lmbtq-lobbi
Ez a tiszták koalíciója? Márki-Zay válogatás nélkül hív akár bűnözőket is a zsoldjába, a feltétel csak az, hogy Orbán Viktort kell utálni – Vörös Tamás a Karanténvlogban
Kevesebb mint három hónap van hátra a választásokig, ezért az ellenzék teljes sebességbe kapcsolt. Ez pedig náluk azt jelenti, hogy még aljasabb hazugságok, még brutálisabb rémhírek és még erkölcstelenebb hergelés tölti ki a napjaikat. Ebben különösen jó az összeborult ellenzék közös videója, amelyet Szabó Gergő és vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs a szokásos hévvel fogadott. A mostani Karanténvlogban pedig Vörös Tamás, a józsefvárosi önkormányzat fideszes frakcióvezetője volt a srácok segítségére, aki ugyancsak kapkodta a levegőt az ellenzéki halálkampány újabb stációjánál, amely talán az eddig legdurvább volt. A srácok szerint tényleg vállalhatatlan, hogy az ellenzék tulajdonképpen úgy viselkedik, mintha várná, hogy minél több ember haljon meg. A Karanténvlog természetesen nem hagyta ki a zsidózó Márki-Zay Péter újabb elméncségeit sem, hiszen a vásárhelyi guru azt is kijelentette az ATV-ben, hogy nem válogat a szövetségei tekintetében, tehát a "tiszták koalíciója" bármilyen szerencselovaggal, akár bűnözővel is paktumot köt, nincs is más feltétel, csak utálni kell Orbán Viktort. A műsorban szóba került a DK újabb aljassága, akik az egészségügyi dolgozókat hergelték hazugságaikkal, megfeledkezve arról, hogy ők akarnak kórházakat bezáratni és ők voltak azok, akik sosem emeltek bért semmilyen ágazatban, de a Párbeszéd újbudai megmondóembere is villant egyet, aki dühösen beszélt percekig a semmiről, a mennyországot is megígérve és a legsötétebb poklot hazudva a mai hazai állapotokról. Tanulságos, vicces, de egyben igazán dühítő Karanténvlogot láthattok, tartsatok most is velünk! A DK-s Arató Gergely a határon túli magyarok ellen hergel, miközben a kormányt vádolja a magyar összetartozás elárulásával (Karantén-vlog)
Széles ismét a paletta, az ellenzéki megmondóemberek bőven ellátták a Karantént mesteri munícióval, amelyeken időnként idegeskedünk, néha a fejünket fogjuk, máskor jókat nevetünk. Alapvetően mégis szánalmas, hogy – sajátos módon kínálva alternatívát – például Gyurcsány Ferenc hű csatlósa, Arató Gergely nem tud leszakadni a határon túli magyarok iránti hergeléssel. Furcsa egy magyarországi pártnál arra hivatkozni, hogy magyargyűlölő; 2004. december 5. óta tudjuk, hogy Gyurcsányék ezt büszkén vállalják is, sőt, minden alkalommal igyekeznek egy lapáttal rátenni a gusztustalan szólamokra. Nem maradhatott ki a Karanténból az a Márki-Zay Péter sem, aki még mindig igyekszik minél erősebben megsérteni a fideszes szavazókat, majd fennhéjázva szólítja fel őket, hogy szavazzanak rá. A nemzet Zajos Petije közben azt sem felejti el, hogy az ovis LMBTQ-propaganda veszélyeit bagatellizálja és hülyeségnek tartsa, de egy jó fasisztázásra is futja az önimádó hódmezővásárhelyi politikusnak. Nem hagyhattuk ki a csok ellen hörgő kőkomcsi Jámbor Andrást és kedves barátját, a szocialista Hiszékeny Dezsőt sem, akik nyugodt arccal adták el a csok fölöslegességét, amit egy szélsőbaloldali maszlaggal és ígéretcunamival fejeltek meg. Végül igazmondó Cseh Katalin is a hálónkba került, aki a baráti ATV stúdiójában mutatta meg, hogy belpolitikai és külpolitikai szakértő egyben, sőt gazdasági tudor is, csak éppen a kérdésekre nem tud válaszolni, a közel 5 milliárd forintos uniós pénzzel kapcsolatban pedig zavartan hadovált, tagadva mindent, még azt is, hogy bármi történt volna az ügyben. Érthető: egy több szervet magába foglaló nyomozás és a házkutatás az egyik telephelyükön nyilván kívül esik az érdemi események halmazán. Ma sem fogtok unatkozni! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.