lmbtq
Erdély első melegfelvonulását rendezik Kolozsváron
Erdély első melegfelvonulására kerül sor június 28. - július 1. között, egy négynapos fesztivál keretében. A zárónapra szervezett felvonulásra nem csak az LGBTQ-közösség tagjait várják.Liberálisok: az élettársak és az LMBTQ-közösség tagjai is fogadhassanak örökbe gyerekeket!
A Magyar Liberális Párt törvényjavaslatot dolgoz ki annak érdekében, hogy a meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és queer közösség (LMBTQ) tagjai, valamint az élettársi kapcsolatban élők is fogadhassanak örökbe gyerekeket.Balhéra készülnek a vármegyések a homoszexuális parádén
Idén a tervek szerint kordonok nélkül tartják meg a júliusi homoszexuális parádét, az úgynevezett „Budapest Pride”-ot, és az atv.hu szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom valamilyen módon azt meg kívánja zavarni. A vármegyések azt közölték: ha „utcabállá fajul a felvonulás”, nem fognak mérlegelni.Transzhumanizmus – Ott tartunk, hogy akár önmagunkat is elvehetjük
Az ember tökéletlen, át kell alakítani, akkor boldog lesz – így összegezte Ludovine de la Rochère azoknak a baloldali aktivistáknak a gondolkodásmódját, akik nemcsak a francia, de az egész európai közbeszédet igyekeznek befolyásolni. Hozzátette, a transzhumanizmus megtiltaná, hogy átadjuk gyermekeinknek az értékeinket, vagy nemi szerepeket erőltessünk rájuk. Miközben egyre szaporodnak a családellenes törvények, az USA-ban mára, ha valaki önmagát akarja elvenni, megteheti.Romániában az Alkotmányban rögzítenék a melegházasság tiltását
Megszavazta a román képviselőház kedden azt az alkotmányt módosító javaslatot, amely "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként" határozza meg a családot, megakadályozva ezáltal, hogy Romániában törvényt hozzanak az azonos neműek házasságáról.Egyre több gyermeket nevelnek azonosnemű párok Magyarországon
Egy LMBTQI neműek körében végzett magyar felmérés szerint a megkérdezett 26 évnél idősebb válaszadók 21 százaléka szülő, vagy társzülő – adja hírül a 444.hu. A kutatás alapján az összes megkérdezett nagykorú 57 százaléka tervez gyermeket vállalni.Ajánljuk még

















