kutatás
Így tüntettek akadémikusok és ellenzékiek a pénzköltés kormányzati felügyelete ellen (videó)
Élőláncos tüntetést tartott a frissen alakult Akadémiai Dolgozók Fóruma a Magyar Tudományos Akadémia előtt ma kora délután. A rendezvényen felszólalt az MTA három kutatója, valamint professzora, akik óva intették a kormányt attól, hogy felszámolják az Akadémia kutatóintézeti hálózatát. A kutatók az MTA dolgozói között aláírást gyűjtöttek a Palkovics-féle átszervezés ellen, melyet átadtak az Akadémia elnökének, Lovász Lászlónak, aki az elnökséggel együtt 14 óra után ült le tárgyalni a miniszter által támasztott feltételrendszer elfogadásáról. A PestiSrácok.hu stábja a helyszínen járt, ahol beszéltünk balliberális politikusokkal is, akik szolidaritást vállaltak az MTA "szabadságharcával", de a tömegben külföldi CEU-hallgatókat is találtunk, valamint egy önmagát igazi kommunistának nevező fiatalemberrel is szóba elegyedtünk. A beszédeket követően a mintegy ezer-ezerötszáz tüntető élőláncot vont az épületblokk köré, akik között sokan láthatóan konkrétan az MTA ügyében jöttek ki, de láthattunk több hangos kormányellenes jelszavakat skandáló tüntetőt is, akik az utóbbi időben szervezett ellenzéki megmozdulásokon szoktak részt venni és hangos "Orbán takarodj!"-rigmusokkal hívták fel magukra a figyelmet. A jelen lévők többsége azonban nem csatlakozott ezekhez a kiáltozásokhoz, ők nagyrészt az MTA ügyében látogattak ki a délutáni tüntetésre. Nézzék meg videónkat! (Az MTA-ban máig élő posztszovjet berendezkedésről szóló cikkünket ITT olvashatják el.)Egy kutatás szerint Németországnak évi 260 ezer bevándorlóra van szüksége
Évente legalább 260 ezer bevándorlóra van szüksége Németországnak a demográfiai változások munkaerőpiaci hatásának ellensúlyozásához egy kedden bemutatott kutatás szerint.A világhírű magyar fizikus szerint az MTA jelentős szellemi tőkével rendelkezik, de nem termel elég szellemi tulajdont
Interjút adott a Makronómnak Grüner György, az amerikai-magyar fizikus, aki Palkovics László innovációs és technológiai miniszer egyik tanácsadója. Grüner 1981 és 1997 között a világ egyik legtöbbet idézett fizikusa volt. A fizikus-tanácsadó szerint meg kellene végre győzni a magyar tudósokat, hogy az innováció érdekes és értelmes dolog, nem másodrangú tevékenység. Az interjúban Grüner elmondta, az MTA nagy szellemi tőkével rendelkezik, de nem termel elég szellemi tulajdont. Grüner leszögezte, itt az idő, hogy ne csak a pénzt tudásra, hanem a tudást pénzre váltsák a kutatók. Az interjúban kijelentette azt is, hogy nem olyan embernek ismeri Palkovicsot, mint aki megalapozottság nélkül, érzelmi alapon hoz döntéseket.Az MTA támogatja is a kormány törekvéseit, meg nem is
A kutatás-finanszírozási rendszer kiegészítését, továbbfejlesztését és jogszabályi, intézményi háttér megteremtését javasolják a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát irányító vezetők, de időt kérnek 2020-ig.Új módszerrel gyógyítják a májdaganatot a Radiológiai Klinikán
Új módszerrel gyógyítják a májdaganatot a Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinikáján - mondta Bánsághi Zoltán, az intézmény igazgatóhelyettese kedden az M1 aktuális csatornán.A magyarok elsöprő többsége elutasítja az Európán kívülről érkező tömeges migrációt
A magyarok többsége továbbra is elutasítja az Európán kívülről érkező tömeges, ellenőrizetlen bevándorlást a Századvég kutatásai alapján.A fiatalok körében is toronymagas a Fidesz előnye
A Medián felmérése szerint a fiatalok körében 36%-kal a Fidesz a legnépszerűbb magyar párt.Elege van a píszíből az amerikai társadalom elsöprő többségének
Úgy látszik, hogy a píszí hazájában sem lelkesednek az emberek a politikai korrektségért, mely inkább gúzsba köt, mint felszabadít. A törpe kisebbség persze főgonosznak tartja a píszít nem gyakorlókat, azonban egy új kutatás szerint a baloldali beállítottságúak és a kisebbségek nagyobb hányada is elutasítja a politikai korrektséget. A kutatást az amerikai The Atlantic készítette, a Mandineren pedig cikket közöltek az amerikai honlapon közzétett eredményekről.Ma is kétharmadot szerezne a Fidesz-KDNP, 10 százalék alatt az ellenzéki pártok
Továbbra is a nyári támogatottság körül mozognak a parlamenti pártok a Závecz Research Intézet szeptemberi kutatása szerint, amit az ATV közölt. A Fidesz 35 százalékon áll, ami 2,8 milliós támogatottságot jelent, míg az ellenzéki pártok listáját a Jobbik vezeti, 10 százalékon. A DK még a nyáron 5 százalék alá esett, pozícióját azóta is tartja. A párttá alakult Mi Hazánk Mozgalom 1 százalékon áll.Ajánljuk még

















