kúria
Elutasította az érvénytelen népszavazásra buzdító NGO jogorvoslati kérelmét a Kúria
A Kúria érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Háttér Társaság felülvizsgálati kérelmét, amit a szervezet azért nyújtott be, mert a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hárommillió forintra bírságolta a gyermekvédelmi népszavazáson való érvénytelen voksolásra buzdítás miatt. Az NVB egy kifogás nyomán eljárva megállapította: a Háttér Társaság megsértette a választási eljárási törvény jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó előírását, amikor érvénytelen szavazásra buzdított a népszavazáson.A kormánynak adott igazat a Kúriával szemben az Alkotmánybíróság a hírlevélügyben
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria azon végzését, amely szerint a Kormányzati Tájékoztatási Központ február 24-i hírlevelével megsértette a választási eljárásról szóló törvényt. Az indoklás szerint ugyanis az „ellenzék” kifejezés nem vonatkoztatható egy konkrét pártra, csupán azok értendőek alatt, akik a kormány álláspontjával ellentétes véleményen vannak. Ennek tükrében sokat elárul a baloldalról, hogy magukra vették a hírlevélben szereplőket, kvázi beismerve, hogy valóban magyar katonákat küldenének az ukrán frontra.A Kúria a médiahatóságnak adott igazat a TASZ fellebbezése után
Tavaly áprilisban a TASZ kiegyensúlyozott tájékoztatás megsértésére hivatkozva kérelmet nyújtott be az NMHH-hoz a TV2 Tények egy március végi adásával kapcsolatban. A civil jogvédő szervezet szerint a csatorna úgy foglalkozott álláspontjukkal a bevándorlók és oltásaik témájában, hogy érdemben nem mutatta be az egyesület nézeteit. A médiahatóság közleménye szerint azonban a Kúria a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) adott igazat a Társaság a Szabadságjogokért Közhasznú Egyesület (TASZ) egy tavalyi beadványával kapcsolatban.Varga Zs. András: a Kúria készen áll az áprilisi választásokra
A Kúria készen áll az április 3-ára kitűzött országgyűlési választásra és népszavazásra – jelentette ki a legfelsőbb bírói testület elnöke csütörtökön, Budapesten. Varga Zs. András a sajtótájékoztatón leszögezte: a választási bíráskodás fóruma – elenyésző kivételekkel – a Kúria, túlnyomórészt itt bírálják el a választási bizottságok határozatai ellen benyújtott jogorvoslatokat.Másodfokon újra kell tárgyalni az Esterházy-kincsek ügyét
A magyar állammal jelenleg is perben álló Esterházy Magánalapítvány közleménye szerint a Kúria hatályon kívül helyezte az Esterházy-kincsek tulajdonjogáról másodfokon meghozott jogerős ítéletet, és az ügyet másodfokra utalta vissza, így azt a Fővárosi Ítélőtáblának újra kell tárgyalnia.Moszkvában kezdett új életet KGBéla – Nemzetközi kapcsolatokat tanít egykori egyetemén
Moszkvában marad Kovács Béla egykori jobbikos EP-képviselő. A csak KGBélaként emlegetett politikus ellen a Központi Nyomozó Főügyészség 2017 decemberében emelt vádat az EU intézményei elleni kémkedés, jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett hűtlen kezelés és több rendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt, míg három társával szemben nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, illetve hamis magánokirat felhasználása miatt. Kovács Bélát ez ügyben elsőfokon felmentették, de másodfokon elítélték.Nyert a PS, felsült a Kúrián Czeglédy irodája egy DK-s jegyző ügyében
Erőset koppant a napokban a Kúrián a Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda, amely a DK-hoz köthető Laza Margit felperesi képviseletét látta el a PestiSrácok.hu ellen indított sajtóperben. Erzsébetváros jelenlegi, Soroksár volt jegyzője azért perelte be portálunkat, mert sérelmezte, hogy megírtuk: a korábbi munkahelyén folytatott tevékenysége miatt jelentős anyagi kár érte az önkormányzatot, miközben magának az évi tízmilliós fizetése mellé háromszor több jutalmat járt ki, majd közpénzzel kitömve távozott a XXIII. kerületből, hogy aztán Niedermüller Péter mellett landoljon. Becslések szerint a soroksári önkormányzatnak – a károkozáson felül – csaknem százharmincmillió plusz kiadásába került Laza Margit ténykedése.Az Alkotmánybíróság jóváhagyta a gyermekek nemátalakító műtéteiről szóló népszavazást
Az Alkotmánybíróság csütörtökön közzétett határozatában Alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúriának a gyermekvédelmi népszavazás tárgyában hozott azon végzését, amely nem hitelesítette azt a kérdést: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetők legyenek nemi átalakító kezelések?”Jóváhagyta a Kúria a Fudanról szóló népszavazást
A Kúria szerdán hitelesítette a Fudan egyetemre és a 270 napos álláskeresési járadékra vonatkozó népszavazási kezdeményezéseket – derül ki a legfelsőbb bírói testület honlapján közzétett határozatokból. Karácsony Gergely főpolgármester júliusban jelentette be, hogy öt kérdésben népszavazást kezdeményez.Ajánljuk még
















