magyar tudományos akadémia
Elnököt választ a Magyar Tudományos Akadémia
Hétfőn kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia 188. ülése, amelyen tisztségviselőket is választanak. A háromnapos rendezvényen átadják a legrangosabb akadémiai elismeréseket, közöttük az Akadémiai Aranyérmet - írja a Magyar Idők.Az MTA elnök segít rendezni a Közép-európai Egyetem körüli mizériát
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke közvetítői szerepet vállalt a Közép-európai Egyetem körül egyre nagyobb méreteket öltő félreértések rendezésében - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Palkovics László. Az oktatásért felelős államtitkár elmondta, pénteken egyeztetett a MTA elnökével, aki pár napja aggodalmát fejezte ki a CEU esetleges megszűnését illetően. Közben tegnap este a CEU már a bizonyítványát magyarázta, miután azt közölte, tévesen, hogy az Oktatási Hivatal állásfoglalást adott ki, mely szerint a CEU törvényesen működik.Csépe Valéria Jókai helyett Harry Pottert olvastatna alsóban
A tananyagnak illeszkedni kell a gyerekek fejlődéséhez, és meg kell találni azokat a dolgokat, amik motiválják őket. Hogy ne csak megtanuljanak olvasni, de élvezzék is. Ehhez akár Harry Pottert is bevetné az új Nemzeti alaptanterv kidolgozásával megbízott miniszteri biztos. Csépe Valéria szerint a mostani NAT legnagyobb baja, hogy pont arra nem figyel, mint amire kéne, a gyerekre.Ajánljuk még















