magyar péter
Magyar Péter után már csak Borkai Zsolt hiányzott a közéletből
Magyar Péter kapcsán lehetetlen aktuális hírekről beszélni. Mire ezt megírjuk, mire ez eljut hozzád, már aktualitását is veszti, mivel az ember képtelen leállni. A hangfelvétel óta pedig a szokásos 120 százalék helyett most 200-on ég a baloldal új messiása. Vincze Emíliával ma erről a hangfelvételről beszélgettünk, és fontos kiemelni, hogy ez a videó még Varga Judit interjúja előtt lett rögzítve, így az nem kerülhetett szóba. Annak ellenére, hogy a Magyar Péter-jelenség széltében-hosszában leuralta a hazai közbeszédet, történt még néhány érdekesség az országban. Például Borkai Zsolt szokatlan ATV-s interjúja, ahol azt rebesgette, hogy az ellenfeleihez képest ő viszonylag jó helyzetben van erkölcsösség terén. Állítólag létezik egy videó, ami a változatosság kedvéért most Borkai Zsoltnak fog kedvezni. Tűkön ülve várjuk. Várd velünk te is, közben pedig nézd meg a videót! Hogyan képesek a baloldali gyűlölködők ilyen cinikusan nevetni Varga Judit tragédiáján? – Karanténvlog
A Karanténvlog különkiadásában érthetetlenül álltunk a baloldali hőbörgők lelketlensége előtt. Azok az emberek, akik minden gyanús jelre bántalmazást kiáltanak és akkor is a női jogokról ordibálnak, ha nem szükséges, most részben csöndben vannak. Részben pedig sajnos cinikus röhögésben törnek ki, mert úgy látszik, a politikai beállítottság, a gyűlölet erősebb annál, hogy egyáltalán elgondolkozzanak egy bántalmazási ügy részletein. Most ömlesztve küldik a gusztustalannál gusztustalanabb üzeneteket, cinikusan röhögve Varga Judit fájdalmán: egyesek alapból elutasítják, hogy akár igazságmorzsák is lehetnek a kitárulkozásában, mások még el is hiszik neki a bántalmazást, mégis azt mondják, hogy jó ez így. Egyes, a baloldalhoz köthető celebek szerint, ha igaz is, hogy Magyar Péter bántalmazó, az nem jelent problémát, mert "szét kell választani" a magánéletet és a politikát. A baloldali csodavárás és messiáskeresés ilyen sötét odúba taszítja ezeket az embereket, akik saját magukról rántják le a leplet, hogy valójában sosem voltak jó emberek, csak jóemberkedtek, a lelkük pedig sötét mocsár, amiben már régen elvesztek a gyűlölködés közepette. Kosik Kristóf a PS-nek: Kijöttek egy atombombának szánt felvétellel, ami gyenge pukinak is kevés – Mi kérdezünk
"Aki ilyet állít, az nem látott még büntetőeljárást közelről" – mondta a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában Kosik Kristóf neves ügyvéd és közéleti elemző arról, hogy a baloldali média szerint Magyar Péter a feleségéről titokban készített hangfelvétele igazolta, hogy az ügyészségen iratokat manipuláltak. Kosik a Mi kérdezünk című videóműsorunkban azt is kijelentette: csodálja, hogy Magyar Péter még szabadlábon van, hiszen a tettei olyan bűncselekmények egész sorát vetik fel, amelyeknek töredékéért letartóztatnak embereket. Az ügyvéd szerint ennek az az oka, hogy a hatóságok tartanak a baloldali sajtótól és az NGO-któl, mert azok darabokra tépnek bárkit, aki megsérti az érdeküket. Fábry Szabolcs: Magyar Péterben benne van minden, ami kiábrándít, taszít a közélettől
"Nem mindenki fideszes, aki fideszes. Magyar Péterben és Varga Juditban benne van minden, amiért utálatos és érdemes közélettel foglalkozni. De még pontosabb, ha úgy fogalmazok, hogy Magyar Péterben benne van minden, ami kiábrándít, taszít a közélettől. Varga Juditban pedig benne van minden, amiért az ember vállalja a közösség, község építését, szolgálatát" – írta meg a Facebookon Nagyvázsony polgármestere, Fábry Szabolcs. Lerántotta a leplet volt férjéről Varga Judit – A megrendítő interjút 21 órától a HírTV-ben is láthatják!
„Engem arról, hogy ez egy bántalmazó, súlyosan bántalmazó kapcsolat volt, nem Varga Judit győzött meg, hanem Magyar Péter maga” – mondta Ferencváros polgármestere. Baranyai Krisztina mindezt azzal kapcsolatban vetette fel, hogy a volt igazságügyminiszterrel készült interjú óriási port kavart, a beszélgetésben ugyanis Varga Judit megrendítő őszinteséggel beszélt a baloldal új messiásaként emlegetett Magyar Péterrel való házasságáról, aki feleségét és saját gyermekeit sem kímélve próbált politikai tőkét kovácsolni. Varga Judit eddig nem szólalt meg volt férje tevékenységével kapcsolatban, de most megtörte a csendet. Az autója elé állt, kukákat borogatott az autó elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját és bezárta egy szobába - ilyen részleteket mesélt volt férjéről Varga Judit Hajdú Péternek. A Frizbi különkiadása szerda este került fel a Youtube-ra, csütörtök este 21 órától pedig a HírTV nézői is megtekinthetik. A bántalmazó rohadékok egy kaptafára készülnek
Tegnap Varga Judit kiállt a nagyközönség elé és bepillantást engedett a magánéletébe. A nézők valószínűleg szájukat tátva hallgatták végig, hogy az idillinek tűnő család milyen titkokat rejt. Persze most sokan nem hisznek neki, nevetnek rajta és azt írják: "Tóni, szép mesét írtál!" Kedves hölgyeim és uraim, ezt a történetet nem Tóni írta, mert ilyen pszichothrillert csak az élet tud produkálni. Hogy miért vagyok ebben biztos? Mert tegnap hallgatva Varga Judit beszámolóját a saját történetem jutott eszembe. Mert ezek a bántalmazó rohadékok egy kaptafára készülnek. Mert ugyanaz a trükk, ugyanaz az észjárás, ugyanaz a kegyetlenkedés. Az ember pedig küzd, bízik benne, hogy jobb lesz, lenyeli a beszólásokat, a becsmérlést, a kisajátítást. Egy ponton viszont nem bírja tovább és kilép a kapcsolatból. Nem hajtja bosszú, csak az, hogy megszabaduljon az illetőtől, aki ezzel csatát veszít, uralma az áldozata felett megszűnik. Ekkor érzed, hogy végre vége és már beszélni is tudsz róla, ha kell, de kérkedni sosem fogsz. A traumák feldolgozása viszont egy olyan hosszú folyamat, aminek talán sosem lesz vége.