magyarország
Több ezer amerikai látogató kereste fel a magyar nagykövetséget Washingtonban
Több ezer látogatót fogadott Washingtonban a magyar nagykövetség az Európai Unió nagykövetségeinek hagyományos nyílt napja keretében szombaton. A hagyományos eseményt minden évben a május 9-i Európa-nap közelében szervezik meg az uniós külképviseletek közreműködésével Washingtonban abból a célból, hogy megmutassák az európai országok kultúráját.Magyarország királynőjére, Máriára bízzuk hát ezt a drága országot – Így tekintett vissza Ferenc pápa magyarországi útjára
Május 3-án, a Szent Péter téren tartott délelőtti általános kihallgatáson a Szentatya felidézte magyarországi útját – számol be a Magyar Kurír. A köszönetmondás mellett arra biztatta a magyarokat, hogy maradjanak hűek gyökereikhez, és kövessék szentjeik üzenetét. Külön kiemelte elkötelezettségüket az Ukrajnából érkező menekültek befogadása és a környezetvédelem iránt.A vártnál népszerűbb a rollerek használata Magyarországon
A vártnál jóval gyorsabban terjed a rolleres közlekedés a magyarországi utakon: a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ) két évvel korábbi előrejelzése 2023-ra 30-40 ezer rollerrel számolt, a gyors közlekedési eszköz azonban sokkal nagyobb számban terjedt el, s ma már 80-100 ezer rollerrel közlekednek az emberek.Kőkeményen kiosztotta Szijjártó Péter az ukrán elnököt, aki megint a magyarokat szidta
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kőkeményen, négy pontban válaszolt a szombaton este megjelent botrányos Zelenszkij-interjúra, amelyben az ukrán elnök ismét sértegette a magyarokat és a magyar kormányt.Román határrendészet: a legtöbb határsértőt a magyar határon fogják el
A román hatóságok a legtöbb illegális határátlépési kísérletet a magyar határszakaszon tapasztalják, ahol a migránsok mintegy 59 százaléka járművekben elrejtőzve próbál meg törvénytelenül bejutni Magyarországra – közölte a román határrendészet az első negyedévi összesítésében.Zelenszkij megdorgálta azokat, akik a szankciók ellen vannak
Zelenszkij ezúttal Magyarországnak is üzenhetett, hiszen azt mondta: az egyik legfontosabb közös feladatunk, hogy megszüntessünk minden lehetőséget Oroszország számára a szankciók kijátszására.Értsük meg jobban a háborúpártiakat!
„Miért olyan nehéz kimondani, hogy Ukrajnának meg kell nyernie a háborút?!” – vicsorogta Szijjártó Péternek az a BBC-s rottweiler a HARDtalkban, a külügyminiszter pedig a szokásos gyógypedagógusi türelmével ismét elmagyarázta neki, mi Magyarország álláspontja, és miért az. Természetesen hasztalan, hiszen Steven Sackur vagy egy másik médiamegbízott legközelebb is fel fogja neki tenni ugyanezeket a kérdéseket, úgyhogy itt valami más megoldásra van szükség. Attól tartok, hogy a háborúval kapcsolatos álláspontok képviselői elbeszélnek egymás mellett, úgyhogy több empátiára van szükség. Tanúsítsunk hát több empátiát a háborúpárti oldal felé! Lépjünk hátrébb a mából, engedjük el a túlfűtött érzelmeket és tekintsünk olyan hűvös józansággal az ukrajnai háborúra, mint egy történelmi eseményre!Menczer Tamás a PS-nek: Furcsa az ukránok hozzáállása – Nem merült fel az amerikai nagykövet kitiltása
Vitaest helyett kerekasztal-beszélgetést tartottak a Lónyay–Hatvany-villában Menczer Tamással a Batthyány Lajos Alapítvány szervezésében, miután a baloldal rendszeresen műsoridőt követelő szereplői (DK, Párbeszéd, Momentum) közül senki sem fogadta el a kihívást, hogy ütköztesse véleményét Magyarország helyzetéről az átalakuló világrendben a külügyi államtitkárral. Bár az ellenzéki politikusok rendszeresen keseregnek a viták hiánya miatt, az adódó lehetőséggel ezúttal nem éltek. Menczer szerint az ellenzék nem a magyar érdekek mentén politizál, ha pedig ez némi dollárral is meg van támogatva, akkor világos az elkötelezettség iránya. A szankciók kapcsán kifejtette: az energiahordozó nem ideológiai kérdés, ideológiával nem lehet fűteni, a tél pedig – a jövő évi is – közeledik. David Pressman amerikai nagykövet kitiltása a külügyi államtitkár szerint nem merült fel, aláhúzta ugyanakkor, hogy "mi nem vagyunk senkinek a gyarmata, hanem egy ezer éves történelmiséggel rendelkező ország vagyunk, és ennek megfelelően kell bánni a magyarokkal". A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva a külügyi államtitkár azt is elmondta, furcsának találja az ukránok hozzáállását, miszerint egy olyan országra– Magyarországra– kérnek szankciókat, ami olyan szövetségek tagja, amalyhez maguk is csatlakozni kívánnak.Ajánljuk még

















