lackner csaba
Lackner Csaba ezt is előre megmondta: valóban távozott az építési irodavezető, a hangfelvételek egyik fontos szereplője
December elsejei határidővel, közös megegyezéssel távozott az építési irodavezetői pozícióból Guzmics Zsombor. Ezzel a Magyar Nemzet szerint a kispesti hangfelvételek egy újabb jóslata vált valóra. A kispesti vagyonkezelő vezetőjének a fizetését is megduplázták, amit ugyancsak előrejelzett a felvételeken az ex-szocialista képviselő. A kerület Építéshatósági és Városüzemeltetési Irodájának irodavezetőjéről azt „jósolta”, hogy a választások után fog távozni, részben azért, mert ő is egy „éhes fiatalember”, Gajda Péter polgármester pedig attól tart, hogy a Guzmics-félék „ráégnek”. Guzmics Zsombor a lapnak azt nyilatkozta: csak azért távozik, mert 2020 tavaszától megszűnik a jelenlegi rendszer, és az építéshatósági feladatok a területi közigazgatáshoz kerülnek. Azt is tagadta, ami a Magyar Nemzet korábbi cikkeiben szerepel, miszerint 2010 környékén egy nagy családi házat épített.Angyal ügyvédje – Németh Gábor Molnár Zsoltról: Az kiabál, aki fél
Rágalmazás miatt feljelenti Molnár Zsoltot Németh Gábor. Az újságíró-publicista hétfői blogbejegyzésében igyekezett cáfolni azokat az állításokat, amelyek szerint ő állhat az Angyal ügyvédje nevű blog mögött. Mint arról a PestiSrácok.hu elsőként beszámolt, az Angyal ügyvédje a napokban állt elő azzal, hogy a Borkai-ügyhöz hasonlóan baloldali politikusokról fog megjelentetni olyan kompromittáló híreket, felvételeket, mint amilyenek a volt győri polgármester bukását okozták.Csalás és pénzmosás miatt nyomoznak a kispesti önkormányzat egyik cégénél – Szorul a hurok Lackner Csaba körül
Több, mint negyvenhárommillió forintos sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség hónapok óta a kispesti önkormányzat egyik cégénél, a Közpark Nonprofit Kft.-nél történtek miatt – írta a kispest.infóra hivatkozva a hvg.hu. Előbbi portál úgy tudja, a gyanú szerint a cég egyik alkalmazottja hatvanhat darab, valótlan tartalmú számla alapján utalta el a 43,5 millió forintot a cég számlájáról, amiért maga a cég vezetője, Bán Zoltán tett feljelentést.Újabb ellentmondás a Lackner-ügyben (videóval)
Újabb ellentmondás a kispesti korrupciós botrány ügyében: Lackner Csaba az RTL-nek elismerte, hogy beszélt a választás előtt Gajda Péterrel a Hír TV által nyilvánosságra hozott felvételekről. A polgármester azonban a Hír TV stábjának azt állította, hogy nem sikerült elérnie Lacknert.Dódity Gabriella: Érthetetlen és komoly aggályokat vet fel, ahogyan a baloldali városvezetés a Lackner-ügyet kezeli
Már a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálja, történt-e korrupció Kispesten, ahol az ügy egyik érintettjének fizetését nemrég duplájára emelték – mondta el a Hír TV Magyarország élőben című műorában Dódity Gabriella, a kerületi Fidesz frakcióvezetője, aki szerint a szocialisták hülyének nézik az embereket.Kábítószerrel való visszaélés miatt is nyomoznak a kispesti szocik körül
A Készenléti Rendőrég Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt is nyomozást folytat a XIX. kerületi szocialista botrány szálaival összefüggésben – írja saját forrásra hivatkozva a 24.hu. A cikk szerint ismeretlen tettes ellen nyomoznak, ugyanakkor a vizsgálat alapját a Hír TV által nyilvánosságra hozott felvétel adja, amelyen a kispesti MSZP-s képviselő, Lackner Csaba egy fehér poros zacskót lóbál. Azt a PestiSrácok írta meg, hogy korrupció miatt is elrendelték a nyomozást a hatóságok.Kunhalmi még mindig nem hallott a kispesti korrupciós botrányról (Videó!)
Kunhalmi Ágnes továbbra is tagadja, hogy korrupció történt volna Kispesten. A szocialisták választmányi elnöke a Hír TV-nek azt mondta: ő nem ismeri a bizonyítékokat. Korábban az MSZP kizárta a korrupciós botrányba keveredett kispesti képviselőt, Lackner Csabát, aki több milliós visszaosztásokról beszélt egy hangfelvételen. Karácsony Gergely főpolgármester is megszólalt már az ügyben, aki azt mondta: a Lacknert ért vádak megalapozottnak bizonyultak.Van azért következménye is a kispesti szoci korrupciós botránynak: kétszeresére emelte a polgármester „Mr. negyven százalék” fizetését
Nem lehet már azzal illetni az MSZP-t, hogy következmények nélküli párt lenne, ahogy azzal sem, hogy bármelyik elvtársukat az út szélén hagynák, miután kiderült: a kispesti korrupciós botrány egyik főszereplője, a „Mr. negyven százalékként” is ismert Kránitz Krisztián fizetését nemrég a kétszeresére emelte Gajda Péter polgármester, így az már havonta meghaladja a bruttó egymillió forintot. A törődés érthető, hiszen Kránitzot nem indították az önkormányzati választáson, így a kerületi vagyonkezelő újabb öt évre kinevezett vezetőjeként kénytelen volt félmillió forintból tengődni október óta. Kránitz volt az, akiről a botrány másik kiemelt szereplője, Lackner Csaba azt állította, hogy egy vélhetően korrupciós ügyletből a Krinyónak tizenkétmillió, míg Gajdának csak hárommillió forint jutott.A Fidesz felszólította Lacknert, hogy távozzon a közéletből
Megkezdődött a sajtóban Lackner Csaba szerecsenmosdatása. Azt a gazembert próbálják menteni, aki bekokainozva közpénzek ellopásáról és visszaosztásáról vallott, a baloldal pedig egyszerűen képtelen megválni tőle – írja közleményében a Fidesz.Ajánljuk még