lefejezés
Franciaországban őrizetbe vettek egy csecsent, aki az interneten dicsőítette a tanárgyilkosságot
Terrorcselekmény dicsőítésének gyanújával vettek őrizetbe és helyeztek előzetes letartóztatásba egy huszonkét éves csecsent, aki a Twitteren lájkolta a múlt héten lefejezett tanárról az internetre feltöltött képeket, illetve a terrorizmust dicsőítő kommentekkel reagált azokra.Macron: az iszlamisták a jövőnket akarják
Emmanuel Macron francia államfő szerint az iszlamista támadásban öt nappal ezelőtt meggyilkolt történelemtanárnak azért kellett meghalnia, mert a "köztársaságot testesítette meg". Samuel Paty végső búcsúztatásán az elnök kijelentette, hogy Franciaország nem mond le a szólásszabadságról és a szekularizációról.Franciaországi tanárgyilkosság – Hét ember ellen javasol vádemelést az ügyész
Összesen hét ember, köztük két kiskorú ellen javasolt vádemelést a francia terrorelhárítási ügyész az öt nappal ezelőtti kegyetlen tanárgyilkosság ügyében. A pontos vádpontokról egy vizsgálóbíró fog dönteni, de egyelőre a felsorolásban szerepel az emberölésben való bűnrészesség és a terrorizmus is. A gyanúsítottak között van Brahim C., akinek gyermeke az áldozat tanítványa volt.„Fatva” áldozata lett a francia tanár, akit lefejezett egy szélsőséges iszlamista
A francia belügyi szervek széleskörű rendőri akciót indítottak hétfőn azon szélsőséges iszlamista szervezetek és internetes oldalak működtetői ellen, akik Gérald Darmanin belügyminiszter szerint fatvát, azaz halálos ítéletet mondtak a történelemtanárra, akit három nappal ezelőtt egy szélsőséges csecsen iszlamista lefejezett, amiért a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a tanulóknak.Franciaországban tízezrek emlékeztek meg az iszlamista által lefejezett tanárról
Tízezrek gyűltek össze a francia nagyvárosokban, hogy kegyeletüket róják le az előtt a középiskolai tanár előtt, akit egy menekültstátuszt kapott, csecsen származású iszlamista lefejezett két napja.Sokkolta Franciaországot a történelemtanár elleni merénylet
Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatornának adott interjújában beszélt a pénteken történt támadásról. Mint mondta, sokkolta a francia közvéleményt a Conflans-Sainte-Honorine párizsi külvárosban történt támadás, amelynek során lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak.Pokolfajzatnak nevezte áldozatát Twitteren a francia tanárt meggyilkoló iszlamista terrorista
Újabb hátborzongató részletre derült fény a pénteki franciaországi tanárgyilkosság kapcsán. Az orosz születésű, muszlim csecsen származású terrorista, miután brutális kegyetlenséggel végzett áldozatával és levágta a helyi gimnázium tanárjának fejét, Twitteren is posztolt áldozatáról – írja az index.hu.Franciaország forrong a brutális iszlamista terrort követően – Marine Le Pen szerint háborúban áll az ország
A franciák megdöbbentek az iszlamista terror újabb, brutális megnyilvánulásán. Mint ismert, egy tanárt végzett ki könyörtelenül egy vallási fundamentalista, aki végül a férfi fejét is levágta. Mindezt azért, mert a kritikai gondolkodásra nevelő pedagógus óráján bemutatta diákjainak azt a Charlie Hebdo-karikatúrát, amelynek közzététele után szintén szélsőségesek támadták meg a lap szerkesztőségét és gyakorlatilag lemészárolták a bent dolgozókat. A legjelentősebb jobboldali ellenzéki párt, a Nemzeti Tömörülés elnökeként Marine Le Pen úgy fogalmazott: háborúban áll az ország – a támadás utáni reakciókat a Magyar Nemzet gyűjtötte össze.Ajánljuk még














