magyarország
Orbán Viktor Ursula von der Leyennel tárgyalt Brüsszelben az EU helyzetéről
Az Európai Bizottság elnökével tárgyalt pénteken Orbán Viktor Brüsszelben. A megbeszélésen egyebek mellett az Európai Unió jövőjével kapcsolatos kérdésekről esett szó – közölte az M1 Híradó. A kormányfő egy képet is posztolt közösségi oldalán érkezéséről. Bár a korábbi várakozások arról szóltak, hogy a miniszterelnök az unió helyreállítási alapjának a Magyarországot érintő, ötezer-nyolcszáz milliárd forintos csomagjáról egyeztet, Orbán Viktor a pénteki rádióinterjújában világossá tette: elsősorban arra kíváncsi, hogyan kezeli a közösség a válságot, milyen tanulságokat vontak le abból, amit az utóbbi hónapokban tettek, és hogyan alakul a kapcsolat az új amerikai adminisztrációval.Gigászi összegről tárgyal pénteken Orbán Viktor Brüsszelben
Orbán Viktor miniszterelnök ma Brüsszelben egyeztet Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. A Magyar Nemzet szerint a felek az uniós helyreállítási és ellenálló-képességi terv keretének hazai felhasználásáról tárgyalnak. A cél a koronavírus okozta drámai gazdasági károk enyhítése, egyes iparágak újraindítása, hogy minél előbb talpra álljanak a tagországok pénzügyi szempontból. Magyarország szempontjából a tét nem kicsi, csaknem ötezer-nyolcszáz milliárd forint.Uniós adatok cáfolják a baloldali halálkampányt
Az idei év első tizenkét hetében 6,6 százalékkal emelkedett a 2019-es adathoz képest a halálozások mértéke Magyarországon. Eddig az EU tizenhat országából van erre vonatkozó adat, és ezek közül hazánk a kilencedik helyen, vagyis a középmezőnyben áll. Windisch László, a KSH elnökhelyettese szerint a járványkezelés hatékonyságát ez a többlethalálozási adat pontosabban mutatja, mint az egyes országok által szolgáltatott koronavírusos halálesetekre vonatkozó számok összehasonlítása – írta meg a Magyar Nemzet.Túl vagyunk a járvány harmadik hullámának csúcsán, csökken a fertőzöttek száma
Csökken a fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma, túl vagyunk a járvány harmadik hullámának csúcsán - legalábbis ez derül ki a friss statisztikai adatokból. Jó hír, hogy a kedden jelentett új fertőzöttszám kéthónapos minimumon van, és alacsonyabb az uniós napi átlagnál. A legtöbben továbbra is Cipruson, Svédországban, Horvátországban és Franciaországban fertőződnek meg, bár ez utóbbinál gyakran előfordul, hogy napokon keresztül elfelejtenek adatot közölni.Nemzetközi hadgyakorlat kezdődött Magyarországon
Sándor Tamás, a Magyar Honvédség Parancsnokságának különleges műveleti szemlélője kedden Budapesten, a Magyar Honvédség hadikikötőjében tartott sajtótájékoztatón elmondta: a „Black Swan 2021” gyakorlat egyik célja, hogy a Szolnokon kialakítandó regionális különleges műveleti parancsnokság elérje a kezdeti műveleti képességet. Szolnokon egy nemzetközi, magyar vezetésű törzset állítanak fel, és onnan vezetik majd a műveleteket. A végrehajtásban a Magyar Honvédség (MH) 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár vállalta a vezető szerepet. A gyakorlaton valamennyi partnerország, így Ausztria, Horvátország, Szlovákia és Szlovénia katonái hajtanak végre feladatokat. Továbbá két szponzorország is közreműködik: Németország kiképzőkkel, az Egyesült Államok kiképzőkkel és végrehajtóállománnyal is részt vesz a gyakorlaton.Újra naggyá teszik Magyarországot – Film készült a polgári kormányzás tíz évéről
A visegrádi négyek egysége még soha nem volt olyan erős, mint manapság, az ehhez vezető út azonban közel sem volt zökkenőmentes. Az Alapjogokért Központ "Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020" címmel készített videója a polgári kormányzás tíz évét mutatja be, ami őszinteség, bátorság és büszkeség nélkül nem sikerült volna.Varga Judit szerint a digitális diktatúra a nemzetek szuverenitását és a jogállamiságot veszélyezteti
Egyik pillanatról a másikra letekert politikai tartalmak, politikusok letiltása, a véleményszabadság korlátozása – egyre több a probléma a Facebookkal és a nagy techcégekkel. Mit lehet tenni? Milyen lépések szükségesek? Varga Judit igazságügyi miniszter és Pokol Béla alkotmányjogász együtt keresték a válaszokat a jelenségre a XXI. Század Intézet podcastműsorában.Hajszálnyira a hárommillió beoltottól, csökkent a fertőzöttek száma
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt adatok szerint az elmúlt huszonnégy órában elhunyt 272 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 23 980 főre emelkedett. 2837 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 728 078 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 431 124 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 272 974 főre emelkedett. 10 818 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 209-en vannak lélegeztetőgépen. A szakemberek szerint a járványt leginkább az oltással lehet megfékezni, ezért folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 969 647 fő, közülük 1 250 582 fő már a második oltását is megkapta. Magyarország a második az uniós oltási ranglistán.Ajánljuk még

















