kutatás
A politikusokat okolják a genovai hídomlás áldozatainak hozzátartozói
Pénteken is folytatódott a kutatás a kedden Genova mellett leszakadt völgyhíd összeomlásakor eltűnt emberek után, a mentőalakulatok és a műszaki egységek eltávolították a túlélők által hátrahagyott gépkocsikat, közöttük azt a teherautót, amelynek éppen azelőtt sikerült megállnia, hogy a mélységbe zuhant volna. A tragédia halálos áldozatainak hozzátartozói a politikusokat okolják a történtekért, számos család visszautasította az állami temetés lehetőségét.Emmi: A magyar fiatalok döntő többsége itthon és családban képzeli el a jövőt
Közleményt adott ki az Emberi Erőforrások Minisztérium Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága, melyben a 2016-ban végzett 15-29 év közötti, magyarországi és külhoni magyar fiatalok bevonásával készült, nagymintás ifjúságkutatás részleteit fejti ki. A kutatás szerint szerint a fiatalok büszkék magyarságukra, nyelvünkre, hazájuknak érzik és szeretik Magyarországot. A megkérdezettek saját helyzetüket és a társadalmi közérzetet is jóval kedvezőbbnek ítélik, mint a korábbi vizsgálatokban. Elsősorban a munkavállalási terveikkel, az anyagi helyzetükkel, illetve a személyes kapcsolataikkal elégedettebbek a korábbi felmérésekhez képest.Minél melegebb van, annál több az öngyilkos?
Összefügghet a globális felmelegedés és az öngyilkosságok arányának növekedése Mexikóban és az Egyesült Államokban egy friss kutatás szerint. A melegebb éghajlat tízezrekkel több öngyilkosságot eredményezhet 2050-re a két országban, ha a globális felmelegedést nem sikerül megfékezni - következtettek a kutatók, akik több évtized hőmérsékleti adatait vetették össze amerikai és mexikói megyék öngyilkossági rátáival.Lovász László: Az akadémia és a technológiai minisztérium tovább egyeztet az alaptámogatási összegről
A 2019-es költségvetési törvény elfogadása után folytatódhatnak az egyeztetések a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) között annak az összegnek a felhasználásáról, amely az akadémiától a tárcához kerülhet át - mondta el Lovász László, a tudós testület elnöke az MTI-nek.Akadémikus: A gazdasági szereplők magyar fejlesztéseket várnak a kutatóktól
Náray-Szabó Gábor akadémikus, egyetemi tanár szerint a kormányzatnak egyes kutatási területek kiemelésével kellene megoldania a Magyar Tudományos Akadémia kutatási támogatásairól szóló vitát. Úgy vélte, a konfliktus lényege, hogy a gazdaság szereplői kamatoztatható magyar fejlesztéseket várnak a kutatóktól.Palkovics: A kormány nem akar beleszólni, mely területekre fordítja forrásait az Akadémia
A kormány nem akarja a kutatóintézetek irányítását átvenni és nem akarja megmondani, hogy az egyes kutatók mivel foglalkozzanak, ez az Akadémia feladata, hiszen ő irányítja a saját kutatóintézeteit - fogalmazott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Echo TV-nek adott hétfő esti interjújában. Hozzátette, a kormány nem akar bizonyos területektől támogatást megvonni, hanem azt szeretné, hogy egy szakmai, tudományos grémium döntse el, a modern világ mely kihívásaira kell válaszokat találni.Öregedést irányító fehérjéket találtak magyar kutatók
Az öregedés folyamatában szerepet játszó emberi fehérjéket azonosítottak magyar kutatók matematikai elemzéssel - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.Kutatás a zaklatási botrányokról: társadalmi megbélyegzéstől tartva hallgatnak az áldozatok
Tíz emberből kilenc hallott az elmúlt hónapokban kirobbant zaklatási ügyekről. Kétharmad felháborítónak tartja és elítéli a szexuális zaklatást, egy harmad szerint a jelenség természetes. A hatalmi helyzeteket kihasználó közeledések, vagy például ha valaki segítségért cserébe szexuális szolgáltatást kér, egyértelműen zaklatásnak minősül a megkérdezettek szerint. A témában a Publicus Intézet készített felmérést a Vasárnapi Hírek megbízásáról.Bukást hozhat az ellenzéknek az összeborulás és közös jelöltállítás a Századvég kutatása szerint
Az ellenzéki pártok komoly szavazatvesztéssel számolhatnak, ha egyetlen helyi jelölt mögé állnak be a jövő évi parlamenti választáson - derült ki a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásából. Összegzésük szerint lényegében az az ellenzéki erő járhat a legjobban, amely a koordinált visszalépés helyett mégis saját jelöltet állít, mert vonzóvá válik a nagy tömegben lemorzsolódó ellenzéki szavazók számára.Ajánljuk még

















