kvótareferendum
MSZP: A gyűlölet kormánya a gyűlölet kampányát folytatja
Az MSZP arra kér mindenkit, hogy maradjon otthon az október 2-ai "gyűlöletnépszavazás" idején és ne asszisztáljon a Fidesz "gyűlöletkampányához" - jelentette ki Ujhelyi István, a párt alelnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten. Szerinte ugyanis a kormány azt kommunikálja, hogy ne csak a menekülteket, hanem Brüsszelt, az Európai Uniót is gyűlöljék a magyarok, vagyis előkészíti Magyarországnak az Európai Unióból történő kilépését.Gyurcsánynak csak szeretet kell - Megjelent a DK kampányvideója
Ötvenezerből is lehet kampánydalt készíteni – írja Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán annak apropójából, hogy megjelent a Demokratikus Koalíció kvótareferendummal kapcsolatos kampánydala, amely az otthonmaradásra buzdítja a választókat. A pártelnök állítása szerint kollégák és barátok által írt szám címe: Csak a szeretet kell.Kocsis Máté: Nemzeti ügy a népszavazás, Brüsszel tervei ugyanis veszélyesek
Az október 2-i népszavazás nem pártpolitikai ügy, mindenki a maga településéről, gyermekeiről, unokáiról dönt, nemzeti ügyben foglalunk állást - jelentette ki Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke és Kocsis Máté józsefvárosi polgármester mai sajtótájékoztatójukon. Kocsis Máté nyomatékosította, Brüsszel veszélyes terve, a kényszerbetelepítés minden magyar települést érint.Kvótareferendum: az erdélyi magyarok ne bízzák a román postára levélszavazatukat
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) arra biztatja a romániai magyar állampolgárokat, hogy a kvótareferendumon leadandó levélszavazataikat ne bízzák a román postára - közölték a tanács vezetői egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón.Ajánljuk még