Pesti Srácok

Angyal ügyvédje – Németh Gábor Molnár Zsoltról: Az kiabál, aki fél

null

Rágalmazás miatt feljelenti Molnár Zsoltot Németh Gábor. Az újságíró-publicista hétfői blogbejegyzésében igyekezett cáfolni azokat az állításokat, amelyek szerint ő állhat az Angyal ügyvédje nevű blog mögött. Mint arról a PestiSrácok.hu elsőként beszámolt, az Angyal ügyvédje a napokban állt elő azzal, hogy a Borkai-ügyhöz hasonlóan baloldali politikusokról fog megjelentetni olyan kompromittáló híreket, felvételeket, mint amilyenek a volt győri polgármester bukását okozták.

Az MSZP-s Molnár Zsolt az ATV hétfő reggeli adásában említette meg, hogy véleménye szerint Németh Gábor állhat az Angyal ügyvédje mögött, Molnár azt ugyanakkor nem részletezte, hogy mitől ismert magára, a titokzatos blogger eddig ugyanis nem nevezett meg senkit azok közül, akik állítása szerint rendszeresen drogozni és kurvázni járnak össze egy belvárosi lakásba; a szerző csak annyit közölt, hogy egy frissen megválasztott ellenzéki polgármesterről és pártjának egyik vezetőjéről van szó. Németh maga is úgy vélekedett, hogy Molnár magára ismert a leírásokból, de hangsúlyozta, hogy ennek okát maga sem tudja. Németh Gábor ugyanakkor balf*sznak tartja az Angyal ügyvédjét, mert feltételezése szerint a blogger olyasmiket állít, amiket nehéz, vagy lehetetlen lesz bizonyítania. Németh legalább három-öt olyan embert tudna megnevezni, akik részt vehettek a Szinyei Merse Házban gründolt orgiákon, de konkrétumokat nem említett, ugyanakkor hozzátette:

És hogy a fenti, az Angyal ügyvédje által felállított képlet – egy frissen megválasztott ellenzéki polgármester, és pártjának egyik vezetője – még pikánsabb legyen, Németh hozzátette:

PestiSracok facebook image

Forrás: ng.blogstar.hu; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.