Sokak számára nem történt semmi különös. Csak hat kisgyermek várta haza hiába az édesapját. Tián Csaba négy, dr. Szücsi Frigyes két gyermekét most könnyeiket visszanyelő édesanyák próbálják nyugtatni, szelíd szavakkal, mert tudják, hogy erősnek kell maradni, még akkor is ha, ez most mindennél nehezebb. "Apa hazajön, meglásd. Hogy mikor, nem tudom, de haza fog jönni és minden nap várjuk" - mondogatják, míg a kicsik el nem alszanak. Csak az igazságkereső ember némán is tomboló dühe nem alszik el, míg van még fikarcnyi remény, hogy talán helyreállhat a rend.Várhatóan ma börtönbe hurcolják a Hunnia-ügy három, kegyelemben nem részesült vádlottját
A Kúria ma tart ülést a 2006-ban radikális, nemzeti ellenállást hirdető Hunnia-csoport utolsó három, terrorcselekményekkel vádolt tagjának ügyében. Dr. Szücsi Frigyes, Tián Csaba és Piller Gergely, akiknek az ítélete még nem emelkedett jogerőre, utoljára áll az ítészek elé. Mivel egyetlen vádpont nyitott már csak, érdemben ez nem változtat az ítéletükön, ami 5–5, illetve 2 év fegyházbüntetés, amelyet többek között Csintalan Sándor, az MSZP volt alelnöke, majd átmeneti megtérése után a Hír TV műsorvezetőjének korabeli megverése miatt szabtak ki rájuk. Mint emlékezetes, immár maga a sértett is azt állítja, hogy a fiatalok vélhetően ártatlanok, ezért kérte a felmentésüket, de ez a magyar igazságszolgáltatást cseppet sem érdekelte. Ezért ma – hacsak valamilyen váratlan fordulat nem történik – az ítélet kihirdetését követően bilincsben viszik el a a vádlottakat a bíróságról, hogy megkezdjék büntetésük letöltését. A Budaházy-csoport kegyelemben részesítéséért több mint harmincezren álltak ki. Most 150 neves közszereplő fordult nyílt levélben Novák Katalin köztársasági elnökhöz, arra kérve, hogy szüntesse meg a társadalom igazságérzetét sértő állapotot, mert az egészen addig fennáll, amíg Gyurcsány Ferenc és társai szabadok, a Budaházy-csoport tagjai pedig fegyházba mennek. Az elnöki kegyelem kiterjesztéséért imalánc is indult.A Kúria, az OBH és az ügyészség 2021-es beszámolóját tárgyalják a képviselők
A Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, valamint a legfőbb ügyész 2021-es beszámolóját tárgyalja szerdán az Országgyűlés."Botkáékkal pacsizó bírák" – Hatalmasat bukott Nóvé Ágnes a Kúrián a PS ellen indított perében
Többek között a címben szereplő értékítéletetünket is elfogadhatónak tartja a Kúria friss, jogerős, precedensértékű döntése a durva összeférhetetlenségi botrányba keveredett szegedi bírőnőről, Nóvé Ágnesről és társairól. Mint emlékezetes, a PestiSrácok.hu nyomozta ki, hogy miközben Nóvéék felmentő ítéletet hoztak a több száz alvállalkozót tönkretevő Szeviép vezetőinek ügyében, a bírónő férjével közös cége százmilliós nagyságrendű üzleteket bonyolított a szegedi önkormányzattal. Köztudott, hogy a Szeviép-vezérek ezer szálon kötődnek Szeged baloldali városvezetéséhez, ezért merült fel az összeférhetetlenség vádja. A bírónő mégis a "jó hírnevének" megsértésére hivatkozva kezdeményezett pert a PestiSrácok.hu ellen és azért nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Kúriához, mert első- és másodfokon nagyobbrészt nekünk adott igazat a bíróság. A Kúriától azonban olyan indokolást kapott, amit nem tesz zsebre.Felmentette a Kúria Hunvald Györgyöt – Eljárási hibák miatt úszhatta meg a börtönt
Örül az ingatlan-panamaként elhíresült büntetőügy fő vádlottja, Hunvald György, aki közösségi oldalán írt arról, hogy "végre bebizonyosodott ártatlansága", miután a Kúria– felülvizsgálati eljárás során– hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék által hozott korábbi elmarasztaló ítéletét, amelyben kimondták: jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt letöltendő börtönbüntetést és több mint 27 millió forint pénzbírságot kell megfizetnie. A volt szocialista politikus azonban eljárási hibákra hivatkozva a Kúriához fordult, az öttagú tanács pedig megalapozottnak találta az indítványt, így született meg most az a felmentő ítélet, amely ellen nincs helye fellebbezésnek.Ajánljuk még
















