kvótareferendum
Gyurcsány a PS-nek: "Persze, hogy nyerni akarok 2018-ban, de Kerék-Bárczy tönkretesz minket" (VIDEÓ és GALÉRIA)
Elmentünk Gyurcsány Ferenc mai, Nyugatinál tartott fogadóórájára, hogy mikrofonvégre kapjuk a Demokratikus Koalíció pártelnökét, és megtudjuk, igaz-e, amit korábbi bizalmi embere, a pártból múlt héten kiugrott, de a magyar politika legnagyobb ejtőernyősének számító Kerék-Bárczy Szabolcs mondott, hogy Gyurcsány és a DK 2018-ban nem is akar választást nyerni, csak az a cél, hogy néhány politikusuk képviselői helyhez jusson, és hogy maga alá gyűrje az MSZP-t.Migrációkutató Intézet: helyesen fogalmazták meg a kérdést a kvótareferendumra
A Migrációkutató Intézet főigazgatója szerint helyesen fogalmazták meg a kötelező betelepítési kvótáról szóló októberi népszavazás kérdését.Az Alaptörvényhez is hozzányúlhatnak az októberi népszavazás után
Az Alaptörvényben rögzíthetnék, hogy egyetlen olyan szabály, vagy eseti döntés sem egyeztethető össze az Alaptörvénnyel, amely Magyarországot akarata ellenére tömeges bevándorlás eltűrésére kénszerítené. Az Alapjogokért Központ vezetője szerint az uniós bevándorláspolitika központosítása sértené a tagállamok alkotmányos identitását, és ilyen hatáskört az unióba való belépéskor nem ruházott át senki Brüsszelre. Szánthó Miklós arról is beszélt, hogy több következménye is lehet annak, ha az október 2-i népszavazás érvényes és eredményes lesz.Az álnépszavazással Európának is búcsút intünk - Elindult a Gyurcsány-kampány
Orbán úgy dobná el az uniós tagságot, mint egy kapcadarabot, hiszen a kormány csak a források lenyúlására használja Európát – többek közt erről is beszélt kampánynyitó rendezvényén Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a népszavazással kiszavazzuk magunkat Európából is, és Ukrajna sorsára juthatunk, Berlin és Párizs helyett Ankara, vagy Moszkva lesz érdekszféráink központjai. A volt miniszterelnök korábbi őszödi beszédének tartalmát Orbán Viktorra is alkalmazta, amikor arról beszélt, Orbán hat évig nem kormányozta az országot, és most rosszabb körülmények között élünk, mint hat évvel ezelőtt.Az MSZP megmondta a tutit: népszavazás helyett az ő tanácsaikra lenne szükség
Az MSZP nem támogatja a kötelező uniós betelepítési kvótát, ami nincs is napirenden az EU-ban, ezért a szocialisták feleslegesnek is tartják az erről szóló magyarországi referendumot - mondta az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője pénteken.A kormányszóvivő szerint a távolmaradásra szólító pártok "a választópolgároknak mutatnak be"
Egy demokratának nem lehet más választása, mint hogy amellett érveljen, hogy az állampolgárok menjenek el szavazni - reagált Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán pénteken azokra az ellenzéki pártreakciókra, amelyek a kvótareferendumról történő népszavazással kapcsolatban a távolmaradásra buzdítanak.Lázár: Ne Merkel mondja meg, kikkel éljünk együtt
A kormánynak szüksége van a nép felhatalmazására, hogy elég erős legyen az Európai Bizottság elleni harchoz a kötelező betelepítési kvóta ügyében – mondta Lázár János a csütörtöki, 61. Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője kiemelte, hogy az Európai Bizottság a kvótaügyön túl már kimondottan a gazdasági kérdésekre és érdekellentétekre összpontosít a Magyarországgal szembeni eljárásoknál. Az oktatásügyről szerinte könnyű elmondani, hogy mit kéne csinálni, viszont úgy kell csökkenteni a gyerekek terhelését, hogy nőjön a majdani munkaerőpiaci versenyképességük.Ajánljuk még