lmbtq
Az Unió bírósága kimondta, a házastárs fogalma nemi szempontból semleges
A házastárs fogalma az uniós állampolgárok és családtagjaik szabad tartózkodáshoz való joga vonatkozásában érvényes az azonos nemű házastársakra is - ismertette döntését az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága kedden. A bíróság kimondta, a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásáról szóló uniós irányelv szerint a házastárs fogalma nemi szempontból semleges. Innen a következő pedig a következő lépés a házastárs fogalmának eltorzítása, kiüresítése.Tombolnak az LMBTQ filmek a cannes-i filmfesztiválon
Mintegy 15 játékfilm - kétszer annyi, mint a korábbi években - foglalkozik a homoszexualitással a 71. cannes-i filmfesztivál programjaiba meghívott több mint ötven mű közül, de a nézőpont megváltozott: már nem a másság elfogadása, hanem inkább annak hétköznapivá válása foglalkoztatja az alkotókat.A kínai tévé kitakarta az LMBTQ-propagandát, világbotrány lett belőle
Nem engedélyezi a legnépszerűbb kínai tévécsatornának az Eurovíziós Dalfesztivál közvetítését az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU), mivel a tévé elhomályosította a versenyben feltűnő LMBT-motívumokat - ismertette a BBC News pénteken. Az EBU közleményében leszögezte, a cenzúra nincs összhangban azokkal az értékekkel, amelyeket a sokszínűséggel kapcsolatban képvisel a szervezet.Kései kapitalizmus a "forradalom" szolgálatában - LMBTQ propaganda és homoszexuális esküvő az új Iphone reklámban
Lassan vadászni kell az olyan reklám-spotokra, ahol valami tradicionális értékkel akarnak terméket eladni a globális nagyvállalatok. Legutóbb az Apple állt bele szépen a gendersorba - írja a Breitportal. Itt az újabb bizonyítéka annak, hogy a "forradalom" végtelenül technokrata és konformista lett. Ma már nincs szükség fegyverre, vérre és "hősökre", csak elvtelenül professzionális marketingesekre és jobbemberkedő vásárló-droidokra.Pedo-Pride New Yorkban - A tízéves transzvesztitának öltöztetett kisfiú Amerika jövője
Női dívának öltöztetett 10 éves kisfiú lett a New York-ban júniusra tervezett Pride kampányarca. A Desmond Napoles „művésznévre” hallgató kisfiú már nyolcévesen feltűnt a New York-i meleg büszkeség napján, ahol felnőtt színésznők, dívák gesztusait utánozta feltűnő női jelmezben a felvonuláson. A hír kapácsán Chad Felxix Greene homoszexuális író és blogger azzal vádolta a homoszexuális közösséget, hogy szemet hunynak a nyilvánvaló tény felett, szexualizálnak egy gyereket azáltal, hogy nőnek öltöztetik. Szerinte ez tipikus példája annak, amit abúzusnak szokás nevezni. Magyarországon a Glamour női magazin közölt lelkendező cikket a nőnek öltöztetett kisfiú történetéről, amelyben úgy fogalmaznak, Desmond lehet Amerika jövője.Trump miatt már a sarki boltba sem mer lemenni az LMBTQ-közösség
Idegesek, nem érzik magukat újabban biztonságban az LMBTQ közösség tagjai. A davosi Világgazdasági Fórumra időzítette jelentése bemutatását egy amerikai LMBTQ-szervezet, amelyben azt bizonygatják, az USA-ban sokkoló módon megnőtt az intolerancia közösségükkel szemben, és ez természetesen és elsősorban Donald Trumpnak köszönhető. A tanulmány olyan hajmeresztő állításokat tesz, hogy Trump engedélyezte az egészségügyi dolgozóknak az LMBTQ-közösség tagjai ellátásának megtagadását, vagy, hogy megfosztotta jogaiktól a LMBTQ-hallgatókat. Miközben a jelentés azért ostorozza az amerikai társadalmat, mert a korábbiakhoz képest többen utasítják el, hogy gyermeküket egy nyíltan LMBTQ-tanár tanítsa, azt elismeri, hogy a melegek jogaiért az amerikai társadalom a korábbi évekhez hasonlóan kiáll. A diszkrimináció növekedéséről, vagy az LMBTQ-szervezet manipulációs kísérletéről van szó?Callidus: Buzit bemondásra
Főúr, egy őszinte buzi migráns rendel! Vagy inkább egy hazug hetero? Pontosan ezt a kérdést kell eldönteni a menedékkérő migránsokkal kapcsolatban, a korábbi ügymenethez képest annyi különbséggel, hogy mostantól a hatóságok nem vehetik igénybe pszichológusok közreműködését az ügyben, legalábbis az Európai Unió Báróságának csütörtöki döntése értelmében. Nem, kedves Olvasó, nem elírás történt az előző mondatban. Tehát, ez a nemes szerv (érts: ezek a f@szok) kisütötték, hogy a szakemberek alkalmazása sértő, nagyon-nagyon sértő, mert a migránsok egyetemes emberi jogaik – bármit is jelentsen ez – egészen belepirulnak az ilyen jellegű inzultusokba. (PolgárPortál-publicisztika)Ajánljuk még
















