magyarság
Kövér László: Mi, magyarok életünkben, munkánkban és sorsunkban összetartozunk
Kövér László szerint a búzaszentelés sok évszázados ünnepének megtartása azt üzeni, hogy "mi, magyarok életünkben, munkánkban és sorsunkban összetartozunk".Századik születésnapján harmadszor lett magyar állampolgár a csíkborzsovai Marcsa néni
Harmadszor lett magyar állampolgár a ma százéves Geréd Margit, aki egy évszázada az erdélyi Csíkszentmiklóson magyar állampolgárként született, az 1920-as trianoni békediktátummal elvesztette magyar állampolgárságát, az 1940-es második bécsi döntéssel másodszorra is megkapta, majd az 1947-es párizsi békeszerződéssel újra elveszítette azt.Ma van a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja
Az Országgyűlés 2012. december 3-án ellenszavazat nélkül nyilvánította emléknappá április 12-ét, a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját. Az Osztrák-Magyar Monarchia romjain 1918-ban létrejött Csehszlovákia határai között kisebbségként egymillió magyar rekedt. A reszlovakizációt és a felvidéki magyarság jelentős részének elüldözését lehetővé tevő Beneš-dekrétumok kitételeihez Csehország és Szlovákia ma is mereven ragaszkodik.Kövér László: A szabadság saját értékeink és érdekeink szerint megszervezni életünket
A magyarság számára a szabadság ezer esztendeje ugyanazt jelenteti: nem mások, hanem saját értékeink és érdekeink szerint megszervezni az életünket szülőföldünkön – mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Vasváron, ahol az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékező városi megemlékezésen mondott ünnepi beszédet.Németh Zsolt: Erőteljes magyar képviseletre van szükség az Európai Parlamentben
Erőteljes magyar képviseletre van szükség az Európai Parlamentben (EP), hogy Székelyföld autonómiája valósággá váljon az Európai Unióban (EU) és Európa valóban a régiók Európája legyen - mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke vasárnap a székely szabadság napja alkalmából a budapesti Hősök terén tartott rendezvényen.Az elmúlt 70 év legnehezebb esztendejét élte túl a kárpátaljai magyarság
Az elmúlt hét évtized legnehezebb évén van túl a kárpátaljai magyar közösség, amelyet Kárpátalja 1944-es szovjet megszállása óta nem tapasztalt nyomás alá helyezett az ukrán államhatalom, mert az ukrajnai nemzetiségek közül egyedül a kárpátaljai magyarok szálltak határozottan szembe a kisebbségi jogok teljes eltörlésére irányuló nacionalista ukrán állami politikával.Tipikusan magyar – Állást foglalt indulatokat keltő reklámfilmjének ügyében a Telekom
November 2-án reklámfilmmel indult a Magyar Telekom új márkakampánya, szembeszállva a negatív sztereotípiákkal, pozitív példákat, sikertörténeteket mutat be a „tipikusan magyar” fogalmának újragondolásához. Az új kampány reklámfilmjét a megjelenés óta szokatlanul nagy érdeklődés övezi, társadalmi vitát indítva a közösségi médiában. A reklámfilm célja, hogy párbeszédet indítson a témában, hogy az emberek elmondhassák, ők mit gondolnak a kérdésről – olvasható abban a közleményben, amelyet a Telekom juttatott el szerkesztőségünkhöz szerdán.Felbolydult a Kárpát-medence - Több, mint hatezer magyar diák utazik ünnepelni
Idén 125 Kárpát-medencei középiskola több, mint hatezer diákja utazik október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelni a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében. A program célja, hogy a látogatás során minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.Orbán Viktor: Kultúrharc nem Magyarországon, hanem Európában van
Kultúrharc nem Magyarországon, hanem Európában van, és ez az európai kultúrharc valójában a saját kultúránkért folytatott harc – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Hagyományok Házának székhelye, a felújított Budai Vigadó átadásán.Ajánljuk még

















